Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyarok nem kérnek az osztrák szemétégetőből

  • 2006. szeptember 08.
  • humusz
Több környezetvédõ civil szervezet, a helyi önkormányzat képviselõi és lakosok részvételével tiltakozó fórumot tartottak szerdán este Szentgotthárdon az osztrák határ közvetlen közelében tervezett hulladékégetõ tervezett megépítése ellen.
 

"Folytatni fogjuk tiltakozó akcióinkat mindaddig, amíg el nem vetik ezeket a terveket" - hangoztatta Joób Márk, a Polgárok egy Ígéretes Szentgotthárdért (POLISZ) egyesület elnöke.

Bejelentette: október 7-én az osztrák zöld szervezetek terveznek demonstrációt a határátkelőhely közelében, teljes útzár létesítése mellett.  "A határon átnyúló élő láncot szeretnénk alkotni, a két ország lakosságának összefogását jelképezve" - mondta.

Hozzáfűzte: nagy jelentőségűnek tartják, hogy osztrák oldalról is csatlakoztak az égetőmű elleni magyar tiltakozáshoz; szavai szerint ez ad reményt arra, hogy sikerül megakadályozni a szerintük egyértelműen környezetszennyező és a lakosság egészségét veszélyeztető létesítmény megépítését.

Szőnye Ildikó, az Élőlánc Magyarországért képviselője arról szólt, terveik között szerepel egy olyan magyar és osztrák határmenti konferencia megrendezése október végén vagy november elején, amely nemcsak a Szentgotthárdhoz közeli égetőmű kérdését, hanem a Rába még mindig folytatódó szennyezését és habzását is napirendre tűzné.

Szentgotthárdon az váltotta ki a lakosság és a civil szervezetek, valamint a helyi önkormányzat élénk tiltakozását, hogy az osztrák BEGAS Kraftwerk GmbH bejelentett: közvetlenül a magyar határ mellett, száz méterre Szentgotthárd város határától és csupán 300 méterre az Őrségi Nemzeti Parktól, egy nagy teljesítményű hulladékégetőt kíván építeni. A hulladékégetőben évente 200 ezer tonna újra fel nem használható hulladékot és szennyvíziszapot akarnak elégetni.

Az égető építése 2007-ben kezdődne, a 30 millió forint összegnek megfelelő euróba kerülő létesítmény pedig az osztrák tervek szerint 2010-ben kezdené meg a működését.

A fórumon több hozzászóló is ecsetelte: a szentgotthárdiak félnek az hulladékégető káros hatásaitól, és ezt a félelmüket a jelenlévő szakemberek sem oszlatták el. Rámutattak arra, hogy számos európai uniós és más nemzetközi vizsgálat és tanulmány bizonyítja az ilyen létesítmények negatív hatását, ezért az Európai Unió nem is támogatja hulladékégetők építését.

forrás: MTI