Mi bűzlik Dániában?
Sajnos a lelkesedésemet már az első napon megtörte Hans, a szállásadóm. Amikor az otthoni szelektív gyűjtőt kerestem, flegmán közölte: „Nincs, minek, úgyis az egészet elégetik!”. Laikus, nem ért a témához - gondoltam meggyőződéssel, és azonnal utánanéztem az Eurostat adatbázisban. Meg is találtam, hogy Dánia hulladékának 55%-át tényleg elégeti (Svédország 46-50%), és ez az arány 2002-óta nem változott. Az égetéssel elektromos áramot állítanak elő, ami a sok s
zélerőművel együtt lehetővé teszi Dánia lakosságának az olcsó áramhoz jutását.
Északi szeméthelyzet
Kiutazásomnak további céljai közé tartozott szakdolgozatom megírása a hulladékmegelőzés témaköréből, melyhez anyagot az e téren fejlett Skandináv kutatóktól reméltem, és találtam is kellő mennyiségben. Ezért is okozott megdöbbenést, amikor olvastam (Eurostat), hogy a dánok 40%-al több szemetet termelnek, mint mi magyarok, és ez növekvő tendenciát mutat. Mivel egy szigorú dán törvény tiltja az égetésre alkalmas hulladék lerakását, az egyre gyarapodó szeméthegyek 2003-ban egy újabb égetőerőmű munkába állítását eredményezték Esbjergben (Nyugat Dánia).
Nem tudtam elképzelni, hogyan lehetséges ez, hiszen teljesen környezettudatosan élnek. Rengeteg zöldterület van a városokban (Aarhus, Koppenhága, stb.), és a fiatalok szinte kivétel nélkül biciklivel közlekednek. Sajnos idővel választ kaptam erre a kérdésre is. Mivel nem engedhettük meg magunknak, hogy rendszeresen étteremben együnk, többnyire otthon főztünk. Ennek eredményeként meglepően sűrűn kellett üríteni a szemetes ládát. Próbáltam ott is betartani a „minél kevesebb csomagoló anyaggal vásároljak” elvet, de nagyon nehezen ment. A dánok az „egyenként-mindent-becsomagolni” mesterei. Annyi műanyagtálcát és nejlonborítást még soha életemben nem láttam. Így hát az ebéd elkészítéséhez szükséges anyagok kicsomagolása igény bevette a fél kukát. Ezt már csak a karácsonyi készülődés múlta felül, amikor még tovább nőtt a már illő díszítéssel is bíró csomagolóanyagok mennyisége. Aki még nem látott Mikulással díszített sörös dobozt, vagy mandarint, ki ne hagyja Dániát karácsonykor!
Kellemes meglepetés is ért persze, amikor egyik újdonsült ismerősöm felhívta figyelmemet az üres sörös dobozok „értékére”. A „pant” jelzéssel ellátott üvegeket, palackokat, alumínium dobozokat ugyanis betétdíj ellenében visszavették a speciális, minden boltban megtalálható visszaváltó automaták. A már Németországból ismert módszert könnyű volt megszoknom, sajnos azonban csak az italos csomagolóanyagok 50%-a volt visszaváltható és az értékük sem volt több 30 forintnál (a dánok fizetése a 10-szerese a magyar átlagnak). Így az Erasmusos diákokon kívül másoknak nem jelenthetett komoly motivációs erőt.
Merre tovább?
Tervem, hogy a hulladékmegelőzés követendő módját Dániában találom meg, kudarcot vallott. Úgy tűnik, a helyi környezetpolitika nem lépett túl a 30 évvel ezelőtt felvázolt hulladékcsökkentési elveken. Még most is a hasznosítás - legyen az anyagában, vagy energetikailag – az elsődleges cél, és komoly erőfeszítésekre lesz szükség a kialakult nézetek megváltoztatásához.
Nem biztos, hogy követnünk kellene Skandináviát. Változtatásra szükség van, de kövessük inkább az új Hulladék Keretirányelv hierarchiáját, ami legfontosabb hulladékkezelési módszerként a megelőzést nevezi meg, és egyben stratégiákat irányoz elő a mielőbbi meghonosítására.
Az olcsó az igazán drága Ugyan az említett módszer most már az új Hulladék Keretirányelvnek is köszönhetően legálisan hasznosításnak minősül (ami a megelőzés és az anyagában történő újrahasználat után a hulladékkezelés egyik módja), a szakemberek egyre inkább kétségbe vonják az egészségre és a klímára gyakorolt semleges hatását. Sőt, a Friends of the Earth nevezetű világszervezet az egyik tanulmányában éppen a hulladékégetést teszi a klímaváltozás egyik felelősévé. A tanulmány arra is rámutat, hogy a hulladékégetésből származó villanyáram előállítása 33%-kal több CO2 légkörbe jutását eredményezi, mint ugyanannyi áram előállítása egy gáztüzelésű erőműben. Nem elhanyagolható az égetéssel a levegőbe kerülő veszélyes anyagok, például a NOx, SO2 és dioxinok egészségre káros hatása sem. Az ilyen tevékenység végzéséhez megfelelő és rendszeresen karbantartott, szűrőkkel felszerelt égetőkre van szükség, bár a kutatók továbbra is óvatosságra intenek az új égetőerőművek építésével kapcsolatban. A legnagyobb gondot az új erőmű helyének meghatározása okozza. A 21. század betegségeként tartják számon a NIMBY szindrómát, mely az angol „csak ne az én hátsó kertembe” (not in my backyard) kifejezés rövidítése és a lakosság valós kétségeit fejezi ki az ilyen jellegű erőművekkel kapcsolatban. |