Tizenöt éves a világ legszebb hulladékégetője
Nyilvános WC, kórház, hulladékégetõ, óvoda, lakóház vagy vasúti pályaudvar – csak néhány Hundertwasser alkotásaiból, amelyek színes, hullámzó homlokzatuk, mesebeli aranykupoláik és nem utolsó sorban buja, zöld tetõteraszaik miatt váltak nagy népszerûség, de ugyanakkor kemény kritika tárgyává is. [National Geographic Online]
Bécsben, a Duna-csatorna környékén a járókelőnek óhatatlanul is szemébe ötlik egy, leginkább az Ezeregy éjszaka meséit felidéző építmény: hullámzó, pepita homlokzat, csillogó aranygömbök.
Mielőtt bárki is találgatni kezdene, hogy egy bábszínház vagy egy kortárs művészeti múzeum épületéről van-e szó, eláruljuk: a 20. század egyik „vívmánya”, egy hulladékégető előtt állunk.
Habár a hulladékégetők általában kemény viták kereszttüzében állnak - környezetszennyező vagy környezetvédelmi hatásuk miatt -, talán abban a vita részvevői is egyetértenek, hogy a bécsi spittelaui hulladékégető talán a világ legszebb, de biztosan legegyedibb ilyen jellegű építménye.
Az 1987-ben leégett régi épület újjáépítéséhez Bécs városa Friedensreich Hundertwassert, a 20. század talán egyik legtöbbet kritizált, ugyanakkor legnépszerűbb alkotóját kérte fel a homlokzat megtervezéséhez.
Az új épület átadására 15 évvel ezelőtt, 1992-ben került sor, nem kis vitát váltva ki, ugyanis néhány kritikus szerint egy, a környezetszennyezés jelképének számító objektum nem kapcsolható össze a művészettel.
Lakóháztól a kórházig
A bécsi születésű művésznek, eredeti nevén Friedrich Stowassernek nem ez volt az első építészeti alkotása szülővárosában. Az eredetileg festőként indult művész már fiatal korától kezdve számos előadást, kampányt tartott, és kiáltványt fogalmazott meg, amelyben az egyenes vonalvezetésű, steril, modern építészet ellen, és a természettel való harmónia, valamint a környezetvédelem mellett emelte fel a szavát.
Az egyik ilyen jelentős, a társadalomhoz intézett felhívásának címe is önmagáért beszél, és gyakorlatilag magába sűríti mindazt, ami később az épületeiben is visszaköszön: „Jog az ablakhoz – kötelesség a fa iránt”. Hundertwasser a funkcionális lakótér helyett a „boldogságot adó teret” és a „szerethető teret”, az egyediséget és a természethez való közelséget hirdette, és próbálta megvalósítani a gyakorlatban is.
Terveit, álmait éppen szülővárosában önthette először valós formába, ahol 1985-ben debütált építészként, amikor Bécs vezetése egy szociális bérház megtervezésével bízta meg. Az 50 lakásos házat 1986-ban adták át az első lakóknak, amely már a nyilvános bemutatáskor sikert aratott, és ez azóta se csökkent.
Ma már turisták ezrei keserítik meg a ház és környék lakóinak életét, hiszen a számtalan formájú ablak, a homlokzat vidám színe, a hullámzó vonalak, a tetőteraszokat borító buja növényzet nem mindennapi látványt nyújt.
Időközben kiderült, hogy nem is olyan könnyű közel hozni a természetet a házhoz. A fák gyökerei növekedés során ugyanis komoly károkat okoztak az épületben, amit csak utólagos átalakítással lehetett helyrehozni.
Ennek ellenére a Hundertwasser-ház sok tekintetben egyedi alkotásnak számít. Nem csak későbbi lakóinak, de maguknak az építőmunkásoknak is a közösség, az egyediség érzetét nyújtotta. A kőművesek, burkolók bizonyos mértékig szabad kezet kaptak, és kiélhették alkotó vágyukat, kreativitásukat, nem kötötték őket szigorú előírások.
Ekkortól kezdve Hundertwasser népszerűsége emelkedni kezdett, és számos megrendelést kapott nem csak lakóházak, de óvoda, iskola, öregek otthona, ipari létesítmény átalakítására vagy építésére is.
A kilencvenes évek elején felkérték a grazi egyetemi klinika onkológiai osztályának átalakítására. A sajátos kórházbelső kialakításával az orvosok és a művész célja a betegek közérzetének, lelki állapotának javítása volt.
Négy kontinensen alkotott
Hundertwasser tevékenysége nem csak szülőhazájára korlátozódott, hanem szerte a világban Európától kezdve az Egyesült Államokon keresztül Japánig és Új-Zélandig számos felkérést kapott.
A művész környezettudatosságát mintegy jelképezi egy németországi vasúti pályaudvar is, amelynek átépítésekor az energiaellátáshoz egy napkollektort is kialakítottak. A 2000. végén átadott uelzeni vasúti pályaudvar épülete Hundertwasser utolsó alkotása volt. A festő-építész még az év elején meghalt, így nem láthatta műve befejezését.
Aki erre jár, annak érdemes egy rövid séta erejéig megszakítania útját, hogy körbenézzen ezen a nem mindennapi vasútállomáson. Már a vonatból is szembetűnnek a peronokon lévő kipocakosodó, színes oszlopok, mozgalmas padlóburkolat. Az épületbe lépve az utast igencsak meglepi a színes, világos belső tér, s ha már itt vagyunk, érdemes egy kétbetűs kitérőt is tenni, hiszen a mosdó sem szokványos pályaudvari jelenség. Ez utóbbi kedvenc témája volt a művésznek, ezért Új-Zéland Kawakawa nevű településén egy nyilvános WC-t is építettek a tervei alapján.
Akik egy „Hundertwasser-túrára” szánják magukat, de nem szeretnének négy kontinenst beutazni, azoknak - a Hamburg és Hannover között félúton lévő - Uelzen kitűnő kiindulópontnak ígérkezik, ugyanis innen vonaton több németországi Hundertwasser-alkotás is elérhető.
Többek között a Frankfurt elővárosában, Heddernheimban lévő óvoda, a várostól mintegy 15 kilométerre Bad Soden am Taunusban lévő lakóház, vagy a darmstadti Erdőspirál.
Ez utóbbi, mint neve is mutatja, egy fokozatosan emelkedő, spirál alakú lakóépület, zöld tetővel, színes, hullámzó vonalakkal és „táncoló” ablakokkal. A spirál karjai által közrezárt parkos játszótér családias jellege feledteti, hogy valójában egy 105 lakásos, kolosszális lakóházról van szó.
Mielőtt bárki is találgatni kezdene, hogy egy bábszínház vagy egy kortárs művészeti múzeum épületéről van-e szó, eláruljuk: a 20. század egyik „vívmánya”, egy hulladékégető előtt állunk.
Habár a hulladékégetők általában kemény viták kereszttüzében állnak - környezetszennyező vagy környezetvédelmi hatásuk miatt -, talán abban a vita részvevői is egyetértenek, hogy a bécsi spittelaui hulladékégető talán a világ legszebb, de biztosan legegyedibb ilyen jellegű építménye.
Az 1987-ben leégett régi épület újjáépítéséhez Bécs városa Friedensreich Hundertwassert, a 20. század talán egyik legtöbbet kritizált, ugyanakkor legnépszerűbb alkotóját kérte fel a homlokzat megtervezéséhez.
Az új épület átadására 15 évvel ezelőtt, 1992-ben került sor, nem kis vitát váltva ki, ugyanis néhány kritikus szerint egy, a környezetszennyezés jelképének számító objektum nem kapcsolható össze a művészettel.
Lakóháztól a kórházig
A bécsi születésű művésznek, eredeti nevén Friedrich Stowassernek nem ez volt az első építészeti alkotása szülővárosában. Az eredetileg festőként indult művész már fiatal korától kezdve számos előadást, kampányt tartott, és kiáltványt fogalmazott meg, amelyben az egyenes vonalvezetésű, steril, modern építészet ellen, és a természettel való harmónia, valamint a környezetvédelem mellett emelte fel a szavát.
Az egyik ilyen jelentős, a társadalomhoz intézett felhívásának címe is önmagáért beszél, és gyakorlatilag magába sűríti mindazt, ami később az épületeiben is visszaköszön: „Jog az ablakhoz – kötelesség a fa iránt”. Hundertwasser a funkcionális lakótér helyett a „boldogságot adó teret” és a „szerethető teret”, az egyediséget és a természethez való közelséget hirdette, és próbálta megvalósítani a gyakorlatban is.
Terveit, álmait éppen szülővárosában önthette először valós formába, ahol 1985-ben debütált építészként, amikor Bécs vezetése egy szociális bérház megtervezésével bízta meg. Az 50 lakásos házat 1986-ban adták át az első lakóknak, amely már a nyilvános bemutatáskor sikert aratott, és ez azóta se csökkent. Ma már turisták ezrei keserítik meg a ház és környék lakóinak életét, hiszen a számtalan formájú ablak, a homlokzat vidám színe, a hullámzó vonalak, a tetőteraszokat borító buja növényzet nem mindennapi látványt nyújt.
Időközben kiderült, hogy nem is olyan könnyű közel hozni a természetet a házhoz. A fák gyökerei növekedés során ugyanis komoly károkat okoztak az épületben, amit csak utólagos átalakítással lehetett helyrehozni.
Ennek ellenére a Hundertwasser-ház sok tekintetben egyedi alkotásnak számít. Nem csak későbbi lakóinak, de maguknak az építőmunkásoknak is a közösség, az egyediség érzetét nyújtotta. A kőművesek, burkolók bizonyos mértékig szabad kezet kaptak, és kiélhették alkotó vágyukat, kreativitásukat, nem kötötték őket szigorú előírások.
Ekkortól kezdve Hundertwasser népszerűsége emelkedni kezdett, és számos megrendelést kapott nem csak lakóházak, de óvoda, iskola, öregek otthona, ipari létesítmény átalakítására vagy építésére is.
A kilencvenes évek elején felkérték a grazi egyetemi klinika onkológiai osztályának átalakítására. A sajátos kórházbelső kialakításával az orvosok és a művész célja a betegek közérzetének, lelki állapotának javítása volt.
Négy kontinensen alkotott
Hundertwasser tevékenysége nem csak szülőhazájára korlátozódott, hanem szerte a világban Európától kezdve az Egyesült Államokon keresztül Japánig és Új-Zélandig számos felkérést kapott.
A művész környezettudatosságát mintegy jelképezi egy németországi vasúti pályaudvar is, amelynek átépítésekor az energiaellátáshoz egy napkollektort is kialakítottak. A 2000. végén átadott uelzeni vasúti pályaudvar épülete Hundertwasser utolsó alkotása volt. A festő-építész még az év elején meghalt, így nem láthatta műve befejezését.
Aki erre jár, annak érdemes egy rövid séta erejéig megszakítania útját, hogy körbenézzen ezen a nem mindennapi vasútállomáson. Már a vonatból is szembetűnnek a peronokon lévő kipocakosodó, színes oszlopok, mozgalmas padlóburkolat. Az épületbe lépve az utast igencsak meglepi a színes, világos belső tér, s ha már itt vagyunk, érdemes egy kétbetűs kitérőt is tenni, hiszen a mosdó sem szokványos pályaudvari jelenség. Ez utóbbi kedvenc témája volt a művésznek, ezért Új-Zéland Kawakawa nevű településén egy nyilvános WC-t is építettek a tervei alapján.
Akik egy „Hundertwasser-túrára” szánják magukat, de nem szeretnének négy kontinenst beutazni, azoknak - a Hamburg és Hannover között félúton lévő - Uelzen kitűnő kiindulópontnak ígérkezik, ugyanis innen vonaton több németországi Hundertwasser-alkotás is elérhető.
Többek között a Frankfurt elővárosában, Heddernheimban lévő óvoda, a várostól mintegy 15 kilométerre Bad Soden am Taunusban lévő lakóház, vagy a darmstadti Erdőspirál.
Ez utóbbi, mint neve is mutatja, egy fokozatosan emelkedő, spirál alakú lakóépület, zöld tetővel, színes, hullámzó vonalakkal és „táncoló” ablakokkal. A spirál karjai által közrezárt parkos játszótér családias jellege feledteti, hogy valójában egy 105 lakásos, kolosszális lakóházról van szó.
