Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A háztartási hulladékok 65%-át a csomagolóanyagok teszik ki

  • 2020. március 11.
  • Enikő
Döbbenetes mennyiségű csomagolóanyagot dobunk ki nap mint nap: csak ebből évente 80,1 millió tonna szilárd hulladék keletkezik az Egyesült Államokban, ami az ottani teljes hulladék mennyiségének csaknem 30%-a. A vásárlók azonban akár többet is fizetnének egy-egy termékért, ha azt környezetbarát csomagolással vehetnék meg.

Minden nap millió és millió terméket vásárlunk akár a boltokban, akár online és utaztatunk világszerte. Csak a UPS egyedül évente 5,5 milliárd, vagyis naponta közel 22 millió csomagot szállít ki. Ezek, a világ minden tájára utazó csomagok nagyon kényelmesek nekünk, vásárlóknak, azonban jelentős terhet rónak a környezetünkre. Hiába alacsony az ökológiai lábnyoma a kartondobozoknak, ha a bennük lévő termékek olyan nem lebomló, vagy nem újrahasznosítható anyagba csomagolva érkeznek, mint amilyen például a habosított polisztirol, közismert nevén hungarocell vagy a térhálósított polietilén.

 

Az EPA (U.S. Environmental Protection Agency – Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség) szerint csak maguk a csomagolóanyagok évente 80,1 millió tonna szilárd hulladékot eredményeznek az Egyesült Államokban, ami az ottani teljes hulladék mennyiségének csaknem 30%-a. Ami azonban még megdöbbentőbb adat az EPA beszámolójából, az az, hogy az amerikai háztartási hulladékok mintegy 65% -át teszik ki a csomagolóanyagok. A fogyasztó pedig fizet ezért az „azonnal képződő” szemétért, a csomagolás ugyanis hozzájárul a termékek árához és a szemét tárolásának költségeihez. Jellemzően a termékekre elköltött minden 10 dollárból 1 dollár a csomagolás költségeit fedezi. Ez Amerikában a fogyasztói kiadások 10% -a, amely végül szinte azonnal, egyszerhasználatos csomagolásként a szemétbe kerül. Ezenkívül tonnánként körülbelül 30 dollárba kerül a hulladék újrahasznosítása, 50 dollárba a hulladéklerakóba történő szállítása és 65 és 75 dollár között van az égetés, amely nem mellesleg mérgező gázokat bocsát a légkörbe.

 

Mindez azonban láthatóan a fogyasztói szokások megváltozásához vezet. Egy közelmúltbeli, USA-ra és Nagy-Britanniára kiterjedő fogyasztói felmérés azt mutatja, hogy a válaszadók 42% -a szerint az újrahasznosított vagy fenntartható anyagokból készült csomagolás döntő jelentőséggel bír a mindennapi vásárlási szokásaikban. Emellett a kitöltők 57%-a állítja, hogy hajlandó akár többet is fizetni, ha így a csomagolás környezetbarát lehet.

 

Amit pedig a gyártók tehetnek annak érdekében, hogy kiszolgálják a zöld szempontokat is megfontoló vásárlók igényeit és egyúttal a megfeleljenek a fenntartható fejlődéssel és a környezetvédelemmel kapcsolatos elvárásoknak az nem más, mint hogy befektetnek az alternatív és alacsonyabb környezeti teherrel járó zöld csomagolásokba.

 

forrás: https://nrgreport.com/cikk/2020/03/06/a-haztartasi-hulladekok-65-at-a-cs...