Vízforralóból Tefalt, mosogatógépből Indesitet ne vegyen!

Bowes-Lyon Erzsébet brit királyné, II. Erzsébet királynő édesanyjának hűtője idén 62 éves lett és még mindig működik. Ennek a hírnek DailyMail egy külön cikket is szentelt, amibe beleszőtték a tervezett elavulással kapcsolatos panaszaikat is – egészen pontosan azt, hogy a háztartási gép, amit most megveszünk, tizedannyi ideig bírja, mint a régebben gyártottak. A posztot kiegészítették a tesztekben otthonosan mozgó és rutinos Which? oldal megjegyzéseivel is, akik elárulták, melyik eszközből melyik márka darabja a legtartósabb és melyiké a legkevésbé.
Csongrád megye - Gyűjteniük kell a csikküket, szemetüket a horgászoknak a Tisza-parton, és a pecázás befejeztével haza is kell vinniük - az ott talált hulladékkal együtt. Ez az új szabály.
Miranda Wang és Jeanny Yao egy kanadai gimnázium diákjaiként, puszta érdeklődésből kezdtek az interneten kutatni olyan cikkek után, amelyek a műanyagok lebontására vonatkoznak. Érdekelte őket ugyanis, hogyan lehetne megmenteni a világot a műanyag hulladékok káros hatásától. Nem véletlenül érezték komoly problémának, hiszen kutatások igazolják, hogy csak az óceánokban közel 300 ezer tonna műanyag hulladék úszkál, ráadásul ha a tendencia folytatódik, 2050-re több műanyag lesz az óceánokban, mint hal.









A felhalmozás, a túltermelés, a gyors fogyasztás időszakában egyre nagyobb szerepet kap a növényi hulladék felhasználása, hasznosítása. David Hepworth és Eric Whale skót tudósok már jó ideje megoldásokat keresnek arra, hogy miként lehetne az élelmiszer-hulladékot hasznosítani.



















A lábbal hajtós mosógép még testmozgásnak is jó, és lehet spórolni az áramszámlán.








