Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kukás játékok iskolásoknak

Év: 
1998
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Kalas György

Az alábbi összeállítással azoknak a kollégáknak kívánok gyakorlati segítséget nyújtani, akik környezeti oktató munkájukban érdeklõdéssel fordulnak a hulladékgazdálkodás problémájának iskolai feldolgozásához. A téma ugyan összetett, feldolgozása idõigényes, de a az iskolai környezeti nevelõ tevékenységbe való szerves beillesztése kiemelkedõ jelentõséggel bírna. Összeállításom elsõsorban a téma "színezésére", az iskolai akciókra összpontosít. Általában kevésbé eszközigényes, viszont az általános iskola bármelyik évfolyamával véégezhetõ, játékos tevékenységi formákat vonultatok fel. Szakmailag-logikailag szorosan kapcsolódik alapítványunk "A bezöldült pedellus" c. alapfüzetéhez illetve az egyes hulladékos részterületek iskola feldolgozását segítõ korábbi brosúráinkhoz (ld. az ajánlott irodalom).

 

Guberáló a KukaBúvár melléklete pedagógusok és diákok számára

 

 

"Szemétszobor" építési verseny

 

Célja: a kidobott, "halott" anyagok a gyerekek fantáziája segítségével új funkciót kapnak. Közben lehet elmélkedni a fogyasztói társadalom mûködésérõl, a lehetséges alternatívákról. A "végtermék" hatásosan hívja fel a figyelmet a hulladékproblémára.

A feladat: a hulladékká vált használati tárgyakból, csomagolóanyagokból és reklámszlogenekbõl készítsenek mókás, vagy elrettentõ szobrokat. A végeredmény zsûrizés után bemutatható iskolai kiállítás keretében, vagy - ami hatásosabb - utcai felvonuláson, szabadtéri rendezvényen.

Hasonló sikerre számíthat, ha - pl. farsanghoz vagy Föld Napjához kapcsolódóan- hulladékokból készült jelmezversenyt, kosztümös felvonulást hirdetünk.

 

Hulladékkiállítás

 

Dekoráció hulladékból

Dekoráció hulladékból

Célja: figyelemfelkeltés, az iskolai hulladékgazdálkodási program megalapozása. Rávezetni a gyerekeket a reklám-fogyasztás-hulladék összefügéseire, a megelõzés elsõdlegességére, a szelektív gyûjtés fontosságára és a gyermek hulladékcsökkentési lehetõségeire.

Elõzmény: a kiállítás feltételezi, hogy az iskolában a téma korábban már valamilyen szinten (szakkör, osztály) feldolgozásra került. A kiállítás nagysága, a témafeldolgozás részletessége igazodik az elérendõ célhoz (figyelemfelkeltés vagy iskolai program beindítása) ill. a helyi adottságokhoz. A kiállítás berendezését a gyerekek célzott gyûjtõmunkája elõzi meg (ami nagyobb kiállítás esetén értelemszerûen több hetes is lehet).

Feladat: érthetõen bemutatni a háztartási hulladékok okozta mennyiségi-minõségi problémákat. Megértetni a hulladék keletkezésének okát és helyét, a házi szemét összetételét, a veszélyes hulladékok, a PVC, a kombinált dobozok okozta környezeti problémákat.

Külön, részletesen lehet tárgyalni:

  • a szárazelemek iskolai gyûjtését (ha még nincs)
  • a papírgyûjtés bevezetését az osztálytermekben
  • a környezetbarát irószerek és az újrapapírból készült termékek iskolai elterjesztését
  • a környezetbarát sulibüfét és iskolai rendezvényeket
  • az iskolai komposztálást (elsõsorban a melegkonyhával és udvarral rendelkezõ iskoláknál)

Megjegyzés: nagyszabású (több iskolának, vagy az önkormányzatnak is szóló) kiállítás esetén a látványtervezéshez kérjük kirakatrendezõ szülõ segítségét. A kiállítást nem árt minél több magyarázó tablóval, grafikonnal, fényképpel szakszerûbbé tenni és hulladékból készült szobrokkal, tárgyakkal színesíteni.

 

Hulladék válogatás

 

Célja: a háztartási szilárd hulladékok összetételének, a keletkezés okainak illetve megelõzési, hasznosítási lehetõségeinek megismerése.

Elõkészítés: az ismerkedést gyûjtõmunka elõzi meg. Megbeszéljük a gyerekekkel, hogy otthonról milyen (tisztára mosott) hulladékokat hozzanak be. Figyeljünk arra, hogy minden anyagfajta bõven képviselve legyen, kivéve az üveg (minimálisan) ill. a szerves anyag (inkább jelképesen). A veszélyes hulladékokból fajtánként elég l-l db. Összességében jó, ha van kb. egy TV-doboznyi választékunk.

Feladatok:

1. A hulladékot súlyát fürdõszoba mérlegen, térfogatát vödör (vagy kartondoboz) segítségével állapítjuk meg. Kiszámíthatjuk a hulladék "fajsúlyát" és megállapíthatjuk. hogy az igazi problémát a térfogat jelenti (ennek fõ oka a mûanyag csomagolóanyagok elõretörése). A kapott eredményt viszonyíthatjuk az egy fõre jutó éves hulladékmennyiséghez (kb. 340 kg = 1,1 m3.

2. A célzottan válogatott hulladékokat olyan kartondobozba teszünk, melyen oldalt a kéznek két kis kerek nyílást vágtunk. A dobozba nyúló "vállalkozónak" vakon kell elmondania a kezébe kerülõ hulladékról mindazt, amit tud (milyen anyagból van, mi célt szolgálhatott, mi vele a probléma, hogyan lehetne megelõzni vagy újrahasznosítani stb.). Utána közösen megbeszélhetjük (elsõsorban alsósoknak ajánlott).

3. Válogatás anyagfajták szerint:

  • a fõcsoportok kialakítása (üveg, fémek, mûanyagok, papír, szerves anyagok).
  • a vegyes frakciókialakítása (fa, porcelán, gumi, bõr stb.), külön tárgyalva a kombinált anyagok okozta problémákat (pl. Tetra Pak vegykódobozok, csokipapírok).
  • a veszélyes hulladékok különválogatása. Beszélgetés az általuk okozott egészségügyi, környezeti veszélyekrõl.

4. Vizsgálódás az anyagfajtákon belül:

  • fémek válogatása mágnessel (súlypont: az alumínium problémái)
  • egyes mûanyagfajták megállapítása (a jelölés alapján szemrevételezéssel, égéspróbával, ill. Monspart Éva szórólapja segítségével. Súlypont: a PVC)
  • fehérített papír - újrapapír termékek szétválogatása

Figyelem! A fenti feladatok közös játékos tanulást jelentenek, de feltételezik a felkészült tanári irányítást, segítséget. Igazi értelmet akkor nyernek, ha a hulladékokkal további vizsgálatokat is végzünk (pl. válogatási szempontok: megelõzhetõ - nem megelõzhetõ, újrahasznosítható - nem újrahasznosítható hulladékok). A fenti vizsgálatok elvégzése után az osztály a téma "szakértõjévé" válhat és - ha van rá ambíciója - a szerzett ismereteket megoszthatja az iskolával is (lásd még: hulladékkiállítás).

 

Memória kirakó

 

Célja: ismerkedés az egyes (jellemzõ) hulladékfajtákkal és azok különgyûjtésének, újrahasznosításának fontosságával (lehetõségeivel). A hulladékmegelõzési formák tudatosítása.

Feladat: hasonló a forgalomban lévõ más memória játékokhoz. A különbség annyi, hogy itt nem akkor lehet a két felfordított kártyát kiemelni, ha a rajtuk lévõ képek azonosak - hanem ha a játékos a "hulladék" kártyához a neki megfelelõ "konténer" kártyát fordította fel. A "megelõzés" kártyáknak nincs párja, azok egybõl kivehetõk (és duplán számítnak). Az nyer, akinek a végén több kártyája gyûlt össze. A memória játék 2-4 fõvel játszható, egy kis "elõtanulmánnyal" már az elsõs korosztálytól is.

Elõkészület: a kb. 6x6 cm-es kártyákat hullámkarton dobozból a gyerekek vágják ki és rajzolják meg (legjobb az olyan karton, amelyiknek egyik felülete fehér). Kétfajta kártyát kell rajzolni: az egyikre a jellemzõ hulladékot (ez mindig más) - és hozzá a gyûjtõkonténert (ez anyagcsoportonként ugyanaz). Ehhez jönnek még a hulladékmegelõzést jutalmazó kártyák. Kb. 30-50 kártya között mindenki annyi kártyát készít, amennyit az elérendõ cél, a helyi adottság indokol.

A Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz, 9024 Gyõr, Bartók u. 7.) által az általános iskoláknak készített "50-es készlete" az alábbiakat tartalmazza: papírhulladékok (5) - komposztálandó hulladékok (5) - veszélyes hulladékok (6) - iskolai szemetesbe való (6) - jutalomkártya (6).

 

Ismeretterjesztõ vetélkedõ:

 

Általában a Föld Napjához, a Madarak, fák napjához, Környezetvédelmi Világnaphoz kapcsolódóan szervezzük. Elõzetesen minden osztályból 2-5 fõs csapat készül fel a "hulladékgazdálkodás" rejtelmeibõl. A kis csapatok végigvonulnak az osztálytermekben berendezett állomásokon és különféle (elsõsorban gyakorlati) feladatokat oldanak meg. Ez alsós ill. felsõs teszt-lapok kitöltésével kombinálható.

Gyakorlati feladatok az egyes állomásokon:

1. Hulladékok válogatása anyagfajták szerint

2. Hulladékok válogatása: mi való a komposztba?

3. Hulladékok válogatása: veszélyes hulladék - nem veszélyes hulladék

4. Vásárlási játék: A polcokon elhelyezett különféle termékekbõl kell kiválasztani a kevésbé környezetszennyezõt (csomagolás + játékszerek + környezetbarát termékek otthon)

5. Az iskolás megelõzési lehetõségei. Ugyanaz, mint az elõzõ, de az iskolai büfére és az iskolaszerekre koncentrál.

Ugyanez kombinálható az állomások "szabadtéri telepítésével" is. Ez esetben közbe lehet iktatni egy "útbaesõ" vadlerakóval kapcsolatos feladatot (beadvány megfogalmazása az illetékesnek: hol van a vadlerakó, milyen veszélyes hulladék van ott, mit kellene csinálni vele). Az üzemeltetõvel való elõzetes egyeztetés esetén lehet feladatot adni a kommunális szemétlerakóval kapcsolatban is (feladat: a lerakó megtekintése, beszélgetés a telepvezetõvel a lerakó környezeti problémáiról, a guberálókkal: mit, miért gyûjtenek stb.).

Értékelés: pontszámok (hibapontok) alapján.

 

Iskolai szelektív papírgyûjtés bevezetése

 

Célja: a papírral való takarékosság illetve a hulladékszelektálás jelentõségének felismertetése, gyakorlása. Az újrapapír termékek népszerûsítése.

Módszere: az osztálytermekben és az irodákban a hagyományos hulladékkosár mellett elhelyezünk egy papírgyûjtõt is. A hét folyamán ebben összegyûlt papírhulladékot a hetes juttatja el az iskola központi gyûjtõhelyére. Emellett az iskola továbbra is megrendezi az újságpapír begyûjtést illetve év végén gondoskodik a betelt füzetek és használhatatlan könyvek összegyûjtésérõl is. A téma iskolai feldolgozásához további 22 ötletet, akciót sorol fel Nagy I. - Kalas Gy.: "Az újragondolt papír" címû brosúrája.

 

Saját újrapapír készítése

 

Célja: a papírgyártás környezeti hatásainak, a papír igazi értékének megismertetése. A gyerekek tapasztalják meg, hogy mi történik az általuk összegyûjtött papírhulladékkal és ismerjék fel az újrapapír elõnyeit.

Álarc újrapapírból

Álarc újrapapírból

Módszere: ismertetve az alábbi brossúrákban:

- Nagy I. - Kalas Gy.: Mi fán terem a papír? (alsósoknak)

- Nagy I. - Kalas Gy.: Az újragondolt papír (felsõsöknek)

 

Hulladékdetektív

 

(fotópályázatok)

Célja: iskolai ismeretterjesztés, illetve hatósági intézkedések megalapozása

Feladat: a gyerekeket (csapatokat) arra kérjük, hogy fényképezõgéppel:

1. Nyomozzák ki és dokumentálják az iskola "hulladékgazdálkodását". Mennyi, milyen összetételû hulladék keletkezik általában és hol. Mi történik az egyes hulladékfajtákkal (súlypont: a papír, a komposztálható anyagok ill. a veszélyes hulladékok)?

2. Lakóhelyükön domukentálják a háztartási szilárd hulladék útját a bolttól a szeméttelepig (hol keletkezik a hulladék, mi van a kukában, ki és hogyan szállítja el, mi történik a szeméttelepen a hulladékokkal).

3. Meghatározott körzetben derítsenek fel és domukentáljanak minél több vadlerakót.

Jutalmat az a csapat kap, amelyik a legszemléletesebb sorozatot készítette, ill. amelyik a legtöbb vadlerakót derítette fel. A témához kapcsolódóan (elsõsorban a 2. pont vonatkozásában) hirdethetõ rajzpályázat is.

 

Reklámkitalálós

 

Célja: A reklám-fogyasztás-hulladék összefüggéseinek megértetése. Annak felismertetése, hogy a reklám célja az áru feldícsérése, annak minden áron való eladása.

Kellékek: egy nagy (pl. hûtõládás) doboz oldalán "TV képernyõt" vágunk ki, majd megfelelõ magasságban helyezzük el.

Feladatok:

1. A mozdulatokat utánozva, a szlogent bemondása után a többieknek ki kell találni, hogy melyik ismert TV reklámot majmoltuk.

2. Találjunk ki magunknak egy teljesen haszontalan terméket, nevezzük el valaminek. A verseny az, hogy ki tud annak feldícsérése, eladása érdekében ötletesebb, "rábeszélõsebb" reklámot kitalálni és eljátszni? A mókás feladatok után el lehet arról beszélgetni, hogy mi a reklám célja, milyen módszerekkel dolgozik és hogy mik a gyerekek tapasztalata a reklámok igazmondásával kapcsolatban?

3. Az iskolának (osztálynak) nincs pénze, pedig valami fontos dolgot szeretne vásárolni, rendezvényt szervezni stb. Nem marad más, mint a szülõk segítségét kérni vagy külsõ szponzorokat megnyerni az ügynek. A feladatot megértetve a gyerekeket kérjük meg arra, hogy írjanak hatásos reklámszövegeket ill. rajzoljanak minél ötletesebb plakátokat - amely segíthet a pénzszerzésben.

 

Hulladékszínház

 

Célja: a komor hulladékproblémákat a gyerekek játékosan dolgozzák fel és tegyék a közönségnek érthetõvé.

Módszere: a szerepjátékokat a gyerekek hulladéknak beöltözve vagy bábozva adják elõ. Végig a gyerekeké a fõszerep: õk gondolják ki, írják meg és játsszák el a történetet, készítik hulladékokból a jelmezeket, díszleteket (dobozszinházat, bábokat) és gondoskodnak aláfestõ zenérõl, zörejekrõl stb. Fontos, hogy a minél jobban érvényesülhessen a gyerekek kreativitása, fantáziája. A pedagógus feladata elsõsorban a szakmai-anyagi háttér biztosítása, és a hulladékgazdálkodási alapelvek ("eszmei mondanivaló") következetes érvényesítése.

 

Dobálós ügyességi játék

 

Célja: A játék során tudatosítható az egyutas italcsomagolások környezeti hátrányi a betétes (többutas) üveggel szemben.

Feladat: Helyezzünk a fal, vagy egy kifeszített háló elõtt elhelyezett palánkra (asztalra) három kiürült kólás mûanyagflakont. Három üres kólás fémdobozt tömjünk tele papírral (hogy nehezebb legyen). A játékos az elõre kimért távolságból megpróbálja a mûnyagflkakonokat a fémdobozokkal leütni. Akinek három találata van, az kap egy kis üveges kólát.

Ugyanez lejátszható úgy is, hogy literes TetraPak ivóleves vegykódobozokat dobálunk megnehezített 2 dl-esssel. Az ajándék: egy pohár ivólé betétes üvegbõl kitöltve (ha sikerül ilyet venni).

Figyelem! Szabadtéri lebonyolításnál az üres flakonok aljába öntsünk egy kis vizet, hogy a szél le ne döntse azokat. Ismeretterjesztési szempontból fontos a versenyt lebonyolító "kikiáltó" szerepe. Menet közben folyamatosan hívja fel a figyelmet arra, hogy ugyanazt azt italt többféle csomagolásban meg lehet venni, de üvegesbõl olcsóbb és környezetbarátabb. A találatokat jelezze buzgó "Nesze neked Pillepalack!" "Szia dobozos!" stb. felkiáltásokkal.

 

Dobozkapkodó verseny

 

Célja: Felhívni a figyelmet a fémdobozos (vegykódobozos) italcsomagolások környezeti problémáira, a megelõzés és újrhasznosítás fontosságára.

Feladat: Egy "preparált" kukából, a játékvezetõ pedál lenyomásával kb. 8-10 üres fémdobozt - vagy 2 dl-es vegykódobozt - repít ki (a kuka utálja ezt a hulladékot és különben sincs ott semmi keresnivalójuk). A kuka mellett helyezkedõ játékos(ok) feladata, hogy a felrepülõ dobozokból a levegõben minél többet gyûjtsenek be.

Az gyõz, aki többet kap el. Vagy az kap ajándékot, aki legalább kettõt elkap (a könnyû dobozokat igen nehéz a levegõbõl "begyûjteni").

Figyelem!Ennél a játéknál is igen fontos a kikiáltó szakmai felkészültsége, ismeretterjesztõ szerepe! A kuka "preparálási rajza" (a kilövõ szerkezet mûszaki megoldása) beszerezhetõ a REFLEX Környezetvédõ Egyesületnél, 9024 Gyõr, Bartók u.7.).

 

Tapossa laposra!

 

Célja:a figyelem felhívása az egyutas csomagolások okozta környezeti problémákra és az "okozói elv" fontosságára

Feladat:az üres fémbobozokat - ill. a tejes, ivóleves vegykódobozokat- laposra taposva összegyûjtögetjük és részletekben, vagy egyben visszapostázzuk a gyártónak ill. a töltõüzemnek (aki forgalomba hozta, az lenne felelõs a visszagyûjtés megszervezéséért). A mellékelt kísérõlevélben felhívjuk gyártó vagy kiszerelõ cég figyelmét az egyutas csomagolások okozta környezeti problémákra, a gyártó-forgalomba hozó újrahasznosítási kötelezettségére, illetve a többutas csomagolások elõnyeire.

Figyelem! Vigyázni kell: a gyerekek nehogy az akció miatt vásárolják az egyutas csomagolásokat! Ha csupán a büfékre, italautomatákra koncentrálunk, akkor is gyorsan összejön sajnos párszáz darab doboz. Alumínium italosdobozokat Magyarországon nem gyártanak - így azokat a dobozon feltüntetett töltõüzemeknek kell visszapostázni. A vegykódobozokat pedig az alábbi címekre: Tetra Pak: 2041 Budaörs, Pf. 200. PKL (combibloc): 6000 Kecskemét, Árpád krt.4. A mintalevél beszerezhetõ a REFLEX Egyesületnél.

 

Hulladékzenebona

 

Célja:az értéktelen hulladék hasznosítása. Szórakozás ill. szórakoztatás.

Feladat:elhasznált, kidobandó tárgyakból kis kézügyességgel és fantáziával "hulladékhangszereket" készítünk, hogy segítségükkel egyszerûbb ismert dalt vagy saját szerzeményt adjunk elõ. A zenekar:

  • Üvegeket negyedig, félig stb. vízzel töltünk és azokat megütve hangokat csalunk ki (alapdallam)
  • ócska pumpából kiszedjük a tömítést és a szelepnyílást kb. 1 cm átmérõjére bõvítjük. A levegõt itt fújjuk be és a pumpaszár mozgatásával változtatjuk a hangzást.
  • csörgõt lehet készíteni úgy is, hogy a kiürült flakonba, konzervdobozba kavicsot, gémkapcsot teszünk és rázzuk. Sajtelmesebb hangzást ad, ha bevonjuk kb 8 mm-es papírmasszával (száradás után lehet festeni, lakkozni is). Hasonló módon készül a csörgõ a nagy villanykörtébõl is: a massza száradása után rá kell ütni a csörgõre, hogy az üveg összetörjön benne.
  • nagy bádogdobozra (falécekkel és szárnyascsavarokkal) különbözõ hosszúságú bicikliküllõket erõsítünk és azon citeraként játszunk.

További információk:

  Ökológiai Stúdió Alapítvány 9028 Gyõr, Vándor u. 9.