Csirkecsont és műanyag: ez marad az emberiségből, amikor már rég kihaltunk
Az emberi hatás persze hatalmas, és nem is korlátozódik a Földre, elég mondjuk a Hold felszínére gondolni, amin megtalálhatók lesznek az űrutazások nyomai. Lent az éppen zajló, ember által előidézett tömeges kihalási esemény hiányai is tartósak lesznek, egyébként pedig a belátható időn belül el nem bomló szemét és rengeteg műanyag biztosítana bőséges kutatási anyagot egy képzeletbeli megfigyelőnek.
És még valami: a csirkecsont
Mint az a Scientific American folyóirat decemberi számában olvasható, az emberi tömegfogyasztásra tenyésztett csirkék hatalmas mennyisége lehet az egyik tipikus leletcsoport, ami alapján a XX-XXI. századi civilizáció maradványait jól lehet majd datálni. Az egyébként az antropocén terminus használatát is bíráló cikk nem először hívja fel a figyelmet a modern társadalmak csirkefüggőségére. A táplálkozástudomány szerint az emberiség összesen 66 milliárd (!) csirkét cupákol el évente;
az óriási igény miatt ma már a baromfik teszik ki a teljes földi madárvilág össz biomasszájának a 70 százalékát.
Az idő vasfogának ellenálló csirkecsontok nem csak az óriási mennyiségük miatt fognak feltűnni, hanem a méretük miatt is. A növekvő húsigény miatt a II. világháború után egyre nagyobb csirkéket kezdtek kitenyészteni, és kifejlesztették azt a táplálást, amivel a táplálékláncon a lehető leggyorsabban végivonszolt madarak 7-8 hét alatt elérik a 2,5 kilós vágósúlyukat. Ez mára odáig jutott, hogy a mostani gyári csirkék nem csak annál az ázsiai fácánfélénél sokkal nagyobbak, mint amiből valamikor háziasították a tyúkokat, de még az ötvenes évek brojlercsirkéinél is négyszer akkorák.
A régészek számára oly kedves szeméthalmok – mondja Richard Thomas archeológus – a jövőben „fosszilis csirkemaradványok fosszíliáival lesznek tele, és ez lesz az az állatfaj, amiből messze a legtöbbet találják majd”.
