Szolgáltatók

Zöldek a vörösiszapról

  • 2010. október 08.
  • graczek

Alulírott környezet- és természetvédő civil szervezetek most az emberek egészségének megóvását, a sérültek gyógyítását, a károk elhárítását, illetve a további károk megelőzését tartják a legfontosabbnak a vörösiszap által elöntött településeken. Felhívják a lakosságot, a civil szervezeteket, a vállalatokat, intézményeket, hogy a kormányzati szervekkel közösen segítsék ezen feladatok mielőbbi megvalósítását. Egyúttal együttérzésükről, szolidaritásuktól biztosítják az érintetteket.

A Hulladék Munkaszövetség álláspontja az új hulladékgazdálkodási rendszerről

  • 2010. szeptember 30.
  • graczek

Illés Zoltán közelmúltban tett nyilatkozata alapján a jövő év elejétől meg kívánják szüntetni a jelenlegi koordináló szervezeteken alapuló begyűjtési és újrahasznosítói rendszert, a piacon egy állami kézben lévő hulladékügynökséggel fogják megoldani a fenti feladatokat. Azt is megtudtuk, hogy a jelenlegi rendszerből fakadó jelentős állami bevételkiesésre hivatkozva a termékdíj-mentességet eltörlik, kötelező lesz annak megfizetése.

Kultur megoldás

  • 2010. szeptember 17.
  • graczek

2010 első felében a Consensus Humanus Mediációs Központ közösségi, települési mediációt szervezett Solymáron a helyi bűz, zaj és egyéb környezetvédelmi problémák megoldására.

Pirolízis – zöld szemmel

  • 2010. szeptember 03.
  • juci

Ma már senki sem mer új hulladékégetőt építeni az országban. Az egyértelmű lakossági tiltakozás ugyanis szinte lehetetlenné teszi ezek felépítését. Ezzel szemben egyre többet lehet hallani az un. új termikus hulladékkezelési eljárásokról, amelyek közé a pirolízis is tartozik. Mit kell róla tudni, jobb-e avagy rosszabb, mint a hulladékégetés? Erre próbálunk meg választ adni.

Mi újság odafent?

  • 2010. augusztus 05.
  • graczek

Továbbra sincsen érvényes hulladékgazdálkodási terve az országnak, és egy darabig még nem is lesz. Már tavasszal látszott, hogy az előző parlament nem fogja tárgyalni, így legalább újabb félévet csúszik a terv elfogadása. Azóta megalakult az új parlament és felállt az új kormány.

Újra „ÚJRA”!

  • 2010. július 09.
  • juci

Először a HuMuSz csapat fedezte fel magának a nyugat-európában a Reuse Centereket. 2006-ban pedig egy hazai „megvalósíthatatlansági tanulmányt” hoztunk össze. Már abból is kiderült, hogy pusztán piaci alapon nem lehet fenntartani ilyen begyűjtő-javító szolgáltatást, sem újráruházat” – kell az önkormányzati és szociális-munkahelyteremtési támogatás is.

Oldalak