Környezetbarát takarítás

  • 2019. augusztus 01. 02:00
  • Csilla

A nulla hulladék életmód nem csak abból áll, hogy milyen tárgyakat, eszközöket veszünk vagy éppen nem veszünk meg, hanem az is fontos része, hogy milyen szereket használunk háztartásunkban. Szerencsére ezen a téren is egyre több környezetbarát alternatíva van, de véleményünk szerint a takarítás az egyik olyan terület, ahol könnyen lehet nem csak hulladékot, de időt és pénzt is spórolni. 

 

A fogyasztói társadalom egyik leginkább kipécézett tagjai a házimunkát végző nők, és mindent megtesz azért, hogy reklámok ismert eszközeit bevetve ösztönözze őket különböző, a takarítást nem csak könnyebbé, de egyszerűen szórakoztatóvá varázsoló termékek vásárlására. Azzal önmagában nem is lenne probléma, hogy terhet vegyünk le a házimunkát végzők válláról (ugyebár nem csak nők lehetnek), azonban a reklámokban elhangzottak sok esetben nem fedik a valóságot, és ezért olyan szemlélet alakult ki a takarítás terén, ami egyáltalán nem mondható kívánatosnak sem egészségügyi, sem környezetvédelmi szempontból. Azokról a tényekről nem is beszélve, amikről pedig mélyen hallgatnak... 

Ilyen például a túlzott félelem a baktériumoktól. Ismerős lehet mindenki számára a gonosz kis wc szörny, ami lesből várja áldozatait. Valóban vannak az egészségre ártalmak baktériumok, de ne felejtsük el, hogy vannak jófiúk is, akik nagyon fontos szerepet játszanak pl. az egészséges immunrendszer kialakulásában. A túlzott higiénia így hosszú távon ártalmasabb is lehet. Reméljük, mindenki töltött huzamosabb időt a szabadban, amikor sokkal szűkösebbek voltak a tisztálkodási lehetőségek. Ugye, hogy ki lehetett bírni és semmi baj nem lett? Azt se felejstük el, hogy most háztartási körülményekről beszélünk, természetesen vannak olyan területek, ahol valóban nagyon fontos a folyamatos és megfelelő fertőtlenítés (pl. kórházak). Azonban nem szükséges, hogy otthonunkban is ugyanazokat a tisztítószereket használjuk. 

csúnya gonosz baktérium

 

Sőt, így kapcsolódunk a következő ponthoz, ami nem más, mint a tisztítószerek rejtett kockázatai, ami bár a flakonokon mindig fel van tüntetve (R és S mondatok), a reklámokban nem hangzanak el. Ezek az olyan kijelentések, mint hogy irritatív, a vízi élővilágra veszélyes, a gyermekektől elzárva tartsuk, lenyelve mérgező, csak védőfelszerelésben használható stb. A reklámokban ritkán látunk védőszemüveget a terméket használó egyénen, holott hivatalosan csak úgy lehetne bizonyos tisztítószereket alkalmazni. Tehát sok esetben nagyobb veszélyt rejtenek maguk a takarítószerek, mint a háztartásban fellelhető gonosz bacik. A később bemutatásra kerülő környezetbarát alternatívák nagy előnye, hogy sem használat közben, sem utána nem kell attól tartani, hogy valami komoly probléma alakul ki az esetben sem, ha gyermekek vagy háziállatok találkoznak vele.

Nem utolsó sorban pedig a takarítás egyszerűsítése címszó alatt egyre több és több szert és speciális vagy épp univerzális tisztítószert és eszközt akarnak ránk sózni, ami a különböző helyiséget, különböző felületeire alkalmasak csak. Aztán csak azt vesszük észre, hogy nem férünk el a sok takarítószertől, ami persze nem kevés pénzbe került. Nem éppen az volt a cél, hogy egyszerűsítsük az életünket?

Tehát érdemes a takarításnál is a minimalizmusra törekedni, ami a felhasznált vegyszerek és eszközök mennyiségét illeti. 

takarítás

 

Alapkellékek

Mielőtt azt gondolnátok, hogy majd okosan felsoroljuk, mi a kötelező minimum egy zero waste takarításhoz, akkor csalódást kell okoznunk. Ugyanis mindenkinek más a takarítási stílusa, és más válik be neki. Azt azonban fontos kiemelni, hogy itt is igyekezzünk természetes alapanyagokat használni. Például nagyon sokáig a mikroszálas törlőkendőket tartották a környezetbarát takarítás alapjának, időközben viszont kiderült, hogy a használat és mosás során a mikroszálak kikerülhetnek a természetbe, ezzel súlyosbítva a műanyagszennyezést. Tökéletesen meg tudnak a célnak felelni régi ruhaanyagok is (bár műszálat ezek is tartalmazhatnak!), egyre több technikát lehet a neten is találni ahhoz, hogyan lehet ezekből könnyen ún. tawashit (szivacsot) készíteni. 

tawashi

(Kép forrása és készítési útmutatóhttps://anapfenyillata.cafeblog.hu/2017/06/22/polobol-kornyezetbarat-szivacs/)

 

Kiváló alternatíva még takarításhoz, mosogatáshoz, de mosdáshoz is a luffatökből készült szivacs is, ami nem csak komposztálható, de akár otthon is termeszthető. Ugyanis egy tökfélék családjába tartozó növény terméséről van szó, ami szárítás után nyeri el szivacs alakját.

szárított luffatök

(Kép forrás és otthoni termesztés: https://kertlap.hu/luffatok/)

 

Súrolásra a gyökérkefét tudjuk ajánlani, de bármilyen más tartós kefe is jó hozzá. Ez viszont nem árt, ha van, hiszen sok esetben rengeteg fölösleges vegyszerhasználatot tudunk megelőzni előzetes áztatással és egy kis mechanikai kezeléssel, azaz súrolással. Gondolom sok újat nem mondunk azzal, hogy pl. a kiszuperált fogkefék nehezen elérhető felületek tisztítására tökéletesek. Inkább azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy ne féljünk otthon már megtalálható eszközöket bevetni takarítás céljára.

A különböző, kisebb-nagyobb takarító gépek használatánál vegyük figyelembe azok energiahatékonyságát és élettartamát. Ha tehetjük, válasszunk olyan takarítási módokat, amik nem igényelnek plusz áramfelhasználást, hiszen ha nem is lokálisan, de szennyezik a környezetet. Hulladékká váláskor pedig a háztartási gépeket veszélyes hulladékként kell kezelni. A porszívók között találunk porzsák nélküli típusokat is, ha tudjuk, preferáljuk azt. A takarításkor keletkező és begyűjtött port semmiképpen ne komposztáljuk, hiszen azok tartalmazhatnak műanyag részecskéket is!

Ha új eszköz vásárlása előtt állunk, akkor fordítsunk időt és pénzt is arra, hogy jó minőségű, tartós megoldást válasszunk, hiszen ez hosszú távon mindenképpen megtérül.

 

Takarítószerek

Szerencsére egyre többen vagyunk, akiknek fontos, hogy minél kevesebb vegyszerrel vegyük körbe magunkat, és azok is minél kíméletesebbek legyenek. Tisztítószerek közül is sok olyan hazai márka közül választhatunk, amelyek biológiailag lebomló, környezetbarát alternatívát kínálnak (pl. Cudy Future, Cleanne, Cycle, Cleaneco, Zöldlomb, Souldrops). 

Ha valakinek van kedve és affinitása, akkor maga is készíthet otthon takarítószert. Ebben nyújt segítséget Tóth Andinak, a Háztartásom Hulladék Nélkül blog írójának online elérhető receptjei.

Azonban csak néhány alapanyag használatával is lényegében le lehet fedni a teljes háztartás takarítását. Előnye ezeknek a vegyszereknek, hogy sokoldalúak, így több helyen is tudjuk alkalmazni őket, valamint egyszerűségük okán olcsóak is.

 

ecet

Ecet/citromsav

Hasonló alkalmazási területe van a két anyagnak, van, aki az ecetet a szaga miatt nem szereti (holott hamar elillan), és ezért inkább a citromsavat használja. Az ecet felhasználási területéről korábban írtunk egy rövid összefoglalót, de nem árt elismételni, mennyi helyen alkalmazható:

- vízkőoldó, penészeltávolító;
- fertőtlenítő, így nyugodtan használhatjuk bármilyen felület tisztítására (konyhában, fürdőszobában), felmosásra;
- üveg és ablakfelületek tisztítására is tökéletes, ugyanis cseppmentesen szárad;
- öblítő helyett is alkalmazható.

Hogyan érdemes használni? Vízzel higítva és flakonba töltve közvetlenül a felületre tudjuk spriccelni, ehhez egy korábban használt tisztítószer flakonját is felhasználhatjuk. Vízkőoldásnál érdemes elegendő időt hagyni ahhoz, hogy hasson. Felmosóvízbe közvetlenül tehetjük, citromsav esetében várjuk meg, míg feloldódik.

 

szódabikarbóna

Szódabikarbóna

Míg az ecet és a citromsav savas (a neve is mutatja), addig a szódabikarbóna lúgós kémhatású. Nagyon sok alkalmazási területe van a takarításnál is, azon kívül, hogy mosáshoz, fehérítéshez, folttisztításhoz és sütéshez is kiváló. Ezen kívül:

- súrolószer;
- zsíroldó;
- szagtalanító (pl. hűtőszekrényben kis tálkába helyezve vagy cipőbe szórva);
- mosogatótabletta készíthető belőle.

Kis vízzel higítva pasztát kapunk belőle, amivel a zsíros szennyeződések is kiválóan eltüntethetőek. Nagyon jól kombinálható ecettel, ugyanis a két anyag találkozásakor heves reakció zajlik le, azaz szén-dioxid képződik is szabadul fel. Ezt kihasználva tudjuk esetleg a makacsabb szennyeződéseket is fellazítani, továbbá kisebb dugulásoknál is bevethető (először szórjunk bele szódabikarbónát, majd utána öntsük az ecetet).

A mosószóda egy erősebben lúgos anyag, inkább mosásnál alkalmazható, és jobban kell vele vigyázni, de ugyanúgy általános vízlágyító-, áztató-, zsíroldó- és tisztítószer.

 

Lényegében ezzel a két anyaggal az összes helyiség takarítását meg tudjuk oldani, tényleg nincsen gyorsabb és egyszerűbb, mint egy ecetes flakonnal végigmenni a lakáson és végigtörölni a felületeket. 

Kiegészíthetőek továbbá természetes illóolajok használatával is, akár illatosítás céljából, akár fertőtlenítésre (pl. teafa, eukaliptusz, borsmenta).

illóolaj

 

Ezeket az anyagokat nagy kiszerelésben, környezetbarát csomagolásban vagy akár csomagolásmentesen is be lehet szerezni. Nem foglalnak sok helyet, és véletlen fogyasztásuk sem okoz nagy problémát, hiszen az ecetet salátaöntetek is lehet használni, a szódabikarbónát pedig savlekötésre szokták alkalmazni. Így valóban környezet- és egészségbarát vegyszerei a háztartásnak.

 


 

A bejegyzés az Agrárminisztérium Zöld Forrás programjának támogatásával valósult meg.