Székelyföldi körkép

Itt nincsenek nyelvi gondjaink, Budapesttől 500-800 kilométer távolságban az számít kivételnek, ha valaki nem tud magyarul. Ha szükség van rá, bárki eligazít az utcán, de az utcanevek és útjelző táblák is magyar nyelvűek. Ugyanakkor a romániai hulladékgazdálkodással ismerkedünk, hiszen az Európai Unión belül Románia Központi Régiójának hulladékgazdálkodási stratégiája érvényes Hargita és Kovászna megyére is.

Több komposzt – Több virág!
Nem egészen úgy utaztunk, mint egy „business trip”-hez illik, de utólag azt mondom: jó volt. Mikor Budapesten Szilágyi Lászlóval felszálltunk a vonatra, a Bukarestbe utazó német gördeszka csapat tagjai már zárórát tartottak. Végül nemcsak hogy beengedtek a fülkébe, de barátságosak is voltak. Négyen körülbelül 15 gördeszkát takarítottak el a fekvőhelyeinkről. Bepréselődtünk a helyünkre, és kicsit elbizonytalanodtunk, hogy kell-e mindig, minden áron a környezetvédelmi elveinkhez ragaszkodnunk. De aztán helyrerázódtak gondolataink. Igaz, hogy autóval jóval olcsóbb lett volna az út, de így kevesebb szén-dioxiddal terheltük a légkört, ráadásul Szili hitelesebben fel tudta idézni gyimesi néptáncos utazásait. Segesváron reggel már várt minket Serényi János tanár úr, a Halit Ökoklub elnöke, az alsósófalvi iskola igazgatója.

Nagyon frissek nem voltunk, kicsit kábán sétáltunk fel a segesvári óratoronyhoz, de aztán eszünkbe jutott, hogy most nem turisták vagyunk, és János gyorsan elfuvarozott minket a Sóvidékre. Parajdon minden a sóról szól, ahogy erre mondják, a sóhegy a környék lakosságának kenyere. A bányászat ma is komoly gazdasági tényező, de a turizmus egyre nagyobb szerepet kap. A legtöbb látogatót a felhagyott sóbánya termeiben kialakított asztmakezelő központ vonzza. A felszínen a Sóháta természetvédelmi terület igazi kuriózum. A sószorosban olyan sószakadékok, sósziklák, sódolinák találhatók, mint sehol máshol. Nem csoda, hogy a helyi pedagógusokból és diákokból alakult környezetvédelmi szervezet nevében is feltűnik a só: Halit Ökoklub. Parajd a hozzá tartozó 5 faluval együtt 7 ezer lakosú település, ahol néhány éve még nem volt szemétgyűjtés. A Halit Ökoklub a helyi tévében bemutatott elborzasztó képekkel hívta fel a figyelmet a helyzet tarthatatlanságára. Ma már a hulladékot rendszeresen gyűjtik és Székelyudvarhelyre szállítják. A halitosok fontos akciója volt a helyi komposztálás népszerűsítése. A településen – akár csak egész Hargita megyében – a hulladék szerves anyag tartalma meglepően magas, jóval meghaladja az 50 %-ot. Ha ennek nagy részét a házaknál komposztálják, akkor nem kell Udvarhelyre szállítani, a szennyezés lényegesen csökken.

A Halit plakátjain egy még ennél is egyszerűbb összefüggésre hívta fel a parajdiak figyelmét: Több komposzt – Több virág. A Gyergyószentmiklós felé vezető úton közterületen is látni is a komposzttal feljavított talajra kiültetett virágokat, de Serényi tanár úrék szerint még bőven van lehetőség a házi komposztálás arányának növelésére.
Este vendéglátónkat elkísértük a presszóba. Kiderült, hogy munkamegbeszélésre megyünk. Egészen valószínűtlen társaság jött össze. Bukaresti asztrofizikusokból álló delegáció érkezett Parajdra, akik a só ragyogó szigetelő tulajdonságát kihasználandó részecskegyorsítót akarnak létrehozni a sóbányában. Egy gyorsbeszédű bukaresti kutatónő angolul hadart, előkerült egy rokonszenves debreceni tudós is, csak kapkodtuk a fejünket, és mondtuk, hogy nem mi vagyunk a legfontosabbak, akiket meg kell győzni a projekt nagyszerűségéről. Tényleg nem a két sör tette, inkább az esti fáradtság és a gyorsan váltakozó angol, román és magyar beszéd, hogy egy idő után köd ereszkedett a fejünkre, és azt mondtuk: Ha részecskegyorsító, hát legyen részecskegyorsító!
Másnap az alsósófalvi projektet biztosabban meg tudtuk ítélni. Főképpen uniós pénzből gyönyörűen felújították a régi iskolát. Ehhez persze szükség volt Serényi igazgató úrra, aki a munkálatok minden lépését keményen ellenőrizte. Biztosak lehetünk benne, hogy ebben az épületben a környezeti nevelés is komoly szerepet fog kapni.

Udvarhely, a vállalkozók városa
A 37 000 lakos 96 %-a magyar, és a látogatónak az az érzése, hogy nagyrészük üzletember. Az utcákon szépen rendbe tett boltok, mindenki mobiltelefonnal a fülén siet. Minket Ambrus László, az Agora Munkacsoport vezetője várt egy kellemesen lepusztult belső udvarból nyíló irodában. Hasonló jellegű irodája van a kassai Föld Barátainak és egy tucatnyi magyarországi szervezetnek. Fontos eredmény, hogy Laca főállásban a civil szervezet alkalmazottja. Elérhető, aktív – és ahogy cikkéből kiderül túl sok dolga van. Rokon lélek.

A város hulladéklerakója szinte a Küküllő partján van. Ahogy az a nagykönyvben meg van írva, egész biztos, hogy a csurgaléklé a folyóba kerül. Ezt a telepet nehéz lenne az Unióval elfogadtatni, a tervek szerint jövőre be is zárják. Európára csak egy e-hulladékok átvételére szolgáló fémbódé utal. Egyébként meg utószelektálás folyik, a városban lakó cigányok válogatják a szemétből a PET-palackot. Mint kiderül, legálisan szerződnek a hulladéklerakó üzemeltetőjével. Visszafelé elmegyünk a romák által lakott lakótelepi házak előtt. Rettenetes állapotok uralkodnak.

Az egész megyében az volt a benyomásunk, hogy a romákat még kevésbé sikerült integrálni a társadalomba, mint Magyarországon. Egyelőre nehéz elképzelni, hogy honnan lesz pénz, erő, akarat, a növekvő roma népesség oktatására, munkához segítésére. Mint régi udvarhelyi madarász ismerősünktől megtudjuk, a társadalom kitaszítottjai saját életüket is nehezítik, de más is kihasználja érdekérvényesítő képességük hiányát. Az egyik vállalkozó elkezdett öntödei hulladékot lerakni a város peremén. Legelőször a cigánytelep környékén. Feljelentették, de kapcsolatainak köszönhetően baj nélkül megúszta a vizsgálatot. Azóta a város körül egyre újabb helyeken jelennek meg az öntödei hulladékok. „A rendőrség meg se parittyázza” - mondta székely barátunk.

Szász Jenőről, a város polgármesteréről a magyar híradásokban is sokat hallunk. Karakteres politizálását Magyarországon a többség pártszimpátiájának megfelelően ítéli meg. Hulladékügyben sem alkalmazkodik az RMDSZ-es többséghez. Ezt mi Magyarországról nem tudjuk reálisan megítélni, de azt hallottuk, hogy ha a polgármester jobb kapcsolatban lenne a megyei vezetéssel, akkor már egy Dán Környezetvédelmi Minisztérium által finanszírozott projektből új, korszerű lerakójuk lehetne. Miután az ISPA-projekttel sem sikerült elfogadtatni, hogy Hargita és Kovászna-megye közös regionális hulladéktározója Udvarhelyen legyen, most magántőkéből, a magyarországon is ismert AVE beruházásában épül az új hulladéklerakó a Cekend-tetőn. A civilek a közeli nárciszos rétet féltik.
A szelektív gyűjtés még nem nagyon megy. Egy szegényes kis bekerített udvart láttunk, egyetlen PET-konténerrel. Egy hulladékátvevőt is felkerestünk. Éppen égett valami, hatalmas fekete füstfelleg gomolygott. Amikor Laca megkérdezte, mi ég, a tulaj nem nagyon izgatta magát, hátraszólt a válla fölött, hogy oltsátok el. És már indult is egy pasi egy vödör vízzel.

Zetelakán felkerestük Nagy László vállalkozását, aki fűrészporból brikettet és pelletet (fél centiméter átmérőjú, néhány centiméter hosszú rudacskákat) présel. Elképesztő energiával jön, megy, telefonál, szervez. Azt mondja, 5 tonna faipari hulladék képződik óránként(!) a térségben, bőven lehet tehát még beruházni. Hatalmas készleteket vásárolt, de egyelőre tárolja a zetalaki szeméttelepen. Nagyon nagy dolog, ha a fűrészpor a patakpartok helyett a kazánokba kerül. Egyetlen aggodalmunk, hogy ma még kicsi a helyi piac, a termék jelentős részét külföldre szállítják, ami tudjuk, hogy micsoda szennyezéssel jár. Nagyon reméljük, hogy győz az ésszerűség, és Udvarhelyszék hamarosan vevő lesz a hulladékból készült fűtőanyagra.
Zetelakán Dimén Levente földrajztanárral ebédelhettünk, aki az Agora Egyesület önkéntes munkatársa. Idén a Föld Napján nagy munkát végeztek, az „Együtt a Küküllőért” program keretében 5-600 önkéntes, főleg diákok szedték a szemetet a Nagy-Küküllő partján.

A sok szeméttelep után különösen nagyra értékeltük, hogy Laca felvitt minket a székelyek szent hegyére, a Hargitára. A legmagasabb csúcs, az 1801 méteres Madarasi-Hargita környékén szellőztethettük a fejünket. És persze találkozhattunk a régi dilemmával. Törvényszerű-e, hogy a turizmust egészen addig fejlesztik, míg eltűnnek azok az értékek, ami miatt az adott hely híressé vált? A Madarasi-Hargita még talán tíz éve is a magányra vagy legfeljebb csendes társaságra vágyó bakancsosok kedvenc helye volt, most a menedékházban és környékén megindultak a SAPARD fejlesztések. Egyre több túlméretezettnek látszó szálláshely épül. Reméljük, a helybelieknek lesz bölcsességük a terjeszkedés korlátozására.

Csíkszereda, a Sapientia és a Zöld Székelyek
Belátom, hogy egyelőre elfogultság Csíkszeredával kapcsolatban az egyetemet és a fiatalok környezetvédelmi egyesületét kiemelni, de bízom benne, hogy egyre nagyobb szerepük lesz a város életében. A Zöld Székelyföld Egyesületről már honlapjuk és a magyarországi zöld szervezetek országos találkozóján való részvételük alapján is tudtuk, hogy nagyon fiatal és nagyon lelkes csapat.

Elnökük, Csonta László hangulatos padlásszobájában az egyesület tagjaival arról beszélgettünk, hogy mit lehetne tenni Csíkszereda zöldítéséért. Vannak jó jelek. A városban már épült néhány kerékpárút, próbálkoznak a szelektív gyűjtés bevezetésével, és főképp – itt van ez a fiatal csapat, akik aktívan foglalkoznak többek között a hulladékmegelőzés és tudatos vásárlás kérdéseivel is.
Mostanában ők is sok időt szánnak a város északi határán lévő csíktaplocai „Gödör”, az egykori kavicsbányában működő régi szeméttelep kérdésére. Alkalmas-e a helyszín arra, hogy itt építsék fel a regionális hulladéktározót? Megoszlanak a vélemények. Zólya László András geológus mérnök, a Pro Geologia Egyesület elnöke és Makfalvi Zoltán hidrológus szerint: „a hulladéklerakót a Középcsíki-medence legfontosabb vízbázisa felett, annak beszivárgási és táplálási övezetében tervezték elhelyezni. Ez az édesvíztelep jelenleg a város vízellátásához járul hozzá az Olt bal partján fúrt kutak révén. Ennek a víztartaléknak a tisztaságát megvédeni mindenki kötelessége!” (ld. még erről Bíró József és Szilágyi László írását).

A Zöld Székelyföld Egyesület szemléletformáló programmal szeretné meggyőzni a csíkszeredaikat a hulladékmegelőzés és a környezettudatos vásárlás jelentőségéről. Nem csak szurkolunk nekik, szinte biztos, hogy segíteni fogjuk munkájukat. Közben folytatjuk határon túli hulladékos barangolásunkat.

A KukaBúvár következő száma Kárpátaljáról tudósít.