Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szemétvilág – Öko-Design Fesztivál

  • 2009. szeptember 24.
  • szerk
Szerző: 
graczek

Szeptember 3-án indult útjára az a fél éven át tartó hulladékos dizájnnal foglalkozó rendezvénysorozat, amelynek házigazdája és fő szervezője a VAM Design Center, szakmai támogatója pedig többek között a HuMuSz. A kiállítások és a tervezett programok nagyon sokrétűek, közös bennünk az, hogy a környezettudatosságra próbálják felhívni a nagyérdemű figyelmét.

A HuMuSz-os kollégák jogos észrevétele, hogy a név félrevezető, mert nem csak szemetes témák jelennek meg (hangsúlyos például a kerékpározás is), és az ökodizájn is inkább redizájn, vagyis nem az a fő szempont, hogy bemutatott tárgyak előállítási folyamata, és teljes életciklusa során minél kevesebb hulladék keletkezzen, és tisztább, környezetbarátabb anyagokat használjanak, hanem az, hogy a használt, de feleslegessé vált tárgyakból művészi alkotásokat hozzanak létre. Ez persze ugyanúgy becsülendő, különösképpen, mert a hulladék keletkezését az újrahasználat, szerencsére ritkábban az újrahasznosítás révén megelőzi.

A HuMuSz nagy örömére szolgál, hogy végre valaki felvállalta egy olyan nagyszabású rendezvény megszervezését, amely nagy tömegek figyelmét irányítja rá a még mindig sokak számára ismeretlen hulladékproblémára. Külön erőssége, hogy a divat oldaláról ragadja meg a témát, vagyis remélhetőleg el tud majd indítani egy trendet, ami piedesztálra állítja a redizájn holmikat a véleményvezérek számára, elvezetve oda, hogy az a tömegdivat, konfekció részévé váljon. Nem beszélve arról, hogy a „házi kreatívok”, a hobbi kézművesek gondolkodását is formálja.

A megnyitó divatbemutatón szép számban jelentek meg a hazai divatvilág prominens képviselői. A felvonuló modellek a legkacifántosabb holmikban jelentek meg kifutón. Volt, aki PET-palackban ringatta magát, és olyan is, aki zacskóból horgolt mellénykében vonult. A képek beszédesek:

Green Design Kiállítás

2009. 09.03. - 2009. 10. 15.

 

Christiania in Art (Dánia)

A kiállítás az ott lakó képzőművészek képein keresztül mutatja be Koppenhága egy negyedét, Christiania szabad városát, amely lassan negyven éves múltja során a környezettudatos, zöld és élhető városi lét szimbóluma lett.

 

Reet Aus - Beszélő ruhák (Észtország)

Az installáció nyolc kiállításra tervezett öltözékből áll, melyek mindegyike különböző újrafelhasznált anyagokból készült.

 

Öko-ékszer Finnországból
A csokipapír pénztárca, a kivont finn márkából készült medálok és a reflektor-fülbevalók három fiatal finn designer - Päivi Savolainen, Laura Saarivuori-Eskola és Secco - termékei.

DESIGN-SÉTA A SZEMÉTDOMB KÖRÜL

2009. 09. 03. - 2009. 10. 15.

A kiállító művészek és művész-csoportok: Terbe Design, Medence Csoport, Recycle Mission Hungary, Cellux Csoport, Toboz Design, Tájék Csoport, Retextil, DNS Group, Kodolányi László szobrász, Muskotal Dénes designer, Reök Cecília iparművész, Valkó Gyula képzőművész, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és Magyar Képzőművészeti Egyetem végzett hallgatói

Október 10., szombat, 10.00 - 18.00
Kísérő esemény az a workshop, amelynek keretében a résztvevők hulladékból használati-, illetve dísztárgyakat készítenek alkotóművészek segítségével.

 

A HuMuSz aktív közreműködésével megkezdődött egy kétnapos konferencia megszervezése a hulladék és a környezettudatos fogyasztás témáiban, amelyre a szervezők minden érdeklődőt szívesen látnak. A részletekről rövidesen beszámolunk. Találkozzunk!