Eljött az idő, hogy a szennyezők fizessenek a műanyagszemét miatt
Rendszerszintű hiányosságok miatt termelünk és használunk fel egyre több műanyagot, s így egyre több kerül ki tengeri, szárazföldi és édesvízi élőhelyekre – derül ki az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete, az EASAC a legújabb kutatásokat összefoglaló kommentárjából. Az európai tudományos szervezetnek a Magyar Tudományos Akadémia is tagja.
Jó esély van rá, hogy a 22. század történészei a „műanyagok koraként” fogják jellemezni a 20. és a 21. századot. A műanyagok egyre több területen való alkalmazása az 1960-as években indult, és egyre fokozódott. Diadalmenetének semmi sem szabott gátat: 2019-ben már 353 millió tonnányi műanyaghulladékot produkáltunk. Ha nem vezetünk be drasztikus korlátozást, 2060-ra 1014 millió tonnára nő a szemét mennyisége – szerepel a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD egyik 2022-es jelentésében, amelyre nyomatékosan hivatkoznak az EASAC-jelentés összeállítói is.
A legnagyobb növekmény az ázsiai és a szubszaharai feltörekvő gazdaságokban várható. A több mint egymilliárd tonnára becsült mennyiség több mint kétharmadát a különféle csomagolások és más, szintén rövid felhasználási ciklusú műanyagok teszik majd ki. Az előrejelzésben az áll, hogy – a jelenlegi trendeket figyelembe véve – a műanyaghulladék fele szemétlerakókba kerül majd, míg 18%-a égetőművekben hasznosul.
Az édesvizekbe, tengerekbe és óceánokba várhatóan 493 millió tonna műanyagszemét kerül a 2019-es 140 millió tonna helyett. A műanyagtermelés és -felhasználás termékciklusa során előálló üvegházgáz-kibocsátás pedig több mint kétszeresére, 4,3 milliárd tonna szén-dioxid-egyenértékre emelkedik 2060-ra.
E folyamat megfordításához olyan típusú nemzetközi egyezményre van szükség a műanyagokról, mint amilyen az ózonréteg védelme érdekében meghozott montreali jegyzőkönyv volt 1987-ben, amely sikeresen korlátozta az ózont bontó halogénezett szénhidrogén-származékok kibocsátását. Az EASAC 2024. február elején közzétett jelentése azért készült, hogy egy ilyen megállapodás tudományos alapjául szolgáljon, és a döntéshozók, illetve a tárgyalást folytatók birtokában legyenek a szükséges információknak.
Ha maradnak a jelenlegi üzleti eljárások és fogyasztási mintázatok, akkor a műanyaghulladék mennyisége globálisan várhatóan majdnem a háromszorosára nő 2060-ig. Ma már nincs olyan hely a Földön, ahol ne találtunk volna mikro- és nanoműanyagokat. „A műanyagok nem rothadnak, korhadnak, és nem bomlanak le, csak egyre kisebb és kisebb darabkákra esnek szét. Közben az így keletkező mikro- és nanoműanyagok szerte a bolygón elterjedtek, és a testünkben is fellelhetők” – figyelmeztet Báldi András, az MTA levelező tagja, az EASAC Környezeti Paneljének társelnöke.
Éppen ezért javasol az EASAC átfogó reformokat.
Olyan nemzetközi korlátozó egyezményre van szükség az európai tudományos akadémiákat összefogó szervezet szerint, mint amilyen az ózonréteg védelme érdekében meghozott montréali jegyzőkönyv volt 1987-ben. Az EASAC februári műanyag-jelentése azért készült, hogy egy ilyen megállapodás tudományos tényekre alapozódjon. „Az egyezménynek véget kell vetnie annak a trendnek, hogy a műanyaggyártás volumene folyton nő” – mondta a jelentés kapcsán Michael Norton, az EASAC Környezeti Paneljének igazgatója.
A műanyag kényelmes megoldás, ám a jelenlegi szabályozások sem a gyártókat, sem a fogyasztókat nem kényszerítik rá a felelős használatra, derül ki az EASAC-jelentésben összefoglalt szakirodalomból. Egy friss, 2023-as összegzés szerint a műanyaggyártás és -felhasználás, a hulladékkezelés lineáris folyamat, csekély az újrafelhasználás és az újrahasznosítás aránya. Az így előálló egészségügyi és környezeti problémák, társadalmi igazságtalanságok miatti károk évi 300–1500 milliárd dollárra rúgnak.
A gyártók és forgalmazók ezen költségeket áthárítják, és ez tartja alacsonyan a primér – tehát közvetlenül az alapanyagokból, újrahasznosítás nélkül – előállított műanyagok árát, folyamatos termelésbővítésre ösztönzve. A kiskereskedők az üzemeltetési hatékonyságra összpontosítanak, s arra, hogy a termékek a csomagolásukkal is vonzók legyenek, nem pedig a hulladékcsökkentésre vagy újrahasznosíthatóságra. Az újrahasznosítás előtt pedig technikai kihívások állnak, és nem is annyira nyereséges tevékenységről van szó, így ezen infrastruktúrák kapacitása korlátozott.
Ez a „lineáris műanyaggazdaság”, amelynek káros hatásai csak akkor fordíthatók vissza, ha körforgásos gazdaságra állunk át. Utóbbi azt jelenti, hogy nincs sem fölösleges műanyagtermelés, sem fogyasztás, továbbá minden műanyagot újrahasznosítunk, és felelősen kezelünk úgy használat közben, mint pedig utána – áll az EASAC jelentésében. A szabályozás legfontosabb eszköze pedig a műanyagadó, amelynek jelentősnek kell lennie, tekintve, hogy óriási különbség van aközött, hogy mennyibe kerül műanyagot gyártani és felhasználni, és aközött, hogy ezzel mekkora környezeti károkat okozunk. Az EASAC idézte modellszámítások szerint a kereslet 30%-os csökkentésével és az újrahasznosítási arány 20%-os növelésével a műanyagszennyezés már 2040-ig 80%-kal csökkenthető lenne.
Forrás: greenfo.hu
A kép forrása: econlounge.com
