Pirolízis – zöld szemmel
Ma már senki sem mer új hulladékégetőt építeni az országban. Az egyértelmű lakossági tiltakozás ugyanis szinte lehetetlenné teszi ezek felépítését. Ezzel szemben egyre többet lehet hallani az un. új termikus hulladékkezelési eljárásokról, amelyek közé a pirolízis is tartozik. Mit kell róla tudni, jobb-e avagy rosszabb, mint a hulladékégetés? Erre próbálunk meg választ adni.
Először is mi a pirolízis és miben tér el a hulladékok égetésétől? A pirolízis akárcsak a hagyományos égetés az un. termikus eljárások közé tartozik.. A termikus szó csupán annyit jelent, hogy meleggel, vagy hővel kapcsolatos. Ezen eljárásoknál, tehát a hulladékot és a hőt kapcsoljuk össze. A hő és az éghető anyag, jelen esetben a hulladék, tehát, jelen van a pirolízisnél és az égetésnél is. A két eljárás között a lényegi különbség: az égetés során jelentős mennyiségű oxigén van jelen, míg a pirolízisnél az oxigén hiánya a jellemző. Az égetés során a hulladék elég, míg a pirolízis során a hulladék kémiailag lebomlik. Természetesen a pirolízis esetében is jelen van valamilyen mértékben az oxigén, hiszen a hulladék maga is tartalmaz oxigént. A két rendszer még egy dologban különbözik: a hulladékok égetése hőt termel, ami aztán hő- és villamos energiává alakítható, míg a pirolízis hőt igényel, ám a keletkező anyagok, mint a metán és más szénhidrogének, később hőenergia előállítására felhasználhatóak.
Ennyit hát az alapfogalmakról, és most térjünk át a környezeti hatásokra!
Első pillantásra a hulladékégetés jó megoldás, hiszen a fölöslegessé vált hulladék látszólag eltűnik a hulladékégetőben, ráadásul a rendszer hőenergiát is termel. Kicsit utánanézve a dolgoknak aztán kiderül, hogy a hulladék nem tűnik el, csupán átalakul: a bevitt hulladék negyedéből toxikus salak és pernye lesz, a másik részéből pedig füstgáz, amely egy része ártalmatlan, más része azonban, toxikus, rákkeltő és születési rendellenességeket okozó vegyületeket tartalmaz. Ráadásul a megtermelt hőenergia sem nyereség, hiszen a hulladéknak csupán az energiatartalma hasznosul, miközben az az energia, amit a hulladékká vált termék előállításába belefektettünk jóval több, és mindez elvész. Pedig ezek meghatározó része (újra)hasznosítható lenne!
No, de mi a helyzet a pirolízissel? Itt is látszólag bemegy a hulladék és kijön a folyékony vagy gáznemű energiahordozó. És mindez a hulladékból! Első pillantásra ez is éppen olyan jó megoldás, mint az égetés.
Sajnos egyelőre úgy tűnik ez a megoldás is csak annyira jó, mint a hulladékégetés. A látszólag energiahordozóvá váló hulladék mellett, a pirolízis esetében is jelen vannak a légszennyezőanyagok: dioxinok, furánok, nitrogén-oxidok. Szinte teljesen ugyanazok, mint a hulladékégetés esetében. Itt is számolni kell a keletkező salakkal és füstgáztisztítási maradékanyagokkal, még ha valamelyest kisebb mennyiségben is. Gond van a keletkező energiahordozók elégetésével is, mert amennyiben ezeket például dízelmotorokban égetik el, akkor igen jelentős légszennyezést okoznak. Ráadásul a technológia az eddigi tapasztalatok alapján kevésbé kézben tartható. Sokkal több az üzemzavar, talán éppen a technológia viszonylagos újdonsága miatt. És természetesen az energiamérleg itt is csak látszólag pozitív. A hulladékká vált termékek előállításába befektetett energia itt is lényegesen több, mint az előállított energiahordozók energiatartalma. Ráadásul a hulladékok hasznosítása továbbra is több munkahelyet teremt, mint bármilyen termikus hulladékkezelési eljárás.
A pirolízis meglátásom szerint ugyanazon téves gondolkodási minta újraélése, amely a hulladékégetőket is létrehozta és működteti. A valóságban azonban csak a hulladékprobléma áthelyezéséről van szó: a látszó hulladék problémát átalakítjuk „láthatatlan” légszennyezés, és később jelentkező egészségügyi problémákká.
Szuhi Attila
