T-Mobile: 100 millió a fogyasztók megtévesztéséért

Újra bírságolt a Gazdasági Versenyhivatal: ezúttal a T-Mobile jogsértõ magatartásáért.


Négyszázmillió forintot és infrastrukturális beruházásokat ígér a svájci tulajdonú Holcim Zrt. Nyergesújfalunak, hogy a város támogassa a határába tervezett cementgyár felépítését. A tervek szerint hulladékhasznosítással is foglalkozó gyár ellen a környezetvédõk és a környékbeli települések egyaránt tiltakoznak.
A Nemzetközi Akciónap a Szemétégetõk Ellen elnevezésû program alkalmából tartott tegnap közös sajtótájékoztatót Esztergomban az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület, a Dorogi Környezetvédelmi Egyesület és a Táti Környezetvédelmi Csoport. A zöldek tájékoztatást adtak a hulladékégetõk veszélyességérõl, a hulladékkezelés egyéb alternatíváiról, valamint térségünk érintettségérõl is.Tisztelt Hölgyem, Uram!
Kérem engedje meg, hogy figyelmébe ajánljak egy nagyszabású környezetvédelmi
projektet, amely az ismeretek terjesztésén túl a programhoz csatlakozók
aktivitására is épít.
A Búvártanoda a világon a legnagyobb, PADI képzési rendszerben oktat, amely
nagy hangsúlyt helyez a környezetvédelemre, az általa létrehozott Project
Aware alapítványon keresztül végzi ezt a munkát.

| A Földközi-tenger a jóléti társadalmak vegyi hulladékának a gyûjtõhelye. A Sienai Egyetem kutatói kardhalakban kerestek és találtak veszélyes anyagokat. |




Az ESZTERGOMI KÖRNYEZETKULTÚRA EGYESÜLET, DOROGI KÖRNYEZETVÉDELMI EGYESÜLET, TÁTI KÖRNYEZETVÉDELMI CSOPORT sajtóbeszélgetést szervez a szemétégetõk elleni nemzetközi akciónapon