Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 3 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Tisza forrásától a torkolatig térképezte fel a folyó hulladékszennyezettségét a PET Kupa

  • 2021. november 29.
  • Gyuri

A Tisza teljes hosszának feltérképezésével zárult az a határokon átnyúló program, amelyet a Tiszai PET Kupa két évvel ezelőtt indított el a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) támogatásával, a Tiszta víz, boldog Tisza program során a PET Kupa szakemberei, önkéntesei, hulladékgazdálkodási szakértői mérték fel a műanyagszennyezés gócpontjait, fejlesztették az online adatbázist, hogy minden eddiginél hatékonyabbá váljon a Tisza vízgyűjtő területén kifejtett folyóvédelmi tevékenység.

Az NBB MTI-nek küldött közleménye szerint a felmérés eredményeként a folyót szegélyező hazai ártéri erdőkben csaknem 3000 szennyezett területet tártak fel, amelyből 300-at sikerült megtisztítani. A PET Kupa kilenc éve töretlenül dolgozik, hogy felhívja a figyelmet arra a komplex környezetvédelmi problémára, amely elsősorban a megfelelő hulladékgazdálkodási rendszerek hiányára, valamint a hiányzó hulladékkezelési infrastruktúrára vezethető vissza a Tisza felső, határon túli szakaszain. Az évek során eddig 180 tonna hulladékot távolítottak el a folyóból és árteréből.  A hagyományos, többnapos folyami pethajós versenyekből idén hármat szerveztek, – a Tisza-tavon, a Felső-Tiszán és a Bodrogon. Az idei versenyek során több száz önkéntes, 32 pillepalack hajóval evező csapat, több tucatnyi kenus különítmény tisztította a Tiszát és a Bodrogot, amelynek eredményeként 20 tonna hulladékot sikerült eltávolítaniuk.

 

Nyikolaj Koszov, az NBB igazgatóságának elnöke a közlemény szerint elmondta: elégedettek a projekt elmúlt két évben elért eredményeivel, terveik szerint a kezdeményezést kiterjesztik a régióban. Elkötelezettek a PET Kupa újabb támogatása iránt, az eddigi közel 20 millió forintos támogatáson felül további 26 millió forinttal támogatja a kupát.

 

A szennyezett pontok feltérképezésével párhuzamosan a PET Kupa kezdeményezés online kommunikációját is fejlesztették a szakemberek: az új hulladék webtérkép, illetve új applikációk fejlesztésével és interaktívvá tételével. Első lépésként magyar nyelven is elérhetővé vált a világszerte alkalmazott hulladéktérképező applikáció, a TrashOut. A TrashOutban regisztrált hulladéklelőhelyeket, szinte valós idejű követéssel – csupán néhány percet igénylő adatátvitel után, – vizualizálja a projekt keretében létrehozott tisztatiszaterkep.hu weboldal.

 

Az online tiszai hulladéktérkép 2792 különböző mértékben szennyezett és 300 megtisztított területet mutat a folyó és mellékfolyóinak magyarországi szakaszán. A román, szerb, ukrán és szlovák folyószakaszokon további 1071 szennyezett és 87 megtisztított helyszínt tár fel.

 

A “petkalózok” folyómentő munkáját a magyar nyelvű hulladéktérképező applikáción és az online tiszai hulladéktérkép használatán túl a Tiszta Tisza applikáció (TTapp) is támogatja.

 

A hulladéktérképpel és a fejlesztett applikációkkal a PET Kupa szakemberei a vízi túrázók, horgászok, természetjárók és a vízgyűjtő területen élők bekapcsolódását szeretnék elősegíteni az aktív természetvédelembe: bárki csatlakozhat az adatgyűjtő közösséghez és könnyedén felvehet új pontokat, vagy a már meglévőket felkeresve segíthet azok megtisztításában.

 

Cikk és kép forrása: dontwasteit.hu