A hulladék, a keretirányelv meg én...

Például azért, mert az új uniós irányelv szolgál alapul a hazai szabályozáshoz, ez utóbbi pedig hatással lesz arra, hogy a kertünk végében komposztdomb figyel majd vagy hulladékégető.
A HuMuSz – több nemzetközi zöld szervezettel együtt – inkább a komposztdomb típusú megoldásokat részesíti előnyben, égetőket pedig nemhogy a kertek végében, de egyáltalán sehol nem látunk szívesen. Ezért tehát megpróbáltunk hatással lenni az uniós irányelv alakulására. Ezt a nemzetközi irodalom lobbimunkának nevezi, ám hívhatjuk nyugodtan szélmalomharcnak is. Persze csak rosszabb napjainkon. Jobb napjainkon tudjuk, hogy bár nem volt élvezetes a küzdelem, de végül egy kicsit jobb keretirányelv született, mint amilyen a zöldek nélkül készült volna.

Röviden az előzményekről
Az Európai Bizottság 2005 decemberében bocsátott ki egy javaslatcsomagot az 1975-ben született hulladék keretirányelv módosítására. Ezt a következő két és fél évben az Európai Tanács és az Európai Parlament több menetben tárgyalta. A folyamat idén júniusban a Parlament plenáris szavazásával zárult, ahol elfogadtak egy ún. kompromisszumos javaslatot.
A keretirányelv felülvizsgálatára a Bizottság indoklása szerint azért volt szükség, mert‚ 1975 óta sokat változott a hulladékgazdálkodás helyzete, ehhez tehát igazodni kell: cél a „recycling society”! Már a „recycling society” is necces egy kicsit, hiszen nem az újrahasznosításra kellene a hangsúlyt fektetni, hanem a „nulla hulladék” állapot elérésére. Ám ha mégis elfogadjuk ezt az elképzelést, akkor logikusan azt várjuk, hogy a Bizottság javaslatcsomagja konkrét célkitűzéseket tartalmazzon az újrahasznosítás arányának növelésére. E helyett azonban a Bizottság nyilvánvaló szándéka az volt, hogy a hulladékégetésnek biztosítson kedvezőbb szabályozási körülményeket, újrahasznosítási célkitűzések az anyagban nem szerepeltek. Innen indultunk tehát.

Az eredmény
Ehhez képest az elfogadott kompromisszumos javaslat már konkrét célkitűzéseket tartalmaz az újrahasznosításra. A tagállamoknak intézkedéseket kell tenniük a következő célok elérésére:

• 2020-ra a háztartási és hasonló eredetű hulladékok közül a papír, a fém, az üveg és a műanyag hulladékok 50%-os újrahasználata vagy újrahasznosítása (tehát nem a háztartási hulladékok 50%-áról van szó, hanem annak egy részének 50%-áról, ami az EEB számításai szerint kb. 20%)
• 2020-ra a nem veszélyes építési- és bontási hulladékok 70%-os újrahasznosítása.

• a tagállamoknak hulladékmegelőzési programokat kell készíteniük
• intézkedéseket kell hozniuk a biológiailag lebomló hulladékok elkülönített gyűjtésére
• a hulladékégetés egy bizonyos hatékonysági küszöb felett hasznosításnak minősül (ez a becslések szerint a jelenleg működő égetők kb. 60-70%-ának átsorolását jelenti)
• az elfogadott „melléktermék” definíció következtében potenciális veszélyes hulladékok kerülhetnek ki a hulladékokra vonatkozó ellenőrzés alól, sőt ezeket harmadik világbeli országokba is lehet majd exportálni.

Az irányelv várhatóan az év végén lép hatályba, utána lehet azon dolgozni, hogy hazai adaptálása a lehető legkedvezőbb legyen.

Értékelés
Az újrahasznosítási arányszámok ellenére a kompromisszumos javaslat zöld szempontból gyengének minősíthető, többek között az alábbiak miatt:

• az újrahasznosítási arányszámok alacsonyak
• nincsnek konkrét célkitűzések a biológiailag lebomló hulladékok elkülönített gyűjtésére
• nincsenek konkrét célkitűzések a hulladéktermelés növekedésének megállítására
• az égetők az átsorolással kedvezőbb helyzetbe kerültek
• bizonyos anyagokra ezentúl nem a hulladékokra vonatkozó szigorúbb, hanem a termékekre vonatkozó enyhébb szabályozás lesz érvényes.

