Hulladékudvar

A város szélén fekvõ hulladékudvarra minden wageningeni háztartás évente tizenkét alkalommal, alkalmanként maximum másfél köbméter hulladékot szállíthat be autóval ingyenesen, e fölötti mennyiséget pedig az ipari és kereskedelmi eredetû hulladék elhelyezésének díjával azonos összegért. Kerékpárral korlátlan mennyiségû hulladék beszállítható (a város ezzel is támogatja a környezetbarát közlekedést). A több mint negyvenféle, egymástól elkülönítve gyûjtött hulladék útja igen változatos:

• a könnyen lebomló szerves anyag, kisebb kerti zöldhulladék ->komposztálótelepre kerül,
• a talaj -> kertészetbe, illetve zajvédõfal építéséhez használják,
• a használt ruhák -> nemzetközi segélycsomagokba kerülnek ( pl. Jugoszláviába),
• az üvegpalack (dugó, fedõ, kupak nélkül), papír, textil, vas és színesfémek, samponos és tisztítószeres mûanyag flakon -> újrahasznosítják,
• az autógumi -> útépítéshez aszfaltba aprítva, padlókészítéshez használható,
• az építési törmelékbõl származó tégla, kõ, csempe -> darálva útalapba kerül (a törmelék többi részét égetik vagy lerakják, a fémet újrahasznosítják),
• a parafa dugót -> újrahasznosítják (németországi cipõgyárban),
• az elektronikai hulladékokat (elromlott televízió, háztartási gépek stb.), hûtõszekrényt -> újrahasznosítják; a még használható készülékeket és bútorokat a használtcikk-kereskedõ konténerébe rakják,
• az akkumulátort -> részben újrahasznosítják,
• a mûanyagok, társított csomagolás, fa (bútortörmelék), nagyméretû kerti zöldhulladék, sütõolaj, utcai szemetesek és a szelektív gyûjtésben részt nem vevõk vegyes hulladéka -> égetõbe kerül,
• a fénycsõ, hõmérõ, fáradt olaj, olajszûrõ, vegyszerek, mérgek, gyógyszer, injekció, kozmetikum, minden spray, festék, savak, hígítók stb. -> speciális égetõbe kerül,
• a szárazelemet, azbesztet (becsomagolva) -> speciális lerakóra szállítják.

A színesfémek kivételével az újrahasznosításért a hulladékudvar (illetve az önkormányzat) fizet (legtöbbször még a papír esetében is!). Az újrahasznosításra alkalmatlan hulladékfrakciók égetéséért tonnánként 280 holland forintot (kb. 32.000 Ft), a komposztálásért tonnánként 140-et (kb. 16.000 Ft) kell fizetniük.

Összességéban 2000-ben a lakossági szilárd hulladék 56 százaléka újrahasznosításra, 44 százaléka pedig égetésre került, a lerakás gyakorlatilag csak az égetésbõl visszamaradt salakra korlátozódott. A hulladék lerakását Hollandiában törvény tiltja, illetve csak a legszükségesebb esetekre korlátozza és súlyos adókkal terheli.

Komposzttelep

Hollandiában a szelektíven összegyûjtött szilárd szerves hulladék a 27 komposztáló állomás egyikébe kerül, ahol kilenc hét alatt alakul át a talajnak termékenységet és szerkezetet adó, jó minõségû komposzttá. A beszállított zöldhulladék három hetet tölt prizmába rakva, 70 fok C-on érlelik a gyommagvak és a káros mikroszervezetek elölése érdekében, közben levegõztetik, s a távozó levegõt 37 fok C-ra hûtik le, vízpárát hozzáadva, hogy az ún. "biofilter"-ben élõ baktériumoknak optimális életfeltételeket teremtsenek. A szaghatások elkerülése érdekében ugyanis a komposztálódó halom tetejét egy méter vastagságban fakéreggel borítják be, s az ebben élõ baktériumok eliminálják a szaganyagokat - ez a "biofilter".

A halmot ezután átforgatják és még hat hétig érni hagyják. Idõnként rázogatják, melynek során a nagyméretû részek és az idegen, nem szerves anyagok (pl. mûanyag) fennakadnak a rostán, s eltávolíthatók. Amennyiben a szerves hulladék már a beszállításkor túlzottan szennyezettnek tûnik, lerakóra küldik, és büntetést fizettetnek a beszállító önkormányzattal. Az elkészült, magas minõségû komposztot kertészkedõk és faiskolák vásárolják meg. A Wageningent is kiszolgáló Wilp komposztáló állomására tavaly beszállított 180.000 t zöldhulladékból 80.000 t komposzt készült.

Hulladékégetõ

Wageningen hulladékudvarából évente mintegy hatezer tonna hulladékot (mûanyagok - PVC is -, társított csomagolás, bútortörmelék, sütõolaj, utcai szemetesek és a szelektív gyûjtésben részt nem vevõk vegyes hulladéka) szállítanak a harminc kilométerre fekvõ nijmegeni égetõbe. Hollandia tizenegy égetõjében a hulladék 1100 fok C-on semmisül meg, s az emissziós határértékek itt a legszigorúbbak a világon. Az eredményrõl személyesen is meggyõzõdhettem: a füstgáztisztítók ugyanakkora helyet foglalnak el, mint maga az égetõ, a kéményen távozó füst pedig alig látható. A dioxin-kibocsátás kevesebb, mint 0,02 nanogramm köbméterenként (a határérték 0,1 ng/m3, szemben a Budapest-rákospalotai égetõ 28-szoros határérték-túllépésével!

Az égetést megelõzõen a hulladékból centrifugában kiválasztják (a szelektív gyûjtés ellenére) benne maradt üveget, mágnessel a fémet (az aludobozt is aminek a nyitója mágnesezett), és továbbküldik újrahasznosításra. A túl sok szerves anyagot tartalmazó hulladékot lerakón helyezik el, és büntetést fizettetnek az azt beszállító önkormányzattal. Annak érdekében, hogy ezt a lerakót ne lepjék el a sirályok, sólymokat tartanak azok elijesztésére. Az üvegtõl, fémtõl és szerves anyagtól megtisztított hulladék égetése két kemencében történik, melynek során 30 MW energia szabadul fel. A napi ezer tonna hulladék elégetése után visszamaradó salak az eredetinek 10%-a, melyet útalapba kevernek, a tisztítókon leválasztott port (napi 50 t) pedig az égetõmû mellett, speciális lerakón helyezik el, vagyis az eredeti mennyiség öt százaléka kerül lerakóra.

Tanulság

A hatékony megelõzési módszerek, a részleges újrahasználat és a minden lehetséges frakcióra kiterjedõ, jól szervezett szelektív gyûjtés és az újrahasznosító háttéripar eredményeként Hollandiának korszerû hulladékgazdálkodási rendszert sikerült kiépítenie. A mintát illene követnünk, s ennek megfelelõen szemetünket nem a megfelelõ célra felhasznált, de még megmenthetõ nyersanyagnak kellene tekintenünk ahelyett, hogy pazarló módon termékeny földjeinkre hajítjuk vagy a tûz martalékává tesszük.