Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rekordbírság illegális lerakásért a luxus hajótársaságnak

  • 2016. december 26.
  • mandula61498
Szerző: 
mandula61498

Egy egyesült államokbeli luxus hajózási társaság rekord összegű - 40 millió dolláros - büntetést kapott, olajjal szennyezett hulladék illegális tengerbe engedéséért, jelentette be az USA Igazságügyi Minisztériuma.

2013-ban, egy Anglia partjainál történt illegális olajszennyezett hulladék kiengedést követő belső szivárogtatás alapján indult meg a nyomozás a Princess Cruise Lines ellen. A hatóságok szerint a cég a nyomok eltüntetésével is próbálkozott.

A vállalat bűnösnek vallotta magát hét rendben, kilenc amerikai állam kikötőiben és két territóriumon. 

A vádak a Caribbean Princess hajót érintik, amely a hatóság állítása szerint  2005 óta - mindössze egy évvel a vízrebocsátása után kezdődően - hajtott végre illegális lerakásokat.

Ehhez külön erre a célra alkalmas eszközt használtak (amit magic pipe-nak