Pelenka nélkül

A világot nem régi gondolkodásmódú emberek fogják megmenteni új programokkal, hanem új gondolkodásmódú emberek programok nélkül.

Daniel Quinn: B története

Első hallásra meredeknek tűnik az ötlet. Pedig nem is olyan régóta létezik pelenka. Előtte vajon hogy intézték a picik folyó ügyeit? Manapság miért ne lehetne úgy?

A módszert hivatalosan segített szobatisztaságra való szoktatásnak (EC: Elimination Communication - kommunikáció az ürítésről) nevezik. Mint a neve is mutatja, a gyerekkel való kommunikáció az alapja. A magyarul „baba a bilin" vagy „pelenka nélkül" néven emlegetett módszer követői vallják, hogy a baba sokkal többre és sokkal korábban képes, mint gondolnánk. Például arra is, hogy kifejezze, ha pisilnie vagy kakilnia kell.

Mit szeretnél, picim?

A „pelenka nélkül" lényege a figyelem. A mama érti, érzi, ha babája éhes, fázik, álmos, és azt is, ha ürítenie kell. Mindezt hosszú ráhangolódás alapozza meg. Általában az első hónapoktól kezdik a bilizést: a baba jelzései és megfigyelt napi ritmusa alapján felajánlják neki a vécébe, mosdókagylóba, bilibe, szabadban végzett pisilés-kakilás lehetőségét, kinek hogyan tetszik. Közben biztonságosan megtámasztva tartják a babát az ölükben. Mindezt jellemző hangadással kísérik (például psss hanggal, de van, aki finoman ráfúj a baba fejére), így a csecsemő hamar kapcsol: képes lesz összekapcsolni az ürítést a helyszínnel, a pózzal és a jelzéssel.

Szükséglet, vagy képesség?

Erikson szerint a csecsemő első életéve a bizalom vagy a bizalmatlanság kialakulásáról szól. Azok, akiknek alapvető szükségleteiről gondoskodnak, megtanulnak bízni gondozóikban és a világban. Akik nem részesülnek kielégítő gondoskodásban, azok bizalmatlanná válnak. A csecsemő attól függően tartja a világot biztonságosnak vagy sem, hogy az anya viselkedése mennyire felel meg a szükségleteinek. A szükségletek kielégítése tehát nemcsak a csecsemő túlélése, hanem lelki egészsége szempontjából is alapvető fontosságú. A csecsemőkorban átélt gondoskodás az ember egész életre szóló lelki útravalója.

Ritkán merül fel a kérdés, hogy melyek is valójában ezek a szükségletek. Többnyire a táplálék iránti igényt tartják a legfontosabbnak (lásd Freudnál az első életév mint orális szakasz), de nincs vita a meleg, a mozgás, a társas együttlét és a pihenés iránti igények kulcsszerepéről sem. Egy szükséglet azonban ritkán kerül szóba: az ürítés. Gyakran az ürítést nem is mint szükségletet, hanem elsajátítandó és kontrollálandó készséget értelmezzük - de vajon biztos ez?

Kétkedő szülők

Az antropológus Liedloff a dél-amerikai yequana törzset megfigyelve dolgozta ki kontinuitás elméletét, mely szerint ahhoz, hogy a csecsemő optimálisan fejlődjön fizikailag, mentálisan és érzelmileg, szüksége van a tapasztalatokra, amelyekhez fajunk az evolúció során alkalmazkodott. Ezek közé tartozik az állandó testközelség, a hordozás, az együtt alvás a szülőkkel, az igény szerinti szoptatás és a jelzéseire történő azonnali és értékítéletmentes reagálás. Fajunk evolúciója során az embercsecsemők mindebben évezredeken át részesültek: azok a felnőttek tudták felnevelni utódaikat, akik így gondoskodtak róluk és azok a csecsemők maradtak életben, akik ki tudták fejezni az igényeiket. Az éhséggel kapcsolatban pl. eszünkbe sem jutna kétségbe vonni, hogy a csecsemő lényegében születésétől fogva kompetensen és adekvátan jelez - a táplálkozás másik végpontjával, az ürítéssel kapcsolatban ezt sokan hihetetlennek tartják, míg más kultúrákban az a hihetetlen feltevés, hogy az anya nem érti a gyerek ürítési jelzéseit. A nyugati típusú társadalmakban az ürítés az egyetlen terület, ahol a gyereknek szóban kell megfogalmaznia és logikailag kell megértenie a szükségleteit - különben nem hiszünk neki.

Az ürítésről vallott kétféle felfogásnak nagyon különböző következményei vannak a csecsemőgondozás és a gyereknevelés szempontjából. Ahol az ürítés szükséglet, ott a csecsemők jelzik ezt és a szüleik a jelzésre reagálnak. Ahol képesség, ott a csecsemők megtanulják, hogy a zsigeri érzetekre nem kell figyelni, az azokról való kommunikációnak nincs terepe. A szülők pedig megvárják, míg a gyerekek elég nagyok nem lesznek ahhoz, hogy felnőtt oldalról magyarázzák el nekik és értessék meg velük saját szükségleteiket.

Porcelán az elefántboltban

Ne gondoljuk, hogy itt csak egy elméleti fejtegetésről, vagy sziú indiánok rég elfeledett primitív szokásairól van szó. Vannak, akik ma is gyakorolják és sikerrel alkalmazzák a módszert. (Furcsa érzés módszerként gondolni arra, aminek természetesnek kellene lennie.)

Szirka baba Down-szindrómás kislány. Szülei - Andrea és András - blogot írnak a kislány életéről, többek között pelenkátlanságáról is. A http://szirkababa.blogspot.com oldalon nem csak beszámolókat, hanem komoly szakmai anyagokat is talál az, akit érdekel az EC és aki esetleg maga is szeretné megtapasztalni azt a bensőséges kapcsolatot, ami feltétele és következménye is a pelenkátlanságnak.

Úgy tűnik, ismét bebizonyosodik az, amit számtalan más területen is megtapasztalhatunk: a hulladékprobléma megoldása nem az, ha újabb és újabb módszereket találunk ki a keletkező hulladék kezelésére, hanem az, ha megelőzzük kialakulásukat - a hulladékét és ezzel a problémáét is.

Mert nem új programokra, hanem új (régi? más?) gondolkodásmódú emberekre van szükség

Forrás: Gyarmati Andrea: Porcelán az elefántboltban - Alternatív csecsemőhigiénia a nyugati társadalmakban (2008.)