Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gazdaság-környezetvédelem-klaszter

  • 2012. január 17.
  • Scheuer Zsuzsanna

Közös klasztert hozott létre Coreplast Műanyag Újrafeldolgozó Klaszter néven 12 magyarországi, műanyaghulladékok kezelésével foglalkozó vállalkozás. Az együttműködés fő célja olyan új technológiai eljárások kidolgozása, amelyek segítenek abban, hogy a Magyarországon képződő műanyaghulladékok minél nagyobb hányadát sikerüljön itthon hasznosítani - közölte a klaszter az MTI-vel.

    A klaszter másfél éves programot indít azzal a céllal, hogy új előkezelési, alapanyag és termékgyártási technológiákat fejlesszenek ki. 
    Az előzetes tervek szerint 50,64 millió forintból valósul meg a projekt, ebből 39,97 millió forintot az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) egyik pályázatán nyert el a klaszter - olvasható a közleményben. 
    A magyarországi műanyaghulladék-hasznosító vállalkozások hazai és külföldi piacszerzését egyaránt hátráltatja, hogy jelenleg nem rendelkeznek védett termékekkel, technológiával, tudással, szabadalmakkal - idézi a közlemény Sőrés Andrást, a klaszter menedzserét. Szerinte ezen segít a Coreplast klaszter által kitűzött célok megvalósítása, amelyek eredményeiből az egész magyarországi hulladékgazdálkodás profitálni fog.
    A program egyik kiemelt feladata, hogy minden műanyaghulladéknál a legmagasabb szintű újrafeldolgozási technológiát alakítsák ki. 
    A klasztermenedzsment a pályázat előkészítése során szerződést kötött a Magyar Fejlesztési Intézettel is, a termékfejlesztés K+F+I feladatait pedig a Miskolci Egyetem műanyagipari kutatói fogják végezni - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI