2022. június 23.
Kedves Hírlevél Olvasók!
Ismét jelentkezünk hírlevelünkkel, amelyben számos érdekességről olvashattok: többek között a MOL terveiről a hazai hulladékgazdaság tekintetében (sajnos a tervek között a hulladékégető-kapacitás növelése is szerepel, ezzel egész biztosan foglalkozunk majd még), a kanadai kormány előremutató döntéséről és egy bécsi kampányról is. Illetve ismét blogbejegyzéssel jelentkeztünk - a nagy sikerrel lezajlott Városi Zöld Kalandozás sétánkra emlékeztünk vissza.
Jó olvasást kívánunk!
Üdvözlettel: a Humusz Csapata
EGYÉB HÍREK
Egymilliárd forintos támogatással dolgoznak a körforgásos gazdaságért a MATE szakemberei
A körforgásos gazdaságra fókuszáló, egymilliárd forintos támogatással induló projekt során megvalósuló biohulladék-gyűjtési és -kezelési rendszer példát mutathat a jövőben hasonló decentralizált rendszerek kiépítéséhez.
-----------
A Budapesti Közművek 41 helyszínen 150 új kukát helyez ki
A járványhelyzet után a turisták visszatérése, az ismét egyre népszerűbb sport és szabadidős tevékenységek, rendezvények eredményeként olyan helyszínekre is nagy létszámban fokozatosan visszatérnek a budapestiek, amelyek jó ideje nem, vagy kevésbé voltak kihasználva.
https://humusz.hu/hirek/budapesti-kozmuvek-41-helyszinen-150-uj-kukat-helyez-ki/29516
-----------
A kanadai kormány betiltja a műanyag zacskók és polisztirol edények importját és gyártását 2023-tól
A kanadai kormány betiltja a műanyag zacskók és polisztirol edények importját és gyárását ez év végétől, az exportjukat pedig 2025 végétől.
-----------
Mit akar kezdeni a Mol a szemetünkkel 35 évig?
A Telex újságírója, Brückner Gergely azt vizsgálja meg cikkében, mi motiválja a folyamatban az államot, miért érné meg a Molnak beszállni erre a területre, és mi lehet az egyén, illetve a társadalom számára a változtatás haszna, hátránya, egyenlege.
https://humusz.hu/hirek/mit-akar-kezdeni-mol-szemetunkkel-35-evig/29514
-----------
Kampányt indítottak Bécsben arról, hogy a wc nem szemetes
Mivelvel naponta több mint húszezer kilogrammnyi cigarettacsikk, nedves törlőkendő és betét landol az osztrák főváros szennyvízében, az Ebswien szennyvíztisztító felmérést készített a témában. Kiderült, hogy a bécsiek 91 százaléka többet szeretne tudni arról, hogy mit húzhat le a vécén, és mit nem.
https://humusz.hu/hirek/kampanyt-inditottak-becsben-arrol-hogy-wc-nem-szemetes/29521
-----------
A vízben feloldódó mikroműanyagok hatékonyan hatékonyan kíszűrhetők
A mikro- és nanoműanyagok nem csak laborokban léteznek. Ott vannak a vízben és az ételekben, hosszú távú egészségügyi hatásuk pedig egyelőre nem határozható meg pontosan. Az viszont biztos, hogy fogyasztásukat mindenképpen érdemes elkerülni.
https://humusz.hu/hirek/vizben-feloldodo-mikromuanyagok-hatekonyan-hatekonyan-kiszurhetok/29524
-----------
Ehető házakat építenének cement formált élelmiszer-hulladéból
A klíma- és egészségtudatos meseírók talán már fantáziáltak arról, hogy mézeskalácsház helyett komposztkunyhóba költöztetnék a Jancsi és Juliska gonosz boszorkáját, de talán ők sem hitték volna, hogy ez megvalósítható. Macsida Kota és Szakai Juja, a Tokiói Egyetem kutatói pedig éppen olyan technológiával álltak elő, amely nagyon közel áll az ehető ház ötletéhez.
https://humusz.hu/hirek/eheto-hazakat-epitenenek-cement-formalt-elelmiszer-hulladebol/29525
BLOG
Így sikerült az első Zöld Kalandozások Városi Séta
A Zöld Kalandozások idén tavasszal rendhagyó módon interaktív városi sétával zárult a Humusz Szövetség és a Green Guide Budapest közös eseményeként.
https://humusz.hu/blog/eletmod/igy-sikerult-az-elso-zold-kalandozasok-varosi-seta
Híreket ide várunk: humusz@humusz.hu
Programajánlókat ide várunk: http://www.humusz.hu/esemeny/naptar
A Humusz Szövetség elérhetőségei
Cím: 1111 Budapest, Saru u. 11.
Telefon: hétköznap 10.00-12.00: +361-4450168
Drótposta: [email protected]
http://humusz.hu/humuszhaz
Nyitva tartás: hétfő-péntek: 9.00-17.00
---------------------------------------------------
Partnerünk az Aranykerék Futárszolgálat
Egy bringával több, egy autóval kevesebb!