Szóval, van egy suli. Valahol eldugva a zöld közepén. Ritka kincs ez itt a zajos, koszos, mogorva városban  már csak ezért sem hétköznapi. Ahogy kinyitom az iskolaudvar kapuját, fű, fa, virág és fajáték köszön rám. Se beton, se széttaposott, poros placc. Aztán szembe jön az első tanár. A második és a harmadik. Fiatalok, barátságosak és közvetlenek. Mesélnek, körbevezetnek. Valahogy nem úgy beszélnek erről a helyről, mint mások a munkahelyükről, inkább úgy, mint valamiről, ami hozzájuk tartozik, és amihez ők hozzá tartoznak. Lassan rájövök, mi a közös bennük. Elkötelezettek. Elkötelezettek az iránt, amit az iskolavezetés alapításkor követendő irányvonalként fogalmazott meg magának: a bennünket körülfogó természet iránt érzékeny, új generációk felnevelését. Tudjuk, milyen nagy szükség van rá

A Csillagjáró pedagógusai érdekesen oldják meg ezt a maguk választotta feladatot. Náluk nem cél a manapság végletekig dicsőített teljesítményorientáltság, inkább a hétköznapi életben kamatoztatható gyakorlatiasság átadására fektetik a hangsúlyt. És nem is akárhogy. Nem magolni kell, az anyagot nem leadni kell. Nem sulykolnak, csak elültetnek és kivirágoztatnak. Minden, ami az iskolában történik, a környezeti nevelés körül forog; erre épül a tevékenységek zöme, s ezt igyekeznek a lehető legtöbb helyen beleszőni a tantárgyakba is.

Az emelt szintű természetismeret oktatás már az első osztályban elkezdődik. Nem is akárhogyan. Az újonnan érkezők első feladata, hogy ősszel, a többi gyerekkel együtt fát ültessenek az iskolaudvaron. Kedves esemény. Minden osztálynak lesz így egy-egy fája, amit öntözhet, gondozhat, megsimogathat és meglátogathat nap mint nap. Egy saját fa  jó indításnak tűnik. Aztán környezetismeret órán a gyakorlati környezetvédelem alapjait próbálják átadni a kicsiknek. Megtanítják nekik, miért kell védeni az állatokat és a növényeket, miért fontos a tápláléklánc, miért jó télen madarakat etetni Magokat ültetnek, palántát nevelnek az iskolai konyhakertben, és minden osztályban van egy-egy terrárium vagy akvárium, ahol gondozni való, érdekes állatok mászkálnak vagy úszkálnak  kinek mi fekszik jobban.

Harmadik és negyedik évfolyamtól aztán színre lép a kötelező ökológia szakkör, amit a "kötelező" jelző ellenére kimondottan élveznek a gyerekek. Itt aztán van minden; az iskolaudvarban kialakított és osztályokra osztott konyhakert gondozásától kezdve, a komposztáláson át a szelektív gyűjtésig mindenbe belekóstolhatnak a srácok. Ötödiktől pedig belép a képbe a komolyabb elmélyülést igénylő elmélet oktatása, s csodák csodája, az aprónép még mindig odavan az "innentől fogva már nem környezetismeret, hanem " ökológia óráért. Mosolyogtató dolog, mikor nem a pedagógus könyörög a gyereknek egy-egy feladat elvégzéséért, hanem a diák keresi meg a "tantóbácsit", hogy ugyan nem írná már ki az újabb pályázatot" Mert van ám ilyen is, ökológiai pályázatnak hívják, és 5-6 hetente kerül terítékre. Ilyenkor az érdeklődők új " környezetvédelemmel kapcsolatos " témát járhatnak körül, a feladat pedig lehet rajz, kutatómunka, versírás, plakáttervezés, fogalmazás A résztvevők közül az első három helyezettre nagyobb ajándék vár, de munkájukért  és talán bátorításként  a többi versenyző is kap egy aprócska meglepetést. Az eredményhirdetés egyébként mindig vidám és zajos eseménynek számít: az iskola TV élőben tudatja a nyertesek nevét, akik lesétálnak az osztályteremből a híradós szobába és  a folyosókról, osztályokból némileg kiszűrődő ovációtól kísérve  átveszik a jutalmat.

Hogy mi van még? Sokminden. Erdei iskola látogatás, kirándulás, papírgyűjtés, komposztkeret készítés, környezetvédelmi versenyeken és programokon való részvétel, odúkihelyezés és ezer más apró, de fontos dolog. Az itt tanítók nem bíznak semmit a véletlenre. Munkájuk pedig  a jelek szerint  nem áll meg az iskola falain belül, eredményt hoz azokon kívül is. Mert mi más, ha nem eredmény mégpedig "Eredmény" nagybetűvel  az, ha a gyerek odahaza ráveszi a szüleit, hogy komposztáljanak, és a dolog működik is?!

Hát, van egy ilyen suli. Itt nem messze. Ha gyerekem lenne, oda járatnám.