Tudatos fejlesztéssel a natúrparkokért - Cserhát Natúrpark, Varsány

Időpont: 
csütörtök, 2016, március 17 - 15:00 - 18:00
Helyszín: 
Közösségi Ház - Varsány, Szécsényi út 2/a

Tudatos fejlesztéssel a natúrparkokért

2016. március 17.-én, csütörtökön délután 15 órai kezdettel Varsányban a Művelődési Házban lesz a Magyar Natúrpark Szövetség „Tudatos fejlesztéssel a natúrparkokért” című rendezvénysorozatának egyik állomása.

A fórum résztvevői megismerkedhetnek a Magyar Natúrparkok Fejlesztési Koncepciójával, melyet a Magyar Natúrpark Szövetség által felkért szakértők, dr. Kiss Gábor geográfus, és dr. Szilvácsku Zsolt, tájépítész egyetemi tanár mutat be. A felvezető előadásokat követően Pekár István, a Cserhát Natúrpark Közhasznú Alapítvány elnöke és Ispán Dániel, a munkaszervezet vezetője a koncepció helyi alkalmazási lehetőségeiről fejti ki álláspontját, majd a jelenlévők is elmondhatják meglátásaikat, felvetéseiket. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Cserhát Natúrpark

Nógrád megye közepén, a Cserhát szelíd dombjai között található az a különleges szépségű, természeti értékekben, történelmi emlékekben és néprajzi hagyományokban gazdag aprófalvas vidék, amely a palóc gyökerekből, a közös történelmi múltból és az azonos társadalmi, gazdasági helyzetből adódóan viszonylag egyveretű térséget alkot. Ez az irigyelt világ 2009 óta a Cserhát Natúrpark, amely 22 község területéből áll, kiterjedése több mint 38 ezer hektár. A csatlakozó települések:

Alsótold, Becske, Bér, Bokor, Buják, Cserháthaláp, Cserhátsurány, Cserhátszentiván, Ecseg, Felsőtold, Garáb, Herencsény, Hollókő, Kozárd, Kutasó, Magyarnándor, Nagylóc, Nógrádsipek, Rimóc, Szanda, Terény és Varsány, külsősként vesz részt Mohora és Debercsény

A Cserhát Natúrpark Közhasznú Alapítvány feladata a Natúrpark működtetése, intézményi hátterének biztosítása. Fontos feladata a Cserhát vidék kulturális és természeti értékeinek megőrzése, a települések összefogása, közösségszervezés, szemléletformálás, vidékfejlesztés megvalósítása.

Az elmúlt években több sikeres pályázat segítségével kialakítottuk a Cserhát Natúrpark Zöldút hálózatát, mely kb. 270 km hosszú és összeköti a Natúrpark 22+2 települését. A zöldút kialakításával párhuzamosan közösségfejlesztést és sikeres közösségi programokat szerveztünk (hagyományos tudásátadás, túrák, táborok, tájfajta gyümölcsfák ültetése, iskolakertek, mintagazdaságok). Elkészült a Cserhát Natúrpark Értéktára, több film és kiadvány segítségével népszerűsítjük a térség értékeit.

További információk: www.cserhatnaturpark.hu

Program:

Regisztráció 14:45-től

15:00 Megnyitó – Pekár István elnök, Cserhát Natúrpark Közhasznú Alapítvány

Merre tovább natúrparkok? A Magyarországi Natúrparkok Fejlesztési Koncepciója 2015-2030 – Dr. Kiss Gábor, szakértő, Magyar Natúrpark Szövetség

A fejlesztési koncepció gyakorlati alkalmazhatósága. Tájszintű együttműködések lehetőségei

– Dr Szilvácsku Zsolt, alelnök, szakértő, Magyar Natúrpark Szövetség

Az országos Koncepció és a Cserhát Natúrpark kapcsolódási pontjai – Ispán Dániel munkaszervezet vezető, Cserhát Natúrpark Közhasznú Alapítvány

Szakmai fórum a Koncepció megvitatására

Fórum zárása

Az egyeztetésen való részvétel ingyenes. A program várható befejezése 18:00.

Kérjük jelezzen vissza az [email protected] e-mail címre, hogy ki képviseli szervezetét a rendezvényen

 

További információ: