Bejrúti szemétválság

Tavaly nyár óta, vagyis több mint fél éve borítják elszállítatlan szeméthegyek a libanoni fővárost és környéké. A szemetet eredetileg Oroszországba szállították volna feldolgozásra, de végül ezt a tervet elvetették.
Tavaly nyár óta, vagyis több mint fél éve borítják elszállítatlan szeméthegyek a libanoni fővárost és környéké. A szemetet eredetileg Oroszországba szállították volna feldolgozásra, de végül ezt a tervet elvetették.
Védőruhában pakolták a hordókat tavaly októberben a Balmazújváros-Lászlóháza közelében lévő telepen. Ekkor kezdődött a veszélyes hulladéklerakó felszámolásának első üteme. 22 millió forintot fordítottak a legsürgősebb beavatkozásokra.
Ez egy olyan műfaj, ami ötvözi a konferenciák elemeit az üzletember találkozókkal, mindezt egy merőben új szemlélet mentén. Számtalan olyan rendezvény van, ami egy-egy szakma számára szerveződik meg. Ezek a szektor találkozók. Nagyon jók ezek arra, hogy az adott téren működő szakemberek eszmét cseréljenek. Mi most arra vállalkozunk, hogy nem ilyen klasszikus rendezvényt szervezünk, hanem olyat, ahol több szakma képviselője tud találkozni egy újszerű, innovatív téma körbejárásán keresztül.
Mire lehetőség a szalmabála építészet?
Read more about Szektorok közötti találkozó - Szalmabála építészet, mint lehetőség
A fa története:
A bátaszéki tölgy egy 18. századi erdő emlékét őrzi, a mögötte álló Szent Orbán kápolnát pedig ugyanekkor emelték egy pestisjárvány után. Az öreg fa és kápolna közösen őrzi a települést és lakóit, akik az ‘56-os Dunai árvíz idején is ide menekültek. A tekintélyes fát a helyi földművesek gondozták: levágták száraz ágait, és a csonkot megfestették, ezzel védve a betegségektől. Máig élő hagyomány, hogy a fa tölgy törzsét május 25-én borral locsolják, ezzel biztosítva a következő év bő szőlőtermését.
A német város vezetése 150 oldalban részletezte, milyen intézkedéseket vezet be a környezet védelmére: például nincs többé kapszulás kávé, egyszer használatos esernyő és klórtartalmú tisztítószer. Azt akarják ezzel elérni, hogy mások is kövessék példájukat.