Franciaország

Zanza: Franciaország

A hulladékgazdálkodás modernizálásáról szóló 1992-es törvényig Franciaországban sokan ellenőrizetlen körülmények között szabadultak meg hulladékaiktól. Ma az országnak alapvető gazdasági érdeke a háztartási és ipari hulladék mennyiségének csökkentése.

Franciaországban a hulladékgazdálkodás modernizálásáról szóló 1992. júliusi törvény erőteljes társadalmi nyomásra született meg. A közvélemény azt kívánta, hogy vessenek véget a hulladékok által okozott lég- és vízszennyezésnek. Korábban számos település és gazdasági szereplő, közöttük külföldiek is, szerte az országban ellenőrizetlen körülmények között szabadultak meg hulladékaiktól. A törvény 10 évet adott arra, hogy ezek a jelenségek megszűnjenek, és kidolgozott egy hosszú távú stratégiát annak biztosítására, hogy a jövőben ne ismétlődhessenek meg. Az éghajlatváltozás miatti növekvő nemzetközi aggodalom is a hulladékgazdálkodás átalakítását sürgette, hiszen a Franciaországban keletkező metán egynegyedét, vagyis évente 15 millió tonna szén-dioxiddal egyenértékű mennyiséget a hulladéklerakók bocsátanak ki.

Franciaországban az is hamar világossá vált, hogy olyan hulladékgazdálkodási rendszereket kell kifejleszteni, amelyek nem csak a környezetre és az emberek egészségére vannak tekintettel, de gazdasági szempontból is a lehető legkedvezőbbek. A francia tanulmányok azt mutatták, hogy a települések számára a legkevésbé költséges megoldás a hulladékképződés csökkentése, anyag- és energia újrahasznosítással kiegészítve. Ráadásul ez a stratégia segít abban, hogy a hulladékgazdálkodás éves költségei felére vagy harmadára csökkenjenek. 15 éves időszakra becsülve a hulladékgazdálkodás költségei a következőképpen alakulnak:

  • 198 €/fő/év - ha a forráscsökkentő módszerek elhagyásával a hulladékkezelés gyakorlatilag az energia visszanyerésre korlátozódik.

  • 152 €/fő/év, ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak.

  • 76 €/fő/év, ha a háztartási hulladék mennyiségét 25%-kal, a hagyományos ipari hulladék mennyiségét pedig 45%-kal sikerül csökkenteni.

A fenntartható fejlődés nemzeti stratégiája (1996) azt állítja, hogy 2015-ig egy adott termék vagy szolgáltatás előállításához szükséges anyag- és energia mennyiségét negyedrészére lehetne csökkenteni.

Más francia jelentések azt is feltárják, hogy a jelenlegi igazgatási rendszerek fejlesztésére gazdasági és környezetvédelmi értelemben is bőven van lehetőség, különösen a hagyományos ipari hulladék és a szerves anyag tekintetében. A Francia Környezetvédelmi és Energiagazdálkodási Ügynökség (ADEME) szerint az újrahasznosítható ipari hulladék jelentős része nem kerül bele a megfelelő hulladékáramba. Ezért a francia kormány elindított egy folyamatot, melynek célja, hogy ennek a hulladéknak minél nagyobb része sikeresen eljusson az újrahasznosító telepekre.

Hasznosítás és komposztálás

A francia kormány elkezdte vizsgálni, hogy milyen új módszerekkel javíthatná a papírhulladékok hasznosítását. Az újságpapírok és folyóiratok mennyisége kb. 2 millió tonna/év, a szórólapok, ingyenes lapok és irodai papírok évente 2,4 millió tonnát tesznek ki, márpedig ezek az anyagok az újrahasznosítás szempontjából mind értékesek. A kormány azt is felismerte, hogy a szerves hulladékok területén sok a tennivaló. A kezelendő anyagmennyiségek:

  • zöld hulladék (kb. 4,5 millió tonna/év)

  • háztartási szerves hulladék (6 millió tonna/év)

  • szennyvíziszap (5 millió tonna/év)

  • közönséges élelmiszeripari hulladék

Eiffeltorony

Ha ezeket a hulladékáramokat elkülönítve kezelik, akkor általában feldolgozhatóak. Ennek egyik módja az elővárosi és falusi területeken megvalósítható egyéni komposztálás.

A franciák azt is vizsgálják, hogy milyen rendszerben kezelhetnék azokat a hulladékfajtákat, amelyek besorolása ma még nem egyértelmű, de mennyiségük óriási lehet. Ilyenek a következők:

  • bontási törmelék (15 millió t/év)

  • szennyvíziszap, melynek mennyisége a következő 5-7 évben megduplázódik

  • a folyók és kikötők tisztításából származó kotrási iszap (27 millió t/év)

Franciaországban az alkalmazott újrahasznosítási módszerek nagyban függenek a helyi lehetőségektől. Ugyanazt az anyagot az egyik helyen felhasználják (mert rendelkezésükre áll az ehhez szükséges know-how és piac), míg a másik helyen nem (mert egyik vagy másik feltétel hiányzik).

A „közvetlen ártalmatlanítás" céljából üzemeltetett hulladéklerakóknak 2002-re el kellett tűnniük Franciaországból. Ideiglenes vagy végső tárolásra sajnos továbbra is szükség van. A lerakókra kivetett új tárolási adó várhatóan fokozatosan nőni fog, és végül kisebb mértékben a végső tárolásra is alkalmazni fogják, hogy a hulladékképződés megelőzését ösztönözzék.