Garázsvásár nagyban

Nem mindennapi ötlettel rukkolt elő egy rendezvényeszközök bérbeadásával foglalkozó cég: garázsvásárt tartott a már nem használt eszközeiből.

Nem mindennapi ötlettel rukkolt elő egy rendezvényeszközök bérbeadásával foglalkozó cég: garázsvásárt tartott a már nem használt eszközeiből.

Évről-évre összegyűlnek, hogy mások helyett összeszedjék a szemetet – akik rendszeres résztvevői a TeSzedd! akció országos tavaszi nagytakarításának mégsem csüggedtek, nem adják fel. Ennek köszönhetően idén – eddig rekordnak számító – 128 ezer önkéntes regisztrált, hogy hazánk több mint kétezer helyszínén tegyen valamit a tisztább környezetért. Szakértők szerint ugyanakkor bár hasznosak és látványosak ezek az akciók, a tulajdonképpeni felelősökhöz nem ér el az üzenet. Amiért a rendőrség, a kormány és (néhány üdítő kivételtől eltekintve) az önkormányzatok is felelősek: tavaly mindössze 16 esetben értek tetten a közterületeinkre utánfutónyi szemetet lehányó polgártársat, de elrettentő bírságokról semmi hír, a környezetvédelmi helyettes-államtitkárságon finoman szólva sem prioritás a téma és a hulladékudvarokból is kevés van.

Az első, a tavaszi Garázsvásár a Humusz Szövetséggel közös munkánk elemeként került megrendezésre Gödöllőn. A második, az őszi már igazi küldetésünké vált! A harmadik pedig egy hagyomány része lesz (most szombaton, május 7-én). Ez a Garázsvásár a GATE Zöld Klubbal!

Játssz velünk: keresd az 1%-os plakátjainkat, fotózkodj és gyűjtsd a lájkokat a humuszos pólóért!


A korábbi évekhez hasonlóan természetesen idén is képviselteti magát a Humusz a Zöld Civil Országos Találkozón.

Nem is kevés pénzből. Eredetileg szennyvíziszap-égető, de a lakosság hulladékát is ott tervezik elégetni.

Teltházas volt a nulla hulladék koncepciója köré szervezett konferenciánk.

A Föld Napja alkalmából álljunk meg egy percre, nézzünk magunkba és gondoljuk át, mit tehetünk mi magánemberként a környezet védelme érdekében. Az örök klasszikus hulladékcsökkentő 10 pontunkkal kívánunk jó elmélkedést! :)