Reklám és politika
Itten most jogilag besült ügyek következnek. Reklám-tényállásilag felvetõdik ugyan a fogyasztók megtévesztése, de a felelõsség érvényesítése reménytelen. Reménytelen, mivel a jogi szabályozások a gazdasági reklámokra érvényesek - nem vonatkoznak viszont a társadalmi célú reklámokra (TCR) illetve a választási (politikai) reklámokra. Nagy nevetség, de ezek jogilag leginkább megfoghatatlanok. Etikai elvárások emlegethetünk ugyan - feltételezve, hogy az erkölcsösségnek van egyáltalán találkozási pontja a politikai szférával... Dr. Kalas jegyzete a KukaBúvárból.
Akkor mondom a főszabályt. A (gazdasági) reklámokkal szemben alapvető elvárás, hogy a reklám pontos és igaz legyen. Amennyiben nem az, akkor alighanem megtévesztő, vagyis jogsértő (1997.évi LVIII.tv. 7.§).
Nagy kérdés, hogy alkalmazható-e ez az alapvető szakmai mérce („igaz és pontos") a gazdasági reklámokon kívül eső politikai- illetve társadalmi célú reklámok (TCR) megítélésénél? Szerintem ha azok fedezete közpénz, akkor mindenképpen.
A politikai reklámok finanszírozási háttere nálunk jórészt talány. A pártok a mostani választási hirdetéseikre például háromszor annyi pénzt költöttek el, mint amennyire hivatalosan forrásuk volt... De legyünk jóindulatúak és mondjuk azt, hogy a magánszféra pénzelte őket. Mondjuk no. Azután -újabb jóindulattal- fogjuk rá, hogy a választások előtti, „kormány teljesítményt bemutató" reklámoknak semmi közük a politikához, tehát társadalmi célú reklámok (TCR). Könyörgöm fogjuk rá, máskülönben félbe kell hagynom ezt a cikket.
Tehát témánk a „kormányszagú TCR". Két ilyen reklám igazságtartalmán a KukaBúvár előző száma már elmerengett. Az egyiket az OM jegyezte és a sulibüfékkel foglalkozott. Jeleztük, hogy a reklámban feldícsért (fél)szabályozás a büféreformhoz kevés lesz és kétségessé teszi az ott tényként felsorolt „egészséges" élelmiszerek megjelenését. Félelmeinket azóta megerősítették a sulibüfék választékát vizslató tavaszi fogyasztóvédelmi ellenőrzések.
A KukaBúvár másik cikkében azt számolgattuk, hogy valójában hány magyar lakos részére biztosított a szelektív hulladékgyűjtésben való részvétel? A választások előtt közzétett miniszteri TCR szerint 4,5 millió ember számára „adott lehetőség" - ami viszont a HuMuSz számításai szerint képtelenség. Szerintem a statisztikai igazság alighanem a szelektáló polgár átlag-erőnlétén múlik, azon, hogy hány hulladék-kilóméter gyaloglást vállal a legközelebbi gyűjtőszigetig? Jó kondíciójú lakosságot (és 8 km. átlagot) feltételezve lényegében akár 10 millió ember számára is „adott a lehetőség". A magyar virtuális „hulladékforradalomhoz" egyébként pont az ilyen statisztikai Patyomkin-gyűjtőpontok pászolnak.
A KvVM másik hirdetése szerint Magyarország Európában az elsők között vezette be a „környezetbarát üzemanyagot". Ez a TCR feltehetően a MOL cég Tempo 99 EVO fedőnevű „ólom- és kénmentes" (ámde valójában 10 ppm alatti kéntartalmú) motorbenzinét reklámozza.
Kár volt. A már idézett (gazdasági) reklámtörvény Grtv. 3.§ /6/ bekezdése szerint „Reklámban terméket környezetvédelmi szempontból minősíteni, kedvező környezeti tulajdonságaira utalni csak az 1995. évi LIII. törvény 86. §-ának (1) bekezdése szerinti megkülönböztető jelzést jogosultan használók esetében lehet."
Tíz évig küzdöttünk (a minisztérium helyett) azért, hogy a reklámfelügyeleti hatóságként eljáró fogyasztóvédelmi felügyelőségek helyesen értelmezzék a környezetvédelmi törvény fenti rendelkezését. Vagyis hogy a (gazdasági) reklámban csak az a termék hirdethető „környezetbarát, környezetkímélő" jelzővel, amelyik a 29/1997. (VIII.29.) KTM sz. rendelet szerinti minősítési eljárásban megszerezte a „környezetbarát termék" jelzés viselésének jogát.
Ha a „környezetbarát termék" védjegy használat feltételei nem adottak, a környezetbarátságra való reklám hivatkozás jogsértő. Az ilyen cégek ellen az eljárást megindítjuk és általában meg is nyerjük.
Utána néztem most is, hogy szerepel-e a környezetbarát termék minősítési jegyzékén a benzin? Hát van vagy négyfajta hajzselé, nyolcvanfajta műanyag reklámszatyor - de benzin egy se. Ez nem véletlen, hiszen a motorbenzinek környezetbarátsága fogalmilag kizárt. Az ólom és kéntartalom örvendetes csökkentése ellenére a benzin égéstermékei továbbra is súlyos egészség- és környezetkárosító anyagokkal terheltek (következményei: a légúti betegségek rohamos növekedése, füstködriadók, savasodás, üvegházhatás stb.). Szégyen, hogy pont a környezetvédelmi minisztérium érzett késztetést a benzint környezetbarátnak minősíteni...
Megnyilatkoztattuk az ügyben a minősítési eljárásokat levezénylő Környezetbarát Termék Kht.-t is. Véleményük szerint jogsértés nincs, hiszen a hirdetésben a „Minisztérium nem utalt arra, hogy a nevezett üzemanyag termék a rendeletben szabályozott minősítési eljárás alapján minősülne környezetbarátnak".
Őszintén szólva meglepődtünk volna, ha a (a minisztérium által alapított) Környezetbarát Termék Kht. véletlenül nem a gazdi, hanem a környezet érdekei mellett áll ki.
Egyébként szerintem olcsóbb és píárilag hatékonyabb lett volna az újsághirdetéseket inkább egy TCR-klippbe sűríteni. Mondjuk ott görcsöl az országút szélén egy kifejezetten pártsemleges hulladékforradalmár. Totálkép. A lebukó nap megcsillan a hajára kent környezetbarát zselén és enyhe bíborba borítja a testére aggatott, csomihulladékokkal tömött környezetkímélő műanyagszatyrokat. Töprengő arca hirtelen felderül legott, mert megvilágosul, hogy miként lehet Öko-Pannon. És akkor a szelektáló hősök elszánt tekintetével megindul a legközelebbi gyűjtőpont irányába. A túrabakancsra fókuszáló kamera ekkor lassan kinyit és követi, ahogy a hulladékforradalmár sziluettje lassan felszívódik a frissen kavart környezetbarát benzingőzben. Snitt.
Dr. Kalas György