Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 20 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Drágulnak a dobozos sörök és a háztartási gépek

  • 2005. január 25.
  • humusz
A termékdíj hatására napokon belül 18-20 forinttal drágulhatnak a dobozos sörök és 20 százalékkal a nem márkás háztartási gépek - értesült a Napi Gazdaság. [origo]
A január 1-jével életbe lépett termékdíj szerint a söröknél 65 százalékos visszaválthatósági árat kell felmutatniuk a hazai kereskedőknek, amelyet a forgalom alapján számítanak ki. A magyarországi vásárlói szokások miatt ugyanakkor a sörforgalomban az eladásból mindössze 20-25 százalékkal részesednek az újratölthető palackok - mondta a Napi Gazdaságnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

A főtitkár szerint alig akad Magyarországon olyan kiskereskedő, aki képes lenne tartani a 65 százalékos arányt, a különbözetért viszont meg kell fizetni a termékdíjat. Ezt az összeget a kereskedelmi láncok várhatóan nem nyelik le, inkább emelik áraikat.

Kiss Elemér, a Magyar Sörszövetség elnöke szerint az emelés nemcsak az importsörökre, hanem a hazai gyártású termékekre is hatással lehet, és az áremelés nem a fogyasztás csökkenését, hanem a fogyasztási szokások átalakulását eredményezi majd. Ez pedig kedvező hatással lehet a magyarországi gyártású termékekre. Vámos György szerint az alacsony árú importsörök ugyanakkor annyira olcsók voltak, hogy árelőnyük az emelés után is megmarad.

Drágulás várható a nem márkás háztartási eszközök piacán is. Az áruházláncoktól származó információk szerint ezeknél a termékeknél a termékdíj teljes összegét a vevőkre terhelik, így egyes termékek ára akár 20 százalékkal is emelkedhet.

A márkás termékeket gyártó cégek tavaly érdekvédelmi szervezetet és egy visszagyűjtést, újrahasznosítást koordináló céget hoztak létre. A szervezetbe való belépéssel termékdíjmentessé válhat a vállalkozás, a visszagyűjtési költséget viszont nem kerülheti ki. A szervezethez tartozó cégek termékeinek ára így elviselhető mértékben nő, a nagy háztartási gépek 1200 forinttal, a kicsik 800 forinttal, a mikrohullámú sütők 400 forinttal, a porszívók 200 forinttal kerülnek majd többe - írja a Napi Gazdaság.

[origo]