Miért fontos a betétdíjas rendelet megalkotása?
Magyarországon évente mintegy 800 ezer tonna csomagolási hulladék képződik. A csomagolási hulladékok mennyisége évtizede töretlenül nő, a hulladékképződés évi 2-3%-os növekedésének legfőbb elemét jelenti. A visszaváltási lehetőségek megszűnésével a lakosságnál a jelzett mérték többszörösét jelentő hulladék térfogat növekedés látható, mert az újratölthető csomagolások eldobóval történő felváltása elsősorban a merev falú, terjedelmes csomagolásokra jellemző. A merev falú eldobó csomagolások kizárólagossá válása a lakosságot megfosztja a szabad választás lehetőségétől, és teljes mértékben rá hárítja a hulladék kezelés költségeit. A nagy tömegű eldobó flakonok, dobozok különgyűjtésének igénye jelentős mértékben növeli a szelektív hulladékgyűjtő rendszerek kapacitásigényét és a szelektív gyűjtőedények számát (pl. fémdobozok, műanyag flakonok, különféle színű eldobó üvegek különgyűjtése). Az eldobó csomagolások kizárólagossá válása egyben csomagolóanyag ipari érdek is, hiszen ily módon akár 25-ször 40-szer több csomagolóeszközt lehet a piacra vinni és ezek árát a vásárló 25-40 alkalommal fizeti meg.
Bizonyított tény, hogy a csomagolóeszközök újrahasználata még a drága beruházási költség mellett létrehozott környezetkímélő, zárt rendszerű mosóberendezések alkalmazása mellett is olcsóbb megoldás hosszú távon, mint az eldobó megoldások. Ekkor még nem is beszéltünk a két rendszer nyersanyag és energiaigényében fennálló különbségekről. Az a sokszor hangoztatott érv, hogy újrahasználat esetén a göngyölegeket vissza is kell szállítani, nagyon gyenge lábakon áll. Ugyanis az eldobó rendszer mellett saját eszköz- és járműparkkal rendelkező szelektív gyűjtés kell, ami még drágább megoldás. Igaz, ezt részben nem a termelő, hanem a lakosság fogja megfizetni.
A környzetvédők nem követelnek kizárólagosságot a visszaváltható csomagolásoknál. De nem tartjuk elfogadhatónak, hogy csak eldobó csomagolások létezzenek. Környezetvédelmi, fogyasztóvédelmi érdek és a fenntartható gazdálkodás kialakítását szolgálja ugyanis, hogy legyen választási lehetőség a kényelmes, de drágább eldobó és az odafigyelést, kezelést igénylő visszaváltható megoldások között.
A betétdíjas szabályozásnak álláspontunk szerint ki kellene terjednie
- a betét- és letéti díjaknak a magyar jogrendbe történő beillesztésére (harmonizáció a PTK-val)
- a számviteli szabályozás megváltoztatására
- a betétdíjak ÁFA-köteles értékesítésből való kivonására
- a betétdíjak mértékének szabályozására
- a betétdíjas (visszaváltható) göngyölegek egy részének szabványosítására
- a betétdíjas csomagolású termékek kereskedelmi választékban tartásának kötelezettségére, illetve
- egyes termékfajtáknál (pl. folyékony élelmiszerek, italok) a betétdíjas csomagolásban forgalomba hozandó kibocsátási arány meghatározására.
Ez utóbbi arányszám termelők által történő megsértése a teljes termékkibocsátás göngyölegének visszaváltási kötelezettségét vonná maga után.
A betétdíjas szabályozás (szabályozatlanság!) története
A HuMuSz-t később megalakító szervezetek egyike már 1992-ben felismerte, hogy a csomagolóeszközök újratöltése, újrahasználata, azaz a betétdíjas rendszerek fenntartása a piacgazdaság belső logikája szerint nem biztosított. Ebben az időben már megjelent az a máig tartó folyamat, hogy a termelők a visszaváltható csomagolásokat tömegesen eldobó megoldásokkal váltották fel. 1992-ben a magyarországi konzervgyárak megszűntették az összes öblösüveg visszaváltását és első ízben hatalmas mennyiségű üveghulladékkal árasztották el a lakosságot és a hulladék kezelőket. Ugyanekkor szűnt meg a hatósági árszabályozás és vele egyidőben a betétdíj mértékének szabályozhatósága is. Ráadásul szintén 1992-től a visszaváltható göngyölegeket az ÁFA törvény 25%-os adómértékkel sújtotta, amely miatt adózásuk az eldobó csomagolások adózásával azonossá vált.
