Hárításból ötös

„- Ön mit gondol a környezetvédelmi oktatásról?
- Rendkívül fontosnak tartom. Különösen a gyerekeknél, hiszen ők a jövő generáció.”

„- Ön mit gondol a környezetvédelmi oktatásról?
- Rendkívül fontosnak tartom. Különösen a gyerekeknél, hiszen ők a jövő generáció.”

Budapest III. kerületében az Aquincum-Mocsáros Egyesület a Fővárosi Önkormányzat támogatásával tanösvényt létesít a Mocsáros-dűlőben. Az Óbuda Napjára, 2012. május 5-ére tervezett avatást követően újabb tanösvényen lehet majd kikapcsolódni, de mindezek előtt lehetőség nyílik egy kurzuson való részvételre is. Nem kell tanösvény-vezető legyél, érdeklődőket is tudnak, korlátozott számban fogadni. Pár szót mindezekről:

Újra kapható a „Gazdálkodj felelősen!” társasjáték, amelynek célja, hogy az erőforrásainkkal való felelős gazdálkodás alapjait segítsen játékos formában elsajátítani, miközben egy önálló háztartás kiépítésének lépéseit járja végig.

Személyenként 502 kilogramm kommunális hulladék képződött 2010-ben az Európai Unióban, és ebből egy főre számítva 486 kilogrammot sikerült a hulladékgazdálkodás keretében valamilyen módon kezelni. Magyarországon az uniós átlagnál kevesebb, személyenként 413 kiló hulladék termelődött - tűnik ki az Eurostat által kiadott elemzésből.

A fenntarthatóság felé vezető út többet kíván az emberiségtől, mint a gazdaság zöldítése, vagy bizonyos fajta hulladéktípus újrahasznosítása. Akkor érheti el a fenntarthatóság megfelelő szintjét, ha a rendszereit úgy tervezi meg, ahogy az ökoszisztémák működnek és fejlődnek. Ha tanul a természettől és alkalmazza az ökoszisztéma megoldásait, akkor nagyobb esélye van egy valóban fenntartható gazdaság és társadalom kialakítására. Ez az alapja a kék gazdaság elvének.
A tizedik, záró Ökoszemináriumon a fenntarthatóság tanárképzésben történő megjelenését járjuk körül. A beszélgetést pedig szigorúan akusztik etnó zenék járják körül: Szalóki Ági, Jamie Winchester és Petruska András játszik.
Program:
18.00 - 21:00 Játékos, gondolkodtató, kreatív feladványok és nyeremények
19:00 - 19:40 Szalóki Ági - akusztik koncert Read more about ELTE 10. Ökoszeminárium


Hatalmas kupac kutyapiszokkal, túldimenzionált vécécsészével és az egész járdát elfoglaló cigarettacsikkel harcol a szemetelés ellen az osztrák főváros. Becslések szerint még mindig 600 millió cigarettacsikk, 980 hűtőszekrény, 18.850 gazdátlan bevásárlókocsi és 77 ezer köbméternyi egyéb lom landol évente az osztrák főváros utcáin.

Újabb panaszlevéllel fordult a magyar környezetvédelmi termékdíjas szabályozás átalakításával kapcsolatban az Európai Bizottsághoz a Pro Europe nevű szervezet – értesült a Világgazdaság. A környezetvédelmi termékdíj túlzott adminisztratív terhet ró a cégekre az MGYOSZ szerint.

A Magonc Alapítvány lelkes fiatalokból álló önkéntes csapata idén immár 5. alkalommal rendezi meg országos, 10-14 éves gyermekeknek szóló nomád táborát, a TERMIK Tábort.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) két eljárásában is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot állapított meg kiskorúaknak szóló tájékoztatások miatt, ezért két vállalkozásra összesen 2 millió forint bírságot szabott ki.