Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Veszélyes hulladékkal pingpongoznak a hatóságok

  • 2010. január 21.
  • beus

Veszélyes hulladékot örökölt a részben tulajdonába került gyomaendrődi ingatlanon egy békéscsabai férfi. Dr. Csótya Andrea ügyfele több mint két éve jár Canossát, a hatóságok egymásra mutogatnak. A veszélyes hulladék azóta is elszállításra, ártalmatlanításra vár az egykori raktárépületben. A gyulai ügyvéd most az államot perli tulajdonháborításért.

 

„Veszélyes” tulajdon

A békéscsabai férfi 2007 november 16-án, elővásárlási jogával élve szerezte meg a részben tulajdonába, de kizárólagos használatába került, valamikor az Endrődi Cipész-Szövetkezet (ENCI) tulajdonát képező 72 négyzetméter alapterületű raktárhelyiséget.

A raktárt korábban egy budapesti férfi bérelte egy gazdasági társaságtól. A szerződő felek anno azt is kikötötték, hogy a bérlő veszélyes anyagot a raktárban nem tárolhat. Ennek ellenére a nyomozóhatóság a 2006 március 14-én megtartott házkutatás során az ingatlanon helybenhagyás mellett, 30 darab, egyenként 200 literes fémhordót is lefoglalt. Ezek közül legalább egyben sötétzöld színű, szilárd halmazállapotú, darabos, szúrós szagú, magas nehézfém-koncentrációjú, nagyon mérgező anyag volt, amely veszélyes hulladéknak minősült.

A Szarvasi Városi Bíróság ezügyben 2006-ban hozott elsőfokú ítéletében a raktárhelyiséget bérlő budapesti férfit — mint visszaesőt — környezetre veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettében bűnösnek találta. Ezért őt 8 hónap börtönbüntetésre ítélte és egy évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. 

A másodfokon eljáró Békés Megyei Bíróság 2007. szeptember 20-ai keltezésű ítéletében — az időközben bekövetkezett jogszabálymódosításhoz igazodóan eljárva — a budapesti férfi cselekményét veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértése bűntettének minősítette s a kiszabott börtönbüntetést 540 napi tétel pénzbüntetés megfizetésére enyhítette. Egy napi tétel összegét a megyei bíróság 200 forintban állapította meg, így a vádlottat 108 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték.

Sok bába közt elvész a felelősség?

A megyei bíróság ugyanakkor — egyezően az elsőfokú ítéletben foglaltakkal — a helybenhagyás mellett lefoglalt fémhordók és a benne lévő anyag elkobzásáról is rendelkezett s veszélyes hulladékról lévén szó, annak elszállítását, megsemmisítését rendelte el. 

Erről az Alsó Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget valamint az illetékes polgári védelmi irodát is értesítette. A bíróság ítéletét követően birtokon belül került részbeni tulajdonos meghatalmazott jogi képviselője révén az elkobzott veszélyes hulladék elszállítását kérte a mindeközben a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséghez „sorolt” gyulai kirendeltségtől.

Onnan viszont ezt a választ kapta, hogy: „...Felügyelőségünknek ugyanakkor nem feladata... az ingatlanban lefoglalt és elkobzott 30 fémhordóban lévő hulladék elszállítása, illetve megsemmisítése... Tekintettel arra, hogy a hivatkozott bírósági ítélet szerint a hordókat elkobozták, így azok állami tulajdonba kerültek, javaslom, hogy vegye fel a kapcsolatot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel...”

 

Forrás: BEOL