Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fair Trade – már Budapesten is

  • 2006. június 18.
  • humusz
bookstore_2_400A fair trade, azaz a méltányos kereskedelem a nemzetközi árucsere szokásos felfogásától eltérõ megközelítés. Kereskedelmi partnerséget jelent, amely a hátrányos helyzetû termelõk számára hivatott a fenntartható fejlõdést elõmozdítani elsõsorban biztonságos és igazságos kereskedelmi feltételek biztosításával, valamint a fejlett országokban folyó szemléletformáló kampányokkal. Júniusban Budapesten is megnyitotta kapuit az elsõ fair trade üzlet: „Treehugger Dan” antikváriuma és kávézója a Csengery utcában.
A fair trade nem más, mint a hagyományos nemzetközi kereskedelem gyakorlatának megváltoztatása annak érdekében, hogy ne nőjön a szakadék a fejlett és fejlődő országok között, hanem a szegény régiók termelői is tisztes jövedelmet keressenek munkájukkal, és folyamatos fejlesztéssel, fejlődéssel javuljanak az esélyeik a nemzetközi versenyben. Jelenléeg a globális kereskedelem egy ezrelékét teszi ki a fair trade – ez éves szinten: 500 millió $-t jelent.
A méltányos kereskedelemből előnyei származnak a termelőknek, például a magasabb jövedelem és életszínvonal, a jobb piacra jutási esélyek, a magasabb felvásárlói árak, a hosszútávú kereskedelmi kapcsolat, a nők egyenjogúsága, a védelem a gyermekek kizsákmányolása ellen, az emberi jogok érvényesítése.
Természetesen a vásárlónak is előnye származik a tranzakcióból, hiszen a fair trade egyszerű módja a segítségnyújtásnak, alapvetően környezetbarát tevékenységet támogat, az egészségre nem káros termelési módszerek pedig garantáltak.

bookstore_3_400

Persze nem minden fair trade termék bio. Mivel a minősítés feltételei nagyon szigorúak, nem minden termelő tudja teljesíteni azokat a fair trade rendszerbe való belépésekor (főleg a kisebb területtel rendelkező, szegényebb termelők). Ők szakmai segítséget, anyagi támogatást kapnak, hogy minél gyorsabban át tudjanak állni bio-termelésre (a fairtrade minősítésnek a bio minősítés nem feltétele, de a bio termelésre való törekvés igen!). Ezért van, hogy a fairtrade termékek egy része nem viseli még a „bio" logot.

Egy nemzetközi szervezet (FLO - Fair trade Labelling Organisation) állapítja meg azokat a feltételeket, ami alapján egy termelőszövetkezet jogosultságot nyer a fair trade minősítésre. A termelő regisztrálja magát az FLO-nál és ezzel engedélyt kap a nemzetközi fair trade védjegy használatára (www.fairtrade.net).

Felmerülhet a kérdés, hogy tényleg jó helyre kerül-e a pénz. A fair trade átlátható, visszakövethető kereskedelmi kapcsolatai biztositani látszanak ezt. A termelőszövetkezetek egészséges alternatívát nyújtanak a nagyméretű gyárak embertelen munkakörülményeihez képest, ahol a védtelen dolgozók a minimálbért sem keresik meg és a profit nagy része a körülmények javításában nem érdekelt külföldi befektetők vagy helyi elit kezébe vándorol. Közös erővel a dolgozók kedvezőbb feltételekhez jutnak a hitel, az eladási ár, és a nyersanyagok költségei tekintetében. Így többet keresnek, a profitot pedig egyenlő arányban osztják el, sokszor visszaforgatják közösségi fejlesztési projektekbe és kórházakat, iskolákat, csatornarendszert stb. építenek belőle.

A termelőszövetkezet demokratikus elveken alapuló, profitorientált szervezet. Célja mégsem a profit vagy a befektetők hasznának a maximalizálása, hanem hogy a munkahelyen is érvényt szerezzen a polgárokat megillető alapvető jogoknak és kötelességeknek. Elvei: egy fő - egy szavazat egyenlőség; szabad hozzáférés az információhoz, (pl: átlátható könyvvezetés); szólásszabadság; források és bevételek igazságos elosztása; nők részvétele

Termelőszövetkezet tulajdonosai lehetnek a benne dolgozók, nem lehetnek viszont külső részvényesek, alapítók kis csoportja, partnerek. Felső vezetők és alkalmazottak azonos tulajdonhányaddal rendelkeznek, és a profitból/veszteségből is egyenlően részesülnek.

A fair trade kifejezetten a kevésbé fejlett fejlődő országok termelőinek és lakosságának támogatására jött létre, azért, hogy a segélyekre utaltság helyett biztosítani tudják saját megélhetésüket. A feltételek között rengeteg olyan szerepel, ami egy magyar termelő esetében furán hangzana: nem alkalmazhat rabszolgamunkát, sem gyerekmunkát, a fair trade prémiumból iskolát, ivóvíz-hálózatot, egészségügyi intézményeket kell létesíteniük, stb. Afrika, Ázsia, Latin-Amerika 50 országából 420 termelőszövetkezet vesz részt a termékek előállításában, mintegy 800.000 farmer és munkás család számára biztosítva tisztes megélhetést.

Ismert, hogy a magyar termelők helyzete is nehéz, hiszen ugyanazokkal a gazdasági nagyhatalmakkal kell küzdeniük, mint a déli termelőknek. A fair trade szervezetek annyit tudnak a magyar gazdák érdekében tenni, hogy az itthon is termelt áruknak nem teremtünk fairtrade konkurenciát (pl. méz és bor). Az itthon termelt áruk méltányos kereskedelmének a kulcsa a TE tudatos vásárlásod!

Jellemző fair trade termékek a tea, kakaó, cukor, csokoládé, banán, méz, bor, rizs, gyümölcslevek, szárított és friss gyümölcsök, sport labdák, focilabdák, virágok; kézműves, dekorációs termékek: kiegészítők, ékszerek, textíliák, kerámiák, fonott kosarak.

A fair trade termék gazdaságos-akciós csokikhoz és kávékhoz képest drágább. Ha a biotermékeket nézzük, melyek előállítása többe kerül, vagy a speciális, minőségi kávékat és teákat (a fair trade termékek ebbe a kategóriába tartoznak), az ár néha alacsonyabb a jelenleg kapható termékek áránál.

A „Fair Trade" kávé kereskedelme támogatja és nem pedig kihasználja Nicaragua, Costa Rica és a világ más részein élő kávétermelőit. Alternatívát kínál a vásárlóknak, hogy azt a csésze kávét válasszák, amellyel támogatják, hogy a kistermelők és szövetségeseik méltányos áron adhassák el terméküket. De azért is, mert a Fair Trade kávé finom, bio, méltányos kereskedelemből származó és mégsem jelent többletköltséget a vásárlónak.

A Treehugger Dan's Bookstore and Café címe: Budapest, VI. kerület, Csengery u. 48.Térkép: http://www.treehugger.hu/?q=contact

A Fair Világszövetség 2005 eleje óta foglalkozik aktívan a fair trade népszerűsítésével és meghonosításával, támogatói:

Tudatos Vásárlók Egyesülete (www.tve.hu), Planet Alapítvány (www.planetclub.hu, Rügyecskék Alapítvány (www.rugyecskek.hu), Útilapu Hálózat (www.utilapu.org, Védegylet (www.vedegylet.hu), Zöld Fiatalok (www.zofi.hu)

Török Monika

 

(a fotón a büszke tulajdonos)

bookstore_2_400