Vesd bele magad! Program 2014-ben


Szeretettel várják ünnepi rendezvényükre mindazokat, akik az elmúlt 15 év alatt segítették, támogatták az ÖKO Munkacsoport Alapítvány megalapítását, fenntartását és működését.
Várják mindazokat erre az ünnepi rendezvényre, akik bátorítottak őkeket a munkájukban, akik velük együtt dolgoztak, együttműködtek egy nagy közös cél érdekében, a környezeti nevelésben, a tudatformálásban és a környezetvédelem területén.
Értesítjük kedves látogatóinkat, hogy a Humusz Ház 2014. február 17-én zárva tart. Ez idő alatt a komposztpontunk változatlanul üzemel. Megértéseteket köszönjük!
a Humusz csapata
A Szamóca Kiskertész Tanoda és a Füvészkertért Alapítvány együttműködésében 5 hónapos programsorozat indul a budapesti Füvészkertben.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság hagyományainak megfelelően ebben az évben is meghívja a térségben működő ökoiskolák és zöld óvodák képviselőit és a tervezgetőket Ökoiskolai - Zöld óvodai Fórumára.
A Generation Awake kampánya a nagyközönségnek szól, azt mutatja be, hogy mit tehetünk a mindennapokban a hulladék mennyiségének csökkentése, illetve a víz, az energia, a fa, a fémek és hasonló természeti erőforrások bölcsebb felhasználása érdekében.
A fiatalok rendkívül fontos feladatnak tartják a környezet védelmét - egy százfokú skálán 83 ponttal fejezik ki ezt a véleményüket -, s a közepesnél nagyobb erőfeszítéseket tesznek azért, hogy óvják a körülöttük lévő világot - igyekezetüket 65 pontra értékelik.
A Humusz Szövetség és tagszervezetei nyár elején indították el az év végéig tartó országos Nulla Hulladék Turnét. A turné utolsó állomása a Balmazújvárosban megrendezésre kerülő Karácsonyi Forgatag volt, ahol 2013. december 21-én a Zöld Kör - A Föld Barátai Magyarország tagja közreműködésével vártuk a hulladékcsökkentés és a megelőzés iránt érdeklődőket.