Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 16 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ahol a művészet székel

  • 2009. január 08.
  • humusz

hwabra4kk_120A Szépmûvészeti Múzeum tavalyi Hundertwasser kiállításán a görbevonalú, színes házmintázatok mellett láthattuk a mûvész komposzttoalettjét is. Hirtelen felindulásból - a komposzttoalett-kultúra elkötelezett híveként - cikket írtam egy környezetbarát építészettel foglalkozó folyóiratnak, ahol korábban már több írásom is megjelent. A cikket elsõre nagy örömmel fogadták, ám hamarosan kiderült, hogy Hundertwasser kell, de komposzttoalett nélkül. Az ellenállás falát nem sikerült áttörnöm. A számomra mindig is kedves KukaBúvártól viszont szerencsére nem áll távol a környezetvédõ mûvész szemléletmódja. Nemcsics Ákos írása

Ahol a művészet székelHundertwasser, a múlt század 20-as éveiben született polihisztor a környezetért elkötelezett, arra mindig figyelő ember volt. Szerteágazó művészetében nem szerette, és nem használta az egyenes vonalakat, mivel a természetben sincsenek ilyenek.

 

hwabra1k_400

A figyelmes kiállítás-látogató valószínűleg megállt és elgondolkodott a művész által konstruált komposzttoalett előtt is.

hwabra3k_400 

Hundertwasser nem polgárpukkasztásból készítette az alternatív toalettjét, hanem meg volt győződve arról, hogy annak használatával a környezet megóvásáért tesz valamit. Arról nem tudunk, hogy hányan követték példáját, de valószínűleg sokan az egyéb hóbortjai közé sorolták az ötletét, és megmosolyogták érte. Pedig Hundertwasser zsenialitása nemcsak művészetében, hanem előrelátásában is megmutatkozott.

Mára a vizeket elszennyeztük. Vannak a világnak olyan térségei, ahová az ivóvizet tankhajókkal viszik. Az angol vécé az egyik legnagyobb veszélyforrás az élővizeinkre: egyrészt elszennyezett felszíni vizeink, másrészt az öblítővízként használt ivóvíz elpocsékolása miatt. A városi ipari szennyvízzel keveredett kommunális szennyvíz még elméletileg sem tisztítható meg úgy, hogy az ne terhelje, és ne szennyezze a felszíni- és közvetve a rétegvizeinket. Az alkalmanként a csatornába leengedett 5-10 liter ivóvíz minőségű öblítővíz pedig egyenesen botrány, amikor a világon sok helyen szomjaznak az emberek, ill. nincs egészséges ivóvizük. A komposzttoalett használatával a melléktermékként jelentkező biológiailag értékes anyag elkomposztálódik, és belőle jó minőségű humusz keletkezik. Így nem szennyezzük higított fekáliával élővizeinket. Az öblítővízzel háztartásonként évente megspórolható vízmennyiség pedig hátborzongató.

hwabra4k_400 

A komposzttoalett terjedését leginkább az előítéletek és az ellenérzések gátolják. A komposzt-toalett tiszta, szagtalan és higiénikus. A megállapítás nem szakirodalomból való, hanem egy hattagú háztartás nyolc éves tapasztalata íratja a szerzővel. Tessék nagy levegőt venni és belevágni a dologba. Vegyünk egy fedeles műanyag hordót, egy rá illeszkedő ülőkét, egy vödröt a fűrészpornak és egy homokozó lapátot. A homokozó lapáttal szórjuk a termékre a fűrészport. Használat után a hordót fedjük le a tetővel. A hordót 2-4 hetente üríthetjük (természetesen sűrűbben is lehet) a komposztdombunkra. A felszíni vizek szennyezését nem számítva a vízmegtakarítás döbbenetes. Egy család által így a havonta megtakarított víz 2-3 ezer liter. Az külön pozitívum, hogy jó minőségű humuszt termelünk, ami a kerti felhasználásnál elsőrendű. Megspórolhatjuk a csatornázást és a csatornadíjat, hiszen szennyvizet sem termelünk (ha biológiailag lebomló mosószert használunk).

Ma már szerencsére egyre kevesebben tartják hóbortnak a komposzttoalettet, jóllehet még mindig kevesen használják. A legnehezebb a megszokás gátját lerombolni. Aki teheti, próbálkozzon meg vele.

hwabra6k_400