Ma lassabbak a teherhajók, mint 130 éve a vitorlások
Ez nem a hajógyártók bénázása, hanem tudatos megfontolások miatt alakult így.
Ez nem a hajógyártók bénázása, hanem tudatos megfontolások miatt alakult így.
Azt mindenki tudja, hogy honnan jönnek az okostelefonok: Ázsiából, azon belül is nagy részük Kínából. De honnan jönnek a dolgok, amik belemennek a mobilokba?
A Brightonban található Silo étterem kialakítása és üzemeltetése során is a nulla hulladék cél elérése az elsődleges szempont.
A tokaji önkormányzat rendelete szerint jövő év elejétől tilos PET-palackban bort árulni és árubemutatás céljából kihelyezni. A döntés a város tulajdonában álló közterületeken tiltja meg a flakonos bor kereskedelmét, de az üzletekben továbbra is kapható lesz a „gazdaságos” kiszerelés.
A Göcsej Természetvédelmi Alapítvány vezetésével 2015. március 15-én elindult egy 13 hónapos projekt, amelynek célja egy erős, 6 dunántúli megyére (Baranya, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala) kiterjedő gyümölcsész hálózat létrehozása. A 15 civil szervezet együttműködésével induló hálózatépítés olyan egymásra épülő közös tevékenységeken keresztül valósult meg, mint pl. gyümölcsészeti oktató és ismeretterjesztő anyagok létrehozása, bemutató gyümölcsösök tervezése és létesítése, a gyümölcsészetet széles körben megismertető vándorkiállítás anyagának összeállítása. A hatékony hálózati munkától a benne tevékenykedő civil szervezetek gazdasági és szervezeti megerősödését, társadalmi aktivitásának és elismertségének növekedését, erőforrásaik fejlesztését és tudatos hasznosítását várták, a program sikerességét pedig az bizonyítja, hogy tanfolyamot 2016-ban is megismétlik. Az alkalmazkodó gyümölcsészet társadalmi jelentőségét többek között az adja, hogy hátrányos helyzetű térségekben megoldást kínál a megélhetésre, a helyben végezhető értelmes munkára és a fenntartható gazdálkodásra. Szemléletében központi szerepe van ember és természet elválaszthatatlan egységének és harmonikus együttműködésének.
Rengetegen igyekeznek megszabadulni a karácsonyra kapott, felesleges ajándékoktól az internetes aukciós oldalakon ezekben a napokban.
Ilyen is van már - elkészült az európai csomagolásmentes boltok térképe.
Vajon mennyi szemetet gyűjthetne össze a Felső-Tiszán az a baltimore-i vízimalom, amely a folyóba dobott szemetet halássza ki.