Nem lesz kötelező betétdíj




Honlapunk szavazásán az olvasók negyede szerint jó így, ahogy van. Kb. minden ötödik olvasó az ingyenes szemétszállításban hisz. A többiek véleménye megoszlik abban, hogy tömeg vagy térfogat alapján kéne fizetni, de hogy mérni kellene a hulladékot, abban biztosak. Változást az olvasók 3/4-e szeretene, mi is ezen dolgozunk! A címre kattintva nagyban is meg lehet nézni az ábrát.
Magyarországon az elmúlt öt évben alakult több, mint húsz koordináló szervezet tevékenységének nyomán évrõl-évre emelkedik a csomagolási, elektronikai és gumihulladék, illetve a használt elemek és akkumulátorok visszagyûjtésének és hasznosításának aránya. A greenfo.hu cikkéhez a HuMuSz is hozzászólt.

A Tiszántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség most kiadott határozatában zöld utat adott a hajdúböszörménybe tervezett égetõnek, határozatba foglalta a környezeti hatástanulmány és egységes környezethasználati engedély benyújtását. Ugyanakkor a jogszabályban elõírtakon túl több mint húsz további kérdést is vizsgálnia kell a beruházónak. A hajdúböszörményi Zöld Kör és az égetõ ellen fellépõ többi civil szervezet együttesen kívánják megfellebbezni a Felügyelõség határozatát, annak szakmai hiányosságai miatt. 

Ígéretes együttmûködés a szeméthalmok felszámolására
"Az nem fordulhat elõ, hogy másra költjük az adófizetõk pénzét!"- mondta Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter a Tiszta Magyarországért Bizottság ülésén június 22-én a HuMuSz Házban. A HuMuSz továbbra is mindent megtesz azért, hogy a felajánlott 1 %-okból az illegális hulladéklerakók felszámolása átláthatóan és hatékonyan történjen.

A jelenlegi szelektív gyûjtés és feldolgozás rendszere nem hatékony és nem kielégítõ, és ezen az ipar által javasolt fejlesztés nem fog érdemben változtatni. A nyilvánosságra hozott adatok nem megalapozottak, és arról sem vagyunk meggyõzõdve, hogy valóban teljesült-e eddig az ország hasznosítási kötelezettsége. A jelenlegi helyzet sem környezetvédelmi, sem hulladékgazdálkodási, sem fogyasztóvédelmi szempontból nem kielégítõ, ezért a civil környezetvédõk munkacsoportja alapvetõen egyetért a kötelezõ betétdíj bevezetésével. Természetesen belátjuk, hogy rengeteg tisztázandó és komoly vizsgálatokkal alátámasztandó kérdés van a betétdíjjal kapcsolatban, ezért a bevezetését nem szabad elkapkodni, az egyeztetéseket folytatni kell.