Czakó Bori civilszava

Azok a maguktól dolgozó civilek úgy járnak, mint a dinoszauruszok, hogy kihalnak? Vagy vissza lehet foglalni majd az álcivilektől ennek a szónak a tisztességét?
Azok a maguktól dolgozó civilek úgy járnak, mint a dinoszauruszok, hogy kihalnak? Vagy vissza lehet foglalni majd az álcivilektől ennek a szónak a tisztességét?
A Tiszántúlon, az Alföld délkeleti részén élő emberek véleményét kérdezték a szelektív hulladékgyűjtésről, annak működéséről, gazdasági és környezetvédelmi jelentőségéről. A közvélemény-kutatás az emberek hozzáállását, szemléletét is hivatott volt felmérni.
A Pannon Egyetemmel közösen végzett kutatás-fejlesztés után a Mol Nyrt. megkezdte Zalaegerszegen a szabadalmaztatott gumibitumen gyártását – jelentették be a cég vezetői csütörtökön, a Mol zalai finomítójában.
Év végére újabb válsághelyzet alakult ki Olaszországban a háztartási hulladék miatt. Szemétben áll a déli Foggia városa, de a háztartási hulladék elszállítása gondot okoz Rómában is.
A karácsony a környezettudatosság szempontjából felér egy kisebb ökológiai katasztrófával: az átlagosnál is több szemetet termelünk, szaporítjuk a soha le nem bomló műanyagokat, és növeljük a lakásban felhalmozott felesleges ajándékok tömegét. Néhány tipp, hogyan csökkenthetjük az ünnepi időszak környezetünkre gyakorolt negatív hatásait.
Európai és nemzeti környezetvédő szervezetek azzal a kéréssel fordultak az EU-tagországok pénzügyminisztereihez, hogy hagyják jóvá a gázolaj kötelezően legkisebb adómértékének jelentős emelését az energiadó-irányelv felülvizsgálatakor.
A svéd márka elsőként a divatcégek közül bevezeti minden piacon, ahol jelen van, hogy visszaveszi a vásárlók használt, megunt ruháit.
A 120 országban több, mint ezer helyszínen zajló rendezvény célja a kistermelők segítése, a minőségi helyi termékek népszerűsítése.
A lerakott hulladék mennyisége Magyarországon hetvenötszöröse a szomszédos, hasonló méretű Ausztria telepein elhelyezettnek - mondta Szabó Marcel.
Second Land címen nyílik kiállítás 2012. december 6-án a Stúdió Galériában. A kiállítás a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület és a Közösségi Szociális Szövetkezet együttműködésének keretében jön létre, célja az adomány fogalmának és a fogyasztói társadalom belső feszültségeinek művészi bemutatása. A résztvevő művészek: Bogyó Virág, Farkas Roland, Mécs Miklós, Ruszty László, Zalavári András installációja három különböző szempontból közelíti meg az adománybolt kapcsán felmerülő emberi, társadalmi és esztétikai kérdéseket. A kiállítás kurátora Dávid Anna Dóra. A tárlat megnyitója 2012. december 6-án, 18 órakor lesz.