A gazdasági növekedés általában együtt jár a nyersanyagok, az energia és más erőforrások iránti növekvő igénnyel, amelyek hatást gyakorolnak a piaci árakra és a külkereskedelemre. Az erőforrások hiányával és korlátozottságával kapcsolatos aggodalmak többször jelentkeztek az elmúlt évtizedekben. Az elmúlt időszakban az erőforrás-használat ismét a figyelem középpontjába került a növekvő nyersanyagárak (főként kőolaj) és kereslet körülményei között. Ez a helyzet következményekkel jár a természeti erőforrások felhasználásának gazdasági hatékonyságára nézve, ennél fogva politikailag fontos üggyé vált ez a kérdés az OECD-tagállamokban és az üzleti életben egyaránt.

Az OECD-országok együttesen a világ természeti erőforrásainak legnagyobb felhasználói, és ezen erőforrások termelésének és fogyasztásának gazdasági, környezeti (ökológiai lábnyom) és társadalmi hatásai messze túlmutatnak ezen országok határain. Környezetpolitikai szempontból három következménye lehet az erőforrás-használatnak az OECD-n belül és azon kívül:

- A nem-megújuló erőforrások (pl. fosszilis energiahordozók, ásványi nyersanyagok) kitermelésének üteme;

- A megújuló erőforrások (erdőállomány, halállomány, vízkészletek) kiaknázásának mértéke és ennek hatásai a megújuló erőforrások reprodukciós kapacitására és termelékenységére;

- A kapcsolódó környezetterhelés (pl. szennyezés, hulladék) intenzitása és annak hatásai a környezetminőségre (pl. víz, levegő, talaj, biológiai sokféleség).

Az OECD-országok a globális erőforrások felhasználásában betöltött súlyuk miatt különleges felelősséggel tartoznak, és fontos szerepet játszanak a fenntarthatóbb erőforrás-használat előmozdításában. A fő cél a gazdasági növekedéshez szükséges megújuló és nem -megújuló erőforrások biztosítása, ugyanakkor az ezek kitermelésével, feldolgozásával és használatával járó környezeti hatások megfelelő kezelése. A hatékony erőforrás-gazdálkodás hozzájárul a növekvő erőforrás-termelékenységhez, amely nagyobb hozzáadott értéket hordoz kevesebb erőforrás-bevitel mellett. Az erőforrás-termelékenység meghatározó szerepet játszik a környezeti terhelések csökkentésében és a nagyobb jólét megteremtésében is.

Az OECD 2001-ben elfogadott „Környezetvédelmi stratégiája a XXI. század első évtizedére" az erőforrás-gazdálkodással kapcsolatban két fontos célt fogalmazott meg: az egyik az ökoszisztémák integritásának fenntartása a természeti erőforrásokkal való hatékony gazdálkodás révén; a másik a gazdasági növekedés szétválasztása a környezetterhelésektől az erőforrás-termelékenység fokozásával és hatékonyabb erőforrás-használattal. A természeti erőforrások hatékonyabb felhasználása számos OECD-ország fenntartható fejlődési stratégiájának és környezetpolitikai programjának részévé vált, és fontos szerepet játszik a hulladék-megelőzési politikákban és az integrált termékpolitika megvalósításában.

A G8-ak környezetvédelmi miniszteri találkozóján (Evian, 2003) támogatták Japán kezdeményezését egy nemzetközi kutatási projekt elindítására, amely az anyagáramok közös mérési rendszerének kialakítását szolgálja egy olyan mutatórendszer kidolgozásával, amely képes követni a termelési és fogyasztási módozatokban bekövetkező elmozdulást. Ezt a szándékot erősítették meg a G8-ak állam-és kormányfőinek szintén Evianban megtartott csúcstalálkozóján, ahol a Tudomány és technológia a fenntartható fejlődésért cselekvési terv elfogadásával felhatalmazták az OECD-t, hogy folytassa az anyagáramokkal és az erőforrás-termelékenységgel kapcsolatos koncepcionális és mutatófejlesztési tevékenységet. E politikai felhatalmazás alapján, valamint tekintettel a Johannesburgban elfogadott Végrehajtási Tervre a Japán Kormány Környezetvédelmi Minisztériuma 2003 novemberében, Tokióban nemzetközi szakértői találkozót szervezett az anyagáram-elszámolásokról és erőforrás-termelékenységről, amelyen az OECD-tagállamok kormányzati, a nemzetközi szervezetek és a különböző kutatóintézetek, valamint a nem-kormányzati szervezetek képviselői vettek részt.

E fejleményeket és előzményeket figyelembe véve az OECD Környezetpolitikai Bizottsága kidolgozta az anyagáramokról és erőforrás-hatékonyságról szóló Tanácsi Ajánlást, amelyet az OECD-tagállamok környezetvédelmi miniszterei egyöntetűen fogadtak el 2004 áprilisában, Párizsban megtartott találkozójukon. A G8-ak 2004 júniusában, az USA-beli Sea Island-en megtartott találkozójukon elfogadták az úgynevezett „3R" kezdeményezést (Reduce= csökkenteni, Reuse=újrahasználni, Recycle=újrahasznosítani), amely szintén az erőforrás-hatékonyság javítását célozza meg.

Az Európai Unió 2002-ben elfogadott tíz évre szóló Hatodik Környezetvédelmi Akcióprogramja egyik fő súlypontként fogalmazza meg a fenntartható erőforrás-használatot, különös tekintettel a nem-megújuló erőforrásokra. Ezen a területen fő cél az erőforrás-használat szétválasztása a gazdasági növekedéstől a jelentős mértékben javuló erőforrás-hatékonyság, a gazdaság dematerializációja és a hulladék-megelőzés révén. Az Európai Parlament és a Tanács döntéseként elfogadott Akcióprogram a később kidolgozandó 7 tematikus terület egyikeként jelölte meg a természeti erőforrások fenntartható használatával foglalkozó stratégiát. A tematikus stratégiáról 2003-ban kiadott bizottsági közlemény fontos környezetpolitikai eszközként nevezte meg az anyagáram-elszámolásokat és-elemzéseket. Az ENSZ 2002-ben, a dél-afrikai Johannesburgban megtartott Fenntartható Fejlődés Világtalálkozón elfogadott Végrehajtási Tervben arra hívta fel a tagállamok figyelmét, hogy ösztönözzék egy tíz éves fenntartható termelési és fogyasztási keretprogram kidolgozását, amelynek fő célja a hatékonyság és a fenntarthatóság javítása az erőforrások felhasználásában.

Nyilvánvaló, hogy egy kis, nyitott, viszonylag nyersanyagszegény és egyes területeken (ld. 2006. januári gázválság) növekvő függőségben levő ország számára fontos annak feltárása, hogy kevesebb és hatékonyabb anyag- és energiafelhasználással hosszabb távon miként alakítható ki egy versenyképesebb és a környezetet kevésbé terhelő gazdaság. Az anyagáram-elemzés módszerének alkalmazása és a fejlett országok tapasztalatainak tanulmányozása együttesen hozzájárulhatnak egyrészt a magyar környezet-és gazdaságpolitika, másrészt a jövő nemzedékek érdekeit is tekintetbe vevő fejlesztéspolitika jobb megalapozásához.

Dr. Pomázi István