Lakosság
Nulla hulladék és ”vásárláskerülés”

A hulladékcsökkentő, fogyasztásellenes életmód kialakítása nem megy egyik napról a másikra. Az alábbiakban egy olyan kanadai családról olvashatunk, akik az út elején járnak.
Viszlát, nejlonzacskó!

Európában évente fejenként 500 kilogrammnyi szemetet termelünk, és a megvásárolt ételek 25 százaléka landol a kukában. A legtöbb hulladék az élelmiszerek csomagolásából adódik. A biológiailag nem lebomló zacskók például több száz év alatt tűnnek el a természetből, a tengerekben található hulladéknak a 75 százaléka műanyag zacskó. Pedig némi odafigyeléssel és egy-két könnyen elsajátítható praktikával akár hulladékmentessé is tehetjük a háztartásunkat, valamint csomagolásmentessé a vásárlást.
IFAT 2018– új kezdeményezések

Számos újdonsággal rukkol elő az idén Münchenben a környezetvédelem világvására. Május 14. és 18. között tartják a víz-, szennyvíz-, hulladék- és nyersanyag-gazdálkodás nemzetközi kiállítását, amely minden eddiginél nagyobb területen, új elrendezésben és újabb témákat felkarolva várja a látogatókat. Az idei IFAT-hoz kapcsolódva új projektbe is belevágtak a szervezők: az öt ország összesen ötezer lakosa kikérdezésén alapuló IFAT Környezetvédelmi Index megalkotásába.
Fél Európát beterítené az óceáni szemétfolt

Akkorára nőtt a csendes-óceáni szemétfolt, hogy nagyjából Spanyolországot, Franciaországot, Németországot és Lengyelországot is egyben beterítené.
Egy natúrmandala lehet a legjobb projekt a tavaszi szünetre a gyerekeknek

A 365.reblog.hu olyan mandalákból készített válogatást, amelyeket a természet alapanyagai ihlettek. Alkotóik (akik között magyar is van) egyhangúan vallják, hogy a mandalakészítés olyan spirituális munka, amely megtisztítja a lelket a napi stressz nyűgétől, és utat mutat a belső béke megtalálása felé. Nem kell hozzá más, mint néhány ágacska, színes termések, virágszirmok, tobozok, kavicsok, kagylóhéjak, és pár óra "analóg" idő.
A „nem dobom ki” holmik

Nem lehet elégszer írni erről. Hogy milyen adományok azok, amelyek jól hasznosulnak a szegénységben, és mi az, amit a 21. század Európája már nem hasznosít. A szegénységben sem. L. Ritók Nóra írása az atlatszo.hu-ról.
Színes programokkal vár Gödöllőn a Természet- és Környezetvédelmi Filmnapok

A gyermeknapi hétvégén ingyenes filmvetítésekkel, szemléletformáló és szórakoztató családi és diák programokkal várják a nagyvárosok mozijai, művelődési házai az érdeklődőket.
4 tonna hulladéktól mentesült a Tisza

Télen is aktívak a PET kalózok a Tisza árterének takarításában. Február végén négy napon át gyűjtötték, szelektálták, majd tömörítették a hulladékot Tiszaszalkánál egy Natura 2000-es ártéri területről a lelkes önkéntesek. A beszámolót az egyik résztvevő, Ivánfi Csanád készítette.
Tavaly 12 %-kal csökkent a Kínába szállított hulladék mennyisége

Li Ganjie kínai környezetvédelmi miniszter a 13. kínai Országos Népi Gyűlés sajtóértekezletén elmondta, hogy tavaly a Kína által importált szilárd hulladék, vagyis külföldi hulladék 12%-kal csökkent az előző évhez képest. Idén Kína továbbra is jelentős mértékben csökkenti az importált külföldi hulladék mennyiségét – írja a China Radio International.