Már számolhatók a szeméttarifák

Megjelentek azok a szabályok, amelyek alapján kiszámítható, hogy a hulladékgazdálkodást koordináló szervezet (NHKV Zrt.) mekkora alapdíjat, illetve szolgáltatási díjat köteles fizetni a hulladékot begyűjtő vállalkozásoknak. Július 1-jétől ugyanis minden ilyen bevétel az NHKV-hoz fut be, és a társaságnak újra kell osztania a közszolgáltatók között. A begyűjtők kötelesek a hulladékkal hozzájuk került „haszonanyagot” annak a szervezetnek (kereskedőnek vagy újrahasznosítónak) átadni, amelyet az NHKV kijelölt nekik.

Nem csak magunk, de bolygónk miatt sem mindegy, mit eszünk. Mégis csupán néhány országban adtak ki olyan táplálkozási ajánlásokat, melyek a megfelelő étkezés szempontjait egyesítik a környezeti fenntarthatóságéval. Ezt állapította meg az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az Oxfordi Egyetem élelmezést és klímaváltozást kutató hálózatának (FCRN) új tanulmánya. Több mint 80 országban érhetők el táplálkozási jó tanácsok, ajánlások, többek között Magyarországon is.
Egy bristoli bíró 12 ezer font (5 millió forint) bírsággal sújtotta a világ egyik leghíresebb zenei fesztiválját, de nem igazán haragudott a szervezőkre, mert azt ő is elismerte, hogy a szervezők minden tőlük telhetőt megtesznek a környezet védelmére. Ettől függetlenül a szervezőknek állniuk kell a 19 ezer fontos (7,8 millió forint) perköltséget is.
Talán fellélegezhetnek, akik eddig hiábavaló próbálkozásnak tartották kiírni a postaládájukra, hogy „csak címzett küldemények”, vagy „reklámkiadványokat nem kérek”, mert azzal legfeljebb azt érték el, hogy a szórólap- és reklámújság-terjesztők inkább a kilincs mögé gyűrték vagy a kapu résébe préselték a kéretlen prospektusokat. Rendőrségi hatáskörbe tartozó természetvédelmi szabálysértés lenne ugyanis a „zaklató jellegű” reklámterjesztés, ha a parlament megtárgyalja és elfogadja Novák Előd jobbikos honatya szerdán benyújtott törvényjavaslatát.
Két darab feketére festett fémhordó „díszítette” néhány nappal ezelőtt a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épületének a bejáratát, mindkettőn a környezetre veszélyes hulladék jele. Ezzel fejezte ki a Greenpeace Magyarország környezetvédelmi egyesület, hogy véleménye szerint a Tatai Környezetvédelmi Zrt.-nek már egy éve mindenképpen fel kellett volna hagynia az almásfüzitői tározó veszélyes hulladékkal való befedésével.
Megvalósult szervezeténél az elmúlt 5 évben olyan környezetvédelmi intézkedés, amely egyben gazdasági hasznot is hozott? Csatlakozzon programunkhoz, mutassa be fejlesztését, és nyerje el a 2017-es díjak egyikét!
Idén is meghirdette a tyúkokkal a környezetvédelemért elnevezésű akcióját az Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft. Az akció keretében 1350 tyúkot osztottak szét, azzal a céllal, hogy csökkentsék a zöldhulladék mennyiségét.
Lakossági gyógyszerhulladékból több mint 264 tonnát gyűjtöttek be tavaly a patikák, a ténylegesen kidobott mennyiség azonban ennek többszöröse lehet.