Beindult a budapesti repülő karácsonyfa szezon

Félmilliónyi karácsonyfát dobunk ki csak Budapesten. A fenyőket a házak elé kirakott kukák mellé vagy a kijelölt gyűjtőhelyek egyikéhez vihetjük. A fővárosban a nagyját elégetik.
Félmilliónyi karácsonyfát dobunk ki csak Budapesten. A fenyőket a házak elé kirakott kukák mellé vagy a kijelölt gyűjtőhelyek egyikéhez vihetjük. A fővárosban a nagyját elégetik.
További szigorításként 55 %-ban határozták meg az összesen gyűjtött, kezelt hulladék mennyiséghez képest a lerakható hulladék mennyiségét, szemben a korábbi 65%-kal. A 2017 évi OHKT csakúgy, mint az előző évi egyértelműen meghatározza a közszolgálatók által minimálisan ellátandó feladatokat, melynek körét ezúttal kiegészítették a kötelező kommunikációs tervvel, melyet a "kukaholdingnak" de a részleteket nem határozták meg.
Egészen Japánig kell utaznia annak, aki szeretné közvetlenül is megtapasztalni, milyen az, amikor egy kisvárosban tényleg komolyan gondolják, hogy hulladékmentes településsé válnak. Kamikatsu alig kétezres lélekszámú település a szigetország keleti területén, és úgy tűnik, 2020-ig sikerül is maradéktalanul teljesíteni az alig másfél évtizede megfogalmazott célt.
2017-ben számos fontos döntés született bolygónk védelme érdekében. Miután a nemzetek összefogtak a globális felmelegedés elleni harcban, Trump kivonta Amerikát a klímaegyezményből, a világ vezetői azonban így is nagy lépéseket tettek a környezetpolitika területén. A Föld sorsa azonban nem csupán a nagyhatalmú vezetők kezében van: mutatjuk, hogyan élhet környezettudatosabban!
És ez csak az egyik értékes föld érc, amivel felelőtlenül gazdálkodnak világszerte az emberek - számolt be az InfoRádió.
Mintegy 150 köbméter hulladékot takarítottak össze a budapesti szilveszteri rendezvények helyszínein a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) dolgozói hétfőn – közölte a társaság az MTI-vel.
„Jó napot kívánok!” – köszönök a Búza téren a MOL benzinkút pénztárosának. „Kérem, be lehet önökhöz hozni használt sütőolajat?” – kérdezem. „Természetesen! Szólok a kollégának, és ő azonnal át is veszi” – érkezik a válasz.
A lakossági sütőolajnak mintegy öt százalékra kerül visszagyűjtésre, a maradék a lefolyóban, a csatornákban vagy a kertben landol, ahol, mivel nehezen lebomló biológiai hulladék, súlyos természeti károkat okoz. A visszagyűjtés megoldását az is indokolja, hogy a háztartási sütőolaj kitűnő alapanyaga a biodízelnek, amely lényegesen előnyösebb tulajdonságokkal rendelkezik, mint kőolajból előállított rokona. Egy nemrégiben elhangzott előadás nyomán lassan körvonalazódik a visszagyűjtés rendszere a háztartási és lakótelepi övezetekben.
Az elmúlt 50 évben több mint négyszeresére nőtt a holt - oxigén nélküli - övezetek nagysága a világ óceánjaiban, a part menti vizek oxigénhiányos térségei több mint tízszeresére nőttek 1950 óta - figyelmeztetett egy nemzetközi kutatócsoport a Science című folyóiratban közzétett tanulmányában.
A szovjet időkben jelentős mennyiségű szemét gyűlt fel a sarkvidéki Ferenc József-föld területén, amit az Orosz Sarkvidéki Nemzeti Park munkatársai fokozatosan takarítanak el.