Elszórja a kormány a környezetvédelmi termékdíjat

A környezetvédelmi termékdíjból befolyó bevételnek csak 20 százalékát költi a kormány arra, amire ígérte, a többi megy a közösbe.

A környezetvédelmi termékdíjból befolyó bevételnek csak 20 százalékát költi a kormány arra, amire ígérte, a többi megy a közösbe.

Míg munkájuk gyümölcsét mindannyian élvezzük, őket szinte soha nem vesszük észre. Ezzel nyitja beszédét Mundano, a graffitiművész. Lelkes beszédében bemutatja "Pimp My Carroça,"("Kordétuning") című projektjét, amely a kocsik átfestésével és humorral fűszerezve teszi a szemétszedők járműveit színes látványossággá. A mozgalom az egész világban terjed.

Az 5 éves múltra visszatekintő, hazai vállalatok és vállalati alapítványok számára kiírt MAF Társadalmi Befektetési Díj pályázatán az elmúlt évek során már közel 130 hazai, kiemelkedő vállalati támogatási program vett részt.


A cég szerint az új állami szerv tevékenysége már kimeríti a Btk. közérdekű üzem működésének megzavarása tényállást

A csőd szélén áll a második legnagyobb hazai lakosságihulladék-szállító, az Észak-alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.

Július elsejétől átadhatja a katasztrófavédelemnek a szemétszállítási kötelezettséget a gödöllői Zöld Híd Régió Kft. Az önkormányzati tulajdonú közszolgáltató ugyanis hiába kért 300 millió forint támogatást működésének finanszírozására, egy fillért sem kapott a Nemzeti Hulladék-gazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től. Az állami szemétholdingnál elismerték, hogy nem minden pályázatot engedtek át.

Ezt a receptet már nagyon rég használom és az egyik nagy kedvencem, elképesztő állagú lesz utána a hajam. Elsőre kicsit abszurdnak gondoltam, hogy üssek a fejemre egy tojást, de kipróbáltam és működik.

Budapest, 2016.06.01. – Az emberiség egyik legnagyobb környezetvédelmi problémája a sok műanyag termék, kiváltképpen a műanyag zacskók. A fogyasztók javarésze minden egyes vásárlásnál új zacskót vásárol, ahelyett, hogy a korábban megvett, otthon a szekrény alján lapuló bevásárlótáskát használná. Ezzel a pusztulás szélére sodorva a Földet.

Az üveggyűjtést népszerűsítő kampány indult, amelynek fő üzenete, hogy induljunk tele kosárral bevásárolni, és vigyük vissza az üvegeket az áruházakba.