Mindenkinek van otthon kedvenc ruhadarabja, amit már kinőtt, foltos, már-már javíthatatlan, de rakosgatjuk egyik helyről a másikra, mert úgy a szívünkhöz nőtt. No, ebből a kedvenc anyagból nagy élvezet valami másik kedvencet készíteni. Már a munka során szívünkhöz nő az új tárgy.
A KukaBúvár hasábjain volt már szó a Techcon Kft. gumihulladék-hasznosítási terveiről. Eleinte Tiszavasváriba tervezték a beruházást, akkor még nem energetikai célú hasznosítással, hanem kriogén technológiával, mely a gumit és a fémet adta volna vissza a körforgásba. Ez drágának bizonyult! Utána jött az égetés, mint megoldás. Az égetőmű alapköveit letették, a beruházás révbe ért.
„Az Európai Bizottság (EB) kampánya segít az embereknek, hogy hozzájáruljanak az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez.” Rendes tőle. Biztos, hogy a mindennapi szokásaimon, az életmódomon sok múlik, de vajon elég-e, ha csak én változtatok?
A városi embereknek mamár talán el kell mondani, hogy a szalma a gabona szára, amely a learatott gabona cséplése után keletkezik. Soha nem tekintették hulladéknak, mindíg jó hasznát vették. Szalmakötéllel szorították le a tető zsúpjait, a nádkunyhókat ezzel erősítették meg a szél ellen, s az istállóban a lovakat elválasztó strajfokat is szalmából csavarták. Erdélyben sok helyütt az út menti kereszteket is ilyen szalmakötéllel díszítették. A szálas rozs területén a házakat zsúppal fedték, míg a fátlan Alföldön búzaszalmával fűtöttek. A szalmakötésnek, -fonásnak népünk két technikáját alkalmazta és űzi napjainkig: a szálakból történő fonást, és az ujjnyi vastag kötegbe, hurkába fogott szalma spirális technikájú fonását.
Hónapok óta várjuk az Országos Hulladékgazdálkodási Terv (OHT) felülvizsgálatát, de sehol semmi. Van viszont települési szilárd hulladék (TSZH) fejlesztési stratégia, amit persze mi csak a végleges változatban kaptuk meg, az igazi társadalmi egyeztetés megint elmaradt. Szép dolog, hogy az Országos Környezetvédelmi Tanács (OKT) megkapta (Sürgős! Két nap múlva ki kell küldeni Brüsszelbe!), és az is nagy örömünkre szolgált, hogy amikor kezdeményeztük, a szakfőosztály munkatársai a HuMuSz képviselőit kedvesen fogadták a Minisztérium épületében, de társadalmi egyeztetésnek ezt talán ne nevezzük.
Üdvözlök mindenkit, aki ijedtében nem lapozott gyorsan tovább, és túljutott a címen. Nem könnyű cikket írni a KukaBúvárba a hulladékokról szóló keretirányelvről. Ez a szókapcsolat ugyanis elsőre rettentő rémisztően hat, de ami még ennél is rosszabb, kifejezetten unalmasan hangzik. Sőt, nem csak elsőre. Mi sem foglalkoznánk vele, ha nem lenne muszáj. De hát mit tegyünk, ha valóban sok múlik azon, hogy ebben a demokratikusnak nevezett, ám igen bonyolult felülvizsgálati folyamatban, milyen irányba terelik az elkövetkező évek hulladékgazdálkodását.
Sorsfordító napokat élünk. A kijelentés életünk sok területére igaz, többek között a hulladékgazdálkodásra is. Az EU – sarkítva fogalmazva – most dönt a hulladékégetés jövőjéről. Cikkünkben az égetéssel kapcsolatos hazai állásfoglalásokat és eseményeket szembesítjük az elmúlt időszakban közölt tudományos eredményekkel. Összekötő megjegyzéseink saját véleményünket tükrözik, de tényeken alapulnak. Egyre több megalapozott érv szól a hulladékégetés ellen.
Kamikacu városka öt év alatt közel 80 (!) százalékos hulladék-újrafeldolgozási arányt ért el, és még nincs vége: 2020-ra nem lesz szemét, csak másodnyersanyag!