8 milliárdos állami kárpótlás az AGM Beton Rt-nek



A kerékpározással kapcsolatos „indulatok" az április 29-i Critical Mass hangulata nyomán felhorgadnak megint - Ady után szabadon. A kerékpáros felvonulás nyomán több orgánum is foglalkozott a városi kerékpározással. A tavaly õszi bp-i CM után a médiában erõs hangulatkeltés folyt a kerékpáros demononstráció ellen. Az idei felvonulás szervezõi „elõvigyázatosabbak" voltak. A felvonulás kevésbé frekventált útvonalon haladt. Az útvonalat sokhelyütt csak részben zárták le a gépjármûforgalom elõl, valamint a keresztezõdéseknél a kerékpáros tömeg szakaszolt feltartóztatásával ügyeltek a gépjármûvek zavartalan közlekedésére. A mostani demonstráció ellen - talán, mert az államelnökünk is megtisztelte az akciót - nem volt hangulatkeltés.
Feszti körkép Itt a nyár - indul a fesztiválszezon. Sziget, Volt Fesztivál, Kapolcs, Diósgyõr, Pécs - számtalan helyszín, számtalan látogató. És megszámlálhatatlan mennyiségû szemét. Bár évrõl évre egyre komolyabb erõket mozgósítanak a szervezõk a hulladék eltüntetésére, a probléma nagyobb, mint álmunkban sejtenénk. Aki nem hiszi, járjon utána: érdemes bekukkantani a Hajógyári szigetre egy húzósabb estén. Az, hogy bokáig ér a mûanyag és papír szemét, még tapintatos megfogalmazás. A színpadok elõtt már évek óta nem a pogózás dívik - hanem a szemét rugdosása, ütemre. De vajon hogyan csinálják ezt mások?


A HuMuSz és a KÖVET együttmûködési megállapodást kötött a Zöld Iroda Program közös mûködtetésérõl. Magyarország alighanem két legjobb iroda-zöldítõ programja talált egymásra 2006 májusában. Pár év múlva pedig lehetõség nyílik a „Zöld Irodák” hálózatának kialakítására is.

Ezt a címet adta cikkének a Fejér Megyei Hírlap tudósítója, aki - a város lakosságával együtt - 2006. május 10.-én a Technika Háza elõtt kaphatott ízelítõt a komposztálás tudományából. Az esemény az országos komposzt kampány részeként a program indítói és a Gaja Környezetvédõ Egyesület közös szervezésében valósult meg Székesfehérvárott.

RTL Klub Híradó
Nem szeméttelepre kerülnek azok az alsó-Tiszai árvízvédelmi védekezéshez használt homokzsákok, melyeket nem tudnak felhasználni a vízügyi igazgatóságok, hanem egy vállalkozó újrahasznosítja õket. A megfelelõ hõkezelés után mûanyaggyártáshoz használható alapanyag lesz belõlük.

Az alig egy hete indult - a házi komposztálást népszerûsítõ országos – kampányunk nyomán, melyet a Hulladék Munkaszövetség, a Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata, az Öko-Fórum Alapítvány és a SZIKE Környezet és Egészségvédõ Egyesület közösen hozott létre – csak úgy özönlenek a kérdések és a vélemények a HuMuSz-hoz. A KukaBúvár Egyesület tagja elmondják az alábbiakban, hogyan komposztálnak. Kiderült, hogy még a nagyvárosokban sem elképzelhetetlen a komposztálást. Sõt...