A környezetvédelmi tárca látszólag osztva a környezetvédők aggályait még 1993-ban szűk határidőket megjelölve egy cselekvési programot készített, melyben szerepelt a betétdíjas termékkör és a visszaváltási kötelezettség, a betétdíjak mértékének meghatározása. A cselekvési programot a tárca nem hajtotta végre, sőt a gazdasági tárca által 1994-ben önként elkészített és a környezetvédelmi tárcának illetékességből átadott betétdíjas rendelettervezetet sem támogatták. Ebben az időszakban történt meg a gyümölcslevek palackozásának teljes átállítása betétdíjas üvegről eldobó kombinált csomagolásokra, és az üdítőitaloknál az üveg felváltása részben eldobó, részben visszaváltható műanyag flakonokkal.
1995-ben sor került a csomagolóeszközök környezetvédelmi termékdíjáról szóló törvény kidolgozására. A jogszabályt a környezetvédőkkel nem, csak a csomagolóanyag ipar és a gyártók érdekképviseleteivel egyeztették. Az akkori miniszter és a lobbiszervezetek között még írásos megállapodás is született a termékdíj szabályozási elveiről, annak mértékéről, sőt már abban is megállapodtak, hogy a csomagolóeszköz termékdíjat a későbbiekben egy "piackonform" szabályozás fogja felváltani. Az erre való hivatkozás még magába a törvénybe is bekerült oly módon, hogy az 1996. évi LVI törvény (termékdíj törvény) 24.§ (3) bekezdése kimondja, hogy ez a szabályozás "a csomagolási hulladékról rendelkező, valamint a hulladékgazdálkodásról rendelkező törvény hatálybalépésével hatályát veszti".
A HuMuSz a termékdíj megalkotásakor ismét hiába kérte a betétdíjas szabályozás meghozatalát. Az akkori miniszter ezt elutasította és arra hivatkozott, hogy ők egy átfogó szabályozásban gondolkodnak, amely nemcsak a visszaváltható rendszereket, hanem a szelektív gyűjtés kialakítását is segíti. Az 1996 óta hatályos törvény jócskán hozzájárult a visszaváltható csomagolások megszűnéséhez. A szabályozás ugyanis a szelektív hulladékgyűjtést és a csomagolások gyártó által történő visszaváltását azonos értékűnek minősítette, sőt kezdetben már a szelektív gyűjtés rendkívül alacsony mértékénél (műanyagoknál pl. 1996-ban 12,5%, 1997-ben 25%) lehetővé tette a teljes termékdíj mentességhez való hozzáférést. Másrészt a törvény alkalmazása során a visszaváltható csomagolási megoldásokat alkalmazó vállalkozásokat, kereskedőket a kapcsolódó beruházási támogatások elérhetőségéből 1999-ig, a működtetési támogatásokból a mai napig kirekesztették. Szelektív gyűjtés kialakításának beruházására és működtetésére 6 év alatt mintegy 30 milliárd forintot költött a költségvetés, újratölthető csomagolás alkalmazásának bővítésére egy alkalommal 60 millió forintot.
A törvény fennállása alatt töretlenül folytatódott az eldobó csomagolásokra történő átállás. Ebben az időszakban szűntek meg a 0,5 l-es űrtartalmú visszaváltható üdítős flakonok, az ásványvíz töltők többsége is ekkor váltotta fel az üveget eldobó műanyag flakonokkal. A visszaváltható csomagolások országos kiterjedésben ekkor már csak a sör, bor, pezsgősüvegek és a visszaváltható üdítős flakonok esetében maradtak fenn.
A hulladékgazdálkodásról szóló törvény megalkotásakor a HuMuSz több sikert könyvelhetett el. A törvény érdekegyeztetési folyamatában elértük, hogy a törvény egyértelmű sorrendet jelöljön ki a hulladékgazdálkodási megoldások értékét illetően. Ez az úgynevezett prioritási sorrend a hulladék keletkezés megelőzését, a termékek és csomagolások újrahasználatát előbbre helyezi a szelektív hulladékgyűjtésnél és hasznosításnál, majd következik a hulladék elégetése (termikus hasznosítása) és végül a lerakás, mint kezelési mód. Ugyanitt sikerült elérnünk, hogy a törvény rendelkezzen egy külön kormányrendelet meghozataláról a betétdíjak, letéti díjak és visszaváltási kötelezettségek alkalmazásáról.
A törvényi előírás ellenére a környezetvédelmi tárca továbbra is elutasította a környezetvédők szabályozási igényét. Ekkor két esztendeig az a szófordulat járta, hogy az Európai Unió által elvárt szabályozások kialakítása köti le a tárca figyelmét, a betétdíjas szabályozás még ráér, hiszen az csak helyi szintű szabályozás, ráadásul az uniós jog szempontjából aggályos, mert sértheti az áruk szabad áramlásának dogmatikus elvét, ami az Európai Unió jogrendjének egyik szent tehene. 2001. januárjában a HuMuSz kidolgozta és benyújtotta a környezetvédelmi tárcához saját betétdíjas szabályozási javaslatát koncepció, majd kidolgozott jogszabályi formában. A javaslatot a tárca a mai napig válasz nélkül hagyta. 2001. őszén a tárca kidolgozta a csomagolási hulladékokról szóló kormányrendelet szövegét, melyet a kormány 2002. májusában fogadott el. Ez a 94/2002(V.5)Korm. sz. rendelet lehetőséget ad a csomagolóeszközök környezetvédelmi termékdíjának kiváltására 2002. január 1-től egy piaci alapon szerveződő, gyűjtést és hasznosítást koordináló szervezetnek történő úgynevezett licencdíj megfizetésével.
A rendelet a csupán a gyűjtési és hasznosítási arányokról rendelkezik, a kibocsátás mértékét nem szabályozza. A gyűjtésnél 50%-os, az anyagában történő hasznosítás 25%-os (anyagfajtánként min. 15%-os) szintjénél már teljes termékdíj mentességet nyújt. Az újrahasználat - a termékdíj törvénytől eltérően - már a különgyűjtés és hasznosítás mértékébe sem számít bele kivéve, ha valaki nem koordináló szervezet útján, hanem önállóan teljesít. Azt a tényt, hogy újratöltésnél általában 90% feletti visszagyűjtési és újrahasználati arány áll fenn, míg a szelektíven gyűjtött hulladék hasznosításánál mindössze 25%-os anyagában történő hasznosítást írnak elő, a jogszabály semmilyen formában nem ellentételezi, tehát nyílt ösztönzést mutat az újratöltés leváltására eldobó csomagolásokkal.
Ezt a tényt a HuMuSz hiába jelezte a tárcának mindaddig, amíg a Pepsi 2002. tavaszán, az új szabályozás ismeretében ki nem vonta a piacról az összes visszaváltható üdítős flakont. Ezt az eljárást a tárca helyettes államtitkárai és szakmai főosztályvezetője egyaránt felháborítónak minősítették és ígéretet tettek arra, hogy a betétdíjas rendeletet kidolgozzák és az 2003. január 1-én, a csomagolási hulladékokról szóló rendelettel egyidőben hatályba lép.
Kértük továbbá a csomagolási hulladékos rendelet adatszolgáltatási rendszerének módosítását is, még a hatálybalépés előtt, mert a jelenlegi formában lehetőséget ad arra, hogy a kibocsátók a különféle társított anyagú, többségükben hasznosíthatatlan csomagolásokat homogén anyagfajtáknak jelentsék le. Ez a statisztikai módszer lehetővé teszi, hogy a hasznosíthatatlan csomagolásokat előállítók hasznosítási kötelezettségüket más anyagok, pl az újságpapír visszagyűjtésével igazolják le.
Erről és a csomagolási hulladékos rendelet módosításának szükségességéről a Kormány 2138/2002(V.6)Korm. sz. határozata rendelkezik és többek között előírja a betétdíj, a visszavételi kötelezettségek alkalmazásáról szóló előterjesztés, a csomagolási hulladékos adatszolgáltatási rendszer korszerűsítését, valamint a visszavételi és hasznosítási kötelezettség átadására és mentesülésre vonatkozó mértékeket. A Kormányhatározat 2002. október 31-i előterjesztési határidőt írt elő a szakminiszternek és a többi érintett tárcavezetőnek.
Mivel a betétdíjas rendelet előkészítése, valamint a csomagolási hulladékos rendelet módosítása tárgyában semmiféle érdekegyeztetés eddig nem folyt, illetve a helyettes államtitkár uraktól csak ígéreteket kaptunk, konkrét szövegtervezetet egyet sem, abból kell kiindulnunk, hogy a határidőt a tárca elmulasztotta.
Budapest, 2002. november 4.