Parlament kontra Tanács
A valóban előremutató módosító indítványok közül szinte mindegyik az Európai Parlamenten keresztül jutott be a vitaanyagba, s került egyáltalán tárgyalásra. A tagállamok környezetvédelmi minisztereiből álló Tanács azonban folyamatosan blokkolta ezeket. A Tanácsnak jól jött, hogy a Parlamentet ezeken a tárgyalásokon egy olyan képviselő (Caroline Jackson, Néppárt, UK) képviselte, aki az Egyesült Királyság egyik legnagyobb hulladékkezelő cégének (Shanks) tanácsadó testületi tagja, s onnan korábban jutattást is kapott. Ezt a képviselő nem említette képviselőtársainak, amikor a keretirányelv főtárgyalójának jelölték – noha a Parlament szabályzata szerint az ilyen érdekütközéseket jelezni kell. Ettől persze ő még lehetett korrekt, csak valahogy mégsem szép ez így.
Sokan vélik úgy, hogy Jackson túl sokat adott fel a Parlament álláspontjából. Szerinte azonban a Tanács nem volt hajlandó engedményekre, így ez volt az elérhető legjobb megállapodás. Ha újabb tárgyalások felé terelte volna a folyamatot (ahogy azt a zöldek szerették volna), akkor a már elfogadott újrahasznosítási célok is veszélybe kerülhettek volna. A Tanács és Jackson közötti tárgyalások (mint ahogy a Tanács tárgyalásai általában) zártak voltak. A történtekről csak kiszivárgott információink lehetnek.
Jackson sajátságosan vélekedett a hulladékégetők átsorolásáról is. Szerinte nem rossz az, ha a mai nyersanyaghiányos időkben a hulladékot is fűtőanyagnak használhatjuk. Úgy vélte, hogy a megelőzés és az újrahasznosítás mellett szépen megfér a maradék hulladékok égetése is. Nem tudjuk, feltette-e magának a kérdést, hogy akkor a dánok vajon miért nem támogatták a magasabb újrahasznosítási célkitűzéseket. Lehet, hogy azért, mert náluk már annyi égető van, hogy egyáltalán nem érdekük az újrahasznosítási rendszerek bővítése? Egyrészt az újabb pénzkiadás lenne, másrészt az égetők elől vennék el a hulladékot. (Erre persze megoldás lehet, ha még több hulladékot termelünk.)
Sajnos a magyar képviselők közül csak Olajos Péter és Hegyi Gyula szavazott néhány fontos kérdésben a zöldek által javasolt módosítókra.

Kit érdekel a klímaváltozás?!
Fura dolog látni, hogy miközben a klímaváltozást már az Unió hivatalosságai is tényként kezelik, s feltehetőleg nem kis összeget költenek arra, hogy kampányokkal az állampolgárokat környezettudatosabb életmódra ösztönözzék, a döntéshozatal során valahogy megfeledkeznek saját felelősségükről.

Lentről nézve
A folyamat értékelésekor többen azt hangoztatják, hogy a szabályozás az elvárthoz képest gyenge lett ugyan, de hosszú távon szemlélve mégis előrelépést jelent, hiszen konkrét újrahasznosítási célok kerültek bele. Ez azonban valószínűleg nem vigasz azok számára, akik már most égető(k) közelében laknak, vagy hamarosan ott fognak lakni... Csak egy brit barátunk levelét tudom idézni:
„Nyomasztó, hogy (a döntéshozók) figyelmen kívül hagynak minden aggasztó jelet, még akkor is, ha az orvosoktól érkezik, akik állításaikat adatokkal támasztják alá. (…) Nem lehetek elégedett az eredménnyel, mert egy olyan településen lakom, ahol az egészségemet 5 mérföldön belül egy 800 ezer tonna/év ÉS egy 600 ezer tonna/év kapacitású hulladékégető veszélyezteti. Azt tudom, hogy (...) a kibocsátott szennyezőanyagok közvetlenül az unokáim, majd az ő gyerekeik, és azok gyerekeinek fejére hullanak majd, legalább 35-40 éven keresztül. (…) Mindannyian meg fogjuk fizetni ennek az árát, csak éppen az én településem kicsit hamarabb kezdi el fizetni, mint a többség.”
Hogy ezt a sorsot itthon minél többen elkerüljük, a következő években helyi és országos szinten is sokat kell dolgoznunk. A takarékos életmódot, a tárgyak továbbhasználatát, a házi komposztálást, a differenciált szemétdíjat, az újrahasznosítást kell támogatnunk, mindenkinek a saját eszközeivel.
Köszönjük mindenkinek, aki a folyamat során részt vett e-mail kampányainkban! A továbbiakban is számítunk Rátok/Önökre. Sőt, mostantól még inkább.