Mocskos Hollywood

A UCLA környezetvédelmi intézete novemberben kiadott egy tanulmányt, amelyben Los Angeles ipari szennyezettségével kapcsolatban végzett kétéves kutatásuk eredményeit foglalták össze. A tanulmányból az derül ki, hogy az általuk vizsgált iparágak közül a város második legnagyobb szennyezője a film- és televízióipar, amelynél csak az olajfinomítás termel több káros anyagot. Vizsgálatukban figyelembe vették a közvetlen és közvetett szennyezést is, tehát például azt is, hogy a forgatási helyszínen használt generátor mennyi szennyező anyagot bocsát ki, de azt is, hogy mekkora szennyezést okoz a filmstúdió áramellátását biztosító erőmű.

A kutatók összegzése szerint bizonyos stúdiók ügyelnek a környezetszennyezés minimalizálására, például a hulladék újrahasznosítására, de ezek inkább kivételek, és a filmiparnak általában véve többet kéne tennie a szennyezés ellensúlyozásáért. Megjegyzik, hogy ennek megvalósításában nehézséget jelent, hogy a filmgyártásban rendszerint különféle alvállalkozók, alkalmi produkciós cégek vesznek részt, így nemigen lehet hosszú távú stratégiákat kialakítani.

Mit képzelnek magukról?

Időről-időre hallhatunk hollywoodi produkciókat övező botrányokról, amelyek a nagyköltségvetésű filmek stábjainak a forgatási helyszínekkel vagy éppen a helyi lakosokkal szemben tanúsított kifogásolható attitűdje kapcsán robbannak ki. Mostanában például több cikk jelent meg az Amerikában ezen a héten mozikba került, Leonardo DiCaprio főszereplésével készült Blood Diamond Dél-Afrikában zajló forgatásáról, amelyek a filmben statisztaként szereplő helyiek kihasználásával kapcsolatban vetettek fel kérdéseket. A filmben a Sierra Leone-i polgárháborúban végtagjaikat veszített gyermekek és felnőttek szerepelnek, akiknek a produkció a New York Post értesülései szerint művégtagokat ígért részvételükért, melyeket állítólag nem kaptak meg. Más források szerint ez nem fedi a valóságot, a stáb nem tett ilyen ígéretet, viszont egy alapítványt készülnek létrehozni a helyi lakosok megsegítésére. Mielőtt még ez az ügy elcsitulhatott volna, újabb támadás érte a produkciót amiatt, hogy egy statiszta levágta a kezét a forgatáson - egyesek szerint a filmkészítők gondatlansága miatt.

Leonardo DiCaprio, Edward Zwick rendező és Djimon Hounsou a Blood Diamond forgatásán

Erkölcsi kifogások persze kevésbé konkrét formában is felmerülhetnek, mint például Andrew Niccol Fegyvernepper-e esetében, amely akkor keltett megütközést, amikor nyilvánosságra került, hogy a nemzetközi fegyverkereskedelem piszkos ügyeit moralizáló szósszal leöntve tálaló alkotásban valódi fegyvereket használtak. A rendező közölte, hogy olcsóbb volt háromezer valódi AK-47-est vásárolni a forgatáshoz, mint legyártatni ugyanennyi műfegyvert - és minden bizonnyal ahhoz a repülőgéphez is igen kedvező áron jutott hozzá a stáb, amelyet egy afrikai fegyverkereskedőtől béreltek ki. A slusszpoén, hogy a filmben felhasznált mintegy ötven tankot a tulajdonosuk a forgatást követően Líbiának adta el.

A fegyverkereskedelemre még felkapjuk a fejünket, de azt már szinte magától értetődőnek tartjuk, hogy a nagyköltségvetésű filmek pénzt, energiát és környezetet nem kímélve alakítják át igényeiknek megfelelően a forgatási helyszíneket. A közelmúltból egy kirívó példa - amely e sorok írójának tudomása szerint semmilyen tiltakozást nem váltott ki - A Karib-tenger kalózai 225 millió dollárból készült második részének forgatása, amely részben a Bahama-szigeteken zajlott. Jerry Bruckheimer producer, Gore Verbinski rendező és stábjuk nem zavartatta magát, és nem álltak meg ott, hogy egy egész kalózfalu-díszletet húztak fel Szent Vincent szigetén, hanem aszfaltutakat építettek a gyakorlatilag még érintetlen Dominikán, Freeportba pedig bedübörögtek betonkeverőikkel, és megépítették a világ legnagyobb medencéjét, amelyben a film tengeri jeleneteit vették fel. Minderről az alkotók büszkén számolnak be ebben a magyar nyelvű kisfilmben.

Gore Verbinski rendező, Jerry Bruckheimer producer és Johnny Depp A Karib-tenger kalózai 2 forgatásán

A part című Danny Boyle-film viszont hírhedtté vált egy hasonló eset kapcsán: a paradicsomi szigeten játszódó sztorihoz az alkotók úgy teremtették meg a megfelelő hátteret, hogy a thai kormánytól 100 000 dollárért megvásárolták egy Thaiföldhöz tartozó sziget használati jogát, amit aztán bulldózerekkel szántottak fel, felborítva a környezeti egyensúlyt a szigeten. Évekig tartó pereskedés következett, amely csak idén zárult le a thaiföldi legfelsőbb bíróság ítéletével, amely kimondta, hogy a produkció kárt tett a környezetben, és kárfelmérést rendelt el.

Állatságok

Napjainkban az amerikai filmek végefőcíme rendszerint azzal a felirattal fejeződik be, amely tudatja, hogy a filmben szereplő állatoknak a forgatás során nem esett bántódásuk, de ez nem mindig volt így. John Huston 1951-es klasszikusával, az Afrika királynőjé-vel kapcsolatban ismert sztori, hogy a rendező és Humphrey Bogart kikészítették Katharine Hepburnt folyamatos ivászatukkal és Huston vadászszenvedélyével. Hustonnak egyszer sikerült rábeszélnie Hepburnt, hogy kísérje el egy elefántvadászatra, ahol vadállatok közé keveredve életveszélyes helyzetbe kerültek, de végül megúszták a kis kalandot.

A Mennyország kapuja című, 1980-ban bemutatott western több okból is Hollywood leghírhedtebb produkciójává vált, főként persze azért, mert Michael Cimino rendező az eredetileg nem egészen 12 millió dolláros büdzsét a film elkészüléséig 40 millió dollárra tornázta fel az őrület határán mozgó maximalizmusával, például olyan húzásaival, hogy miután felépíttetett egy egész házsornyi díszletet, úgy döntött, hogy mégsem tetszik neki, ezért az egészet lebontatta és újrahúzatta. Az alkotók az állatvérrel sem spóroltak: a filmben látható valódi kakasviadalok, lefejezett csirkék és kibelezett lovak felháborodást váltottak ki, és pont ez az eset vezetett ahhoz, hogy azóta az American Humane Society nevű szervezet kötelező jelleggel felügyeli az állatok kezelését a filmekben.

Akik jól csinálják

Az írásunk elején említett tanulmány pozitív példákat is felsorol olyan produkciókra, amelyek lehetőségeikhez mérten igyekeznek minimalizálni az általuk okozott negatív környezeti hatásokat, megemlítik például a Mátrix második és harmadik részét. A filmhez hatalmas díszletek épültek, többek közt egy egész autópálya-szakasz több mint 7700 tonna betonból, 1500 tonna acélból és 1500 tonna fából. A produkció dicséretes módon bevont egy épületek bontásával foglalkozó nonprofit céget, és segítségükkel az összes felhasznált építőanyag 97,5%-a újrahasznosításra került.

Hollywood vonatkozásában egyre többet hallani ún. szénsemleges produkciókról is, ami azt jelenti, hogy a filmkészítés közben a légtérbe juttatott széndioxidot különböző módszerekkel "semlegesítik". Leggyakrabban ez úgy történik, hogy az erre specializálódott, fák telepítésével foglalkozó cégek valamelyikének adományoznak akkora összeget, amelyből annyi fát lehet ültetni, amennyi képes feldolgozni a produkció által termelt széndioxidot. Az új jégkorszak beköszöntéről szóló Holnapután rendezője, Roland Emmerich például fontosnak tartotta, hogy filmje ne okozzon jelentős környezeti károkat, ezért szénsemlegessé tette a produkciót. Nem meglepő módon ugyanígy cselekedtek a Kellemetlen igazság című, globális felmelegedésről szóló dokumentumfilm alkotói, valamint a nemzetközi olajipar összefonódásairól szóló Sziriana készítői is. Utóbbi film gyártása közben 2040 tonna széndioxid termelődött, és bizonyára a főszereplő George Clooney is szorgalmazta a szénsemlegességet, aki ismert környezetvédő, és egyike azoknak a sztároknak, akik hibrid autóval járnak.

George Clooney a Sziriana című filmben

Clooney és a hozzá hasonló sztáraktivisták nyilván hatékony eszközként működnek közre abban, hogy a nyilvánosság figyelmét a környezeti problémákra irányítsák, és persze ügynökségeik is teljes mellszélességgel bedobják magukat, hogy klienseik környezetvédelmi vagy karitatív tevékenységét propagálják, de az már más kérdés, hogy akik igazán számítanak, azaz a hollywoodi stúdiók vezetői is hajlandók-e számottevő változtatásokat eszközölni.

A korábban említett Blood Diamond nem az egyetlen produkció, amelynek résztvevői kötelességüknek érezték, hogy megsegítsék az országot, ahol forgattak, a Kenyában játszódó Az elszánt diplomata producerei is alapítványt hoztak létre a kiberai egészségügyi körülmények javítására, Mel Gibson maják közt játszódó új filmje, az Apocalypto pedig Mexikó árvíz sújtotta területén járult hozzá új lakóházak építéséhez. Hollywood bírálói ugyanakkor ezekkel a próbálkozásokkal kapcsolatban megjegyzik, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a segítő szándék mindig célba talál, és a különféle alapítványok létrehozása csak azt a tipikus, téves attitűdöt tükrözi, hogy pusztán pénzzel megoldhatók ezek az összetett környezeti és társadalmi problémák, holott a pénz sokszor az alkotók lelkiismeretén kívül máson nem könnyít.

Bujdosó Bori

[origo]