Kormányzat
A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer projektje - Kérdőív

A projekt keretében felmérik a budapestiek szokásrendszerét a környezetvédelemmel, szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban.
Állásfoglalás a hulladékos holdingról

Április 1-jétől lépett hatályba az a törvénymódosítás, amelynek értelmében a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat a Koordináló szerv, azaz a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. fogja beszedni. A változások természetesen nem csak a díjbeszedésben merülnek ki, és a hulladékgazdálkodás átszervezése sok felet, többek között a közszolgáltatókat is, negatívan fogja érinteni. Íme a Humusz állásfoglalása a rendszerrel kapcsolatban.
Ügyvezetőt keresünk!

A Humusz Szövetség várja vezetői gyakorlattal rendelkezők jelentkezését!
Jótékonysági vetítések természetvédelmi szerveztek támogatására
Szövetség a természettel: ez az üzenete az április 14-én a mozikba kerülő Évszakok című nagyszabású természetfilmnek, melyet a Vándormadarak alkotó, az Oscar-jelölt Jacques Perrin és Jacques Cluzaud rendeztek. Magyarországon az Évszakok nézői is szövetséget köthetnek a természettel: április 6-13. között országosan hat, premier előtti, jótékonysági vetítésen természetvédelmi programokat támogathatnak a mozijegy árával. A különleges élmény része, hogy a vetítések előtt a támogatott programokat bemutató rövid elődást is meghallgathatnak a nézők.
A hazai forgalmazó, a Mozinet Kft. szeretné tovább vinni a film üzenetét, ezért hazánkban az Évszakok nézői szövetséget köthetnek a természettel: április 6-13. között országosan az alábbi hat, premier előtti, jótékonysági vetítésen természetvédelmi programokat támogathatnak a mozijegy árával. A különleges élmény része, hogy a vetítések előtt a támogatott programokat bemutató rövid elődást is meghallgathatnak a nézők.
Évszakok jótékonysági vetítések premier előtt:
Read more about Jótékonysági vetítések természetvédelmi szerveztek támogatására
Hogyan lehetünk okotudatosak a szabadidőnkben?

PET palack, polisztirol ételdoboz és eldobható pohár. Három műanyag tárgy, amire nemet kellene mondanunk, ha szeretnénk, hogy gyermekeink egy jobb jövőt kapjanak tőlünk örökül.
Szennyvíziszap – hulladékból nyersanyag?

A napjainkra megnövekedett csatornázottság miatt előtérbe került az ezzel együtt nagyobb mértékben keletkező szennyvíziszap is. Problémaforrásként kezeljük, vagy megújuló energiaforrásként tekintünk rá?
Az önkormányzatok és a hulladékgazdálkodás – Interjú Schmidt Jenővel, a TÖOSZ elnökével

A Humusz Szövetség 2015-ben elindította a Nulla Hulladékos Települések Hálózatát, hogy összefogja Magyarország hulladékcsökkentés iránt elkötelezett önkormányzatait. Schmidt Jenő urat, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnökét kérdezzük arról, hogy hogyan látja az önkormányzatok szerepét a hulladékgazdálkodásban és egy Nulla Hulladékos kezdeményezésben.
Konferencia: A hazai ökológiaI (organikus, biológiai, bio) élelmiszerek helye és szerepe a társadalmi étkeztetésben
Fővédnök: DR. FAZEKAS SÁNDOR földművelésügyi miniszter
Program:
9:00-10:00 REGISZTRÁCIÓ
10:00-10:25 KÖSZÖNTŐ: Dr. Lucskai Attila – FVM Agrárkörnyezetgazdálkodási Főosztály, főtanácsos,
ifj. Hubai Imre - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vidékfejlesztésért felelős, alelnök
Czeller Gábor - Magyar Biokultúra Szövetség, elnök
Obreczán László - Közép- magyarországi Biokultúra Egyesület, elnök
10:25-10:30 MEGNYITÓ: Lőrinczné Táborfi Julianna – EGÉSZséges Táplálkozásért Egyesület, elnök
Társasházak - közös élettér vagy közösség?

Utánajártunk, hányadán állnak egy társasházban a hulladékos problémákkal, és mennyire nyitottak a lakók a közösségi programokra.