Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Önkormányzati kérdezz-felelek

Jogi útmutatás hulladékügyekben az EMLA segítségével
Év: 
2010
Szám: 
Ősz
Szerző: 
dr. Kiss Csaba, Emla

Kérdés: Igaz-e, hogy egy településen a szelektív hulladék-begyűjtésével csak az a közszolgáltató bízható meg, amely egyébként a vegyesen gyűjtött települési szilárd hulladék begyűjtését is ellátja, mert a 224/2004. (VII. 22.) Kormány rendelet előírása alapján a közszolgáltatás tartalmi elemeinek további összetevőire külön felhívást közzétenni nem lehet.

Válasz: Nem, nem igaz, az alábbiak miatt.

A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) vonatkozó paragrafusai alapján a közszolgáltatásnak nem része a szelektív hulladék begyűjtése. A 21. § (3) a) pont alapján csak a „települési szilárd hulladék” begyűjtése képezi a közszolgáltatás részét, a „hulladék egyes összetevőinek” begyűjtése már nem. Ezért van az, hogy a szelektív gyűjtés az önkormányzat számára csak lehetőség, de nem kötelezettség. Ha ugyanis ez közszolgáltatásként kötelezettség lenne, akkor bárki kérhetné, hogy az ő számára a lakóhelye szerinti önkormányzat ezt a szolgáltatást (a szelektív gyűjtést) biztosítsa. Márpedig erre ma sem az önkormányzatok, sem a közszolgáltatók még nincsenek felkészülve.

 

Az önkormányzat természetesen dönthet úgy, hogy a közszolgáltatás az adott településen magába foglalja a szelektív begyűjtést is (l. szintén a 21. § (5) pontban). Ilyen esetben valóban a közszolgáltatóval kell ezt a feladatot elvégeztetnie. Ez azonban csak egy lehetőség. Jogszabály szerint a szelektált hulladék gyűjtését végezheti önállóan erre a célra megbízott vállalkozás is.

 

A kérdező által hivatkozott kormányrendelet (224/2004. Korm.) nem azt mondja ki, hogy nem lehet külön közbeszerzési felhívást kiírni a vegyes hulladékra, a folyékony hulladék elszállítására vagy külön begyűjtő helyek (pl. hulladékudvar) létesítésére, hanem azt, hogy ezeken belül nem lehet a felhívást tovább „darabolni”. Tehát tilos például két felhívást közzétenni úgy, hogy az egyik a települési hulladék gyűjtésére szolgáló kukák beszerzésére irányul, a másik pedig az így forgalomba vett kukák rendszeres kiürítésére.