Hírek téma szerint
A Pro Natura Szentgotthárd (PRONAS) Egyesület és a Szentgotthárdi Törtélmi Napok szervezőinek meghívására a Reflex Környezetvédő Egyesület 2013 júliusában először vett részt Szentgotthárd város legnagyobb fesztiválján.
A Humusz Szövetség Nulla Hulladék Turnéjának keretén belül a kecskeméti Hírös Héten is lehetőségük volt a kilátogató tömegnek megismerkedni a környezettudatos életvitel 1-2(-3) praktikus fortéjával. Ennek átadására a Kecskeméti Ifjúsági Otthon Zöld Ernyő programjának tagjai voltak hivatottak.
A KEXX ideje alatt a Zöld Kör is megtalálható volt a Nulla Hulladék Turné standjával, a Humusz Szövetséggel együttműködve. A hazai pálya miatt megpróbáljuk a lehető legjobban odatenni magunkat, és szeretnénk a fesztivál üde színfoltjává válni!
2013. július 18. és 20. között, a soron következő Nulla Hulladék Turné programelemeként Debrecenben jelent meg a Zöld Kör a Humusz Szövetséggel együttműködve.
A Humusz Szövetség a Zöldernyő szervettel karöltve valósította meg a Nulla Hulladék Turné programelemét a Széna-Szalma Fesztiválon.
Veszélyes mértékben átalakítottuk bolygónkat. Az éghajlat gyors változása, az élővilág sokszínűségének rohamos csökkenése, a szennyezések garmadája, valamint számos további környezeti probléma mindnyájunk életminőségének drasztikus romlásával fenyeget. A sivár élővilág, éhínség, vízhiány, nyomor és káosz által terhelt jövőt azonban elkerülhetjük, amennyiben bátran szembenézünk a problémákkal, és kitartóan teszünk ellenük.
Városi méhészetet hozott létre a német finger alkotócsoport idén nyáron Budapesten.
Amellett, hogy finom, segít az emésztésben, élőflórát és probiotikumokat tartalmaz, védi a bélbaktériumokat, egyszóval egészséges – gondolják sokan a gyümölcsjoghurtról. Tényleg így van? A Tudatos Vásárlók Egyesülete 16 gyümölcsjoghurtot tesztelt - elsősorban a cukor és gyümölcshányad szempontjából - táplálkozástudományi szakértő segítségével, hogy kiderüljön, egészséges finomság vagy inkább cukros édesség a gyümölcsjoghurt.
A HUMUSZ Szövetség Baranyában a Pécsi Zöld Kör Egyesület képviseletében több fesztiválon is bemutatja a Nulla Hulladék Turnét, amely a hulladék keletkezésének megelőzéséről, és ha már megtörtént a „baj”, a helyes hulladékgazdálkodásról nyújt hasznos információkat.
Augusztus végéig vehetik át az eddigi jelentkezők komposztkereteiket, amelyet Miskolc Város Komposztálási Programjában igényeltek, de újabb regisztrációkra is lehetőség nyílik.
A Nejlonzacskómentes Nap alkalmából táskakészítésre buzdítunk
mindenkit, aki érez magában egy kis kreativitást, és szeretne a jó ügy
mellé állni, a nejlonzacskók okozta környezetszennyezésre felhívni a
figyelmet.
A Humusz Szövetség és tagszervezetei a június 26-án induló országos Nulla Hulladék Turnén, harminckét fesztiválhelyszínen várják a hulladék csökkentése és megelőzése iránt érdeklődő lakosokat.
Az idén szeptember 14-én szervezik meg harmadik alkalommal az országos TeSzedd! szemétszedési akciót, amelyre már úgyis 33 ezren jelentkeztek, hogy a regisztrációs kampányt hivatalosan csak ma nyitották meg.
Az állam kilónként egy forintos áron vásárolná meg a bontási törmelékeket, amelyeket később 30 százalékos arányban új utak alapozásánál használnának fel. Az újrahasznosítás elvileg plusz bevételt hozna a költségvetésnek, a hat forintos eladási ár a VM számításai szerint bőségesen fedezné a rendszer kiépítésének költségeit.
Értesítjük kedves látogatóinkat, hogy a Humusz Ház 2013. augusztus 10-től 25-ig zárva tart, ez idő alatt a lakossági tanácsadásunk is szünetel!
A komposztpontunk augusztus 12-16. között továbbra is üzemel, a többi napon (augusztus 19-23. között) azonban teljesen szünetel.
Megértéseteket köszönjük!
a Humusz csapata
A Nulla Hulladék Kvízjátékunk játékszabályzata kiegészítésre került.
A Zöldövezet Társulás Egyesület a 2013. július 3-án kezdődő VOLT fesztiválon a soproni Lővér kempingben mutatta be a Humusz Szövetség Nulla Hulladék projektjét. Nagy sikerrel.
2013. augusztus 2-3 között rendezték meg idén, Panyolán a VIII. Határmenti Világzenei Fesztivált, mely a Nulla Hulladék Turné következő állomása lett, ami az E-misszió Egyesület és a Humusz Szövetség közös projektje.
Több, mint 570 tonna papírt, köztük 22,8 tonna italos kartondobozt gyűjtöttek szelektíven a budapesti lakosok fővárosi házhoz menő szelektív gyűjtési rendszer működésének első három hónapja – április, május és június – folyamán. Ez papír és italoskarton mennyiség egy közepes, 100 ezer fős magyar város lakosai által egész évben szelektíven gyűjtött papír mennyiségének felel meg. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. már több mint 65.000 papír és műanyag szelektálására lehetőséget adó hulladékgyűjtőt adott át a fővárosi ingatlantulajdonosok számára. Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés a Budapesten szelektíven gyűjtött italos kartondobozok további növekedésére számít, mivel 2014 végéig összesen 403.000 szelektív gyűjtőedényt helyeznek ki a fővárosban, amellyel mind a 830.000 budapesti háztartás részére elérhetővé válik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést.
Megépült Solton közel egymilliárd forintból a térségben keletkező mezőgazdasági hulladékokat hasznosító biogáz üzem. A 2010 év végével elindított projekt utolsó üteme a gázmotor üzembe helyezésével és a kereskedelmi üzem indulásával 2013 év júniusában megtörtént. Az új üzem évente 2,23 millió m3 biogázt állít elő kukorica szilázsból, hígtrágyából, valamint egyéb növényi és élelmiszeripari maradékanyagokból. A keletkezett biogázból a gázmotoros kiserőmű közel 4 500 MWh zöldáramot termel. A beruházás révén 13 455 tonna CO2 egyenértékkel csökken hazánk üvegházgáz-kibocsátása.
Az ELMŰ-ÉMÁSZ az ARC közreműködésével kreatív óriásplakát pályázatot hirdet! Engedd el magad, és mutasd meg, hogyan fogod vissza magad az energiafogyasztásban! Te hogyan spórolnál az energiával? Van elég kreatív energiád arra, hogy csökkents az energiaigényeden? Szereted kifejezni magad? Meg is osztanád másokkal? Most nem kell visszatartanod magad! Gondolkodj! Alkoss! Nyerj!
Lassan talán megoldódik a martfűi szemétügy. Több mint egy hete áll a szemét a városban, ahol az eddigi szemétszállítást végző cég felmondta a szerződést az önkormányzattal, új szolgáltatóval pedig a hiányos jogi szabályozásra hivatkozva nem kötött szerződést. Saját hatáskörben viszont csak hónapok múlva kezdhetik meg a szemétszállítást. Szerdán végül a katasztrófavédelem kijelölt egy kényszerszolgáltatót, a lakók pedig napok óta vagy más városokba, vagy a városközpontba hordják a szemetüket.
Óriási érdeklődés kísérte annak a városi méhészetnek az indítását, amelyet a német finger csoport művészei alakítanak ki idén nyáron Budapesten. A méheket gondozó vegyes méhészcsoportba kétszeres volt a túljelentkezés.
Immár 3 éve élünk hét hektáros kis ökotanyánkon, ahol saját részre és helyi családok számára szeretnénk zöldséget, gyümölcsöt és tojást termelni, mindemellett visszahangolódni az évszakok és a természet egészséges ritmusára, amelytől városi életünk során teljesen elszakadtunk – mutatkozik be blogján az Évkerék Ökotanya. Kiss-Kovács Orsolyával, egyik alapítójával beszélgetett a Tudatos Vásárlók Egyesülete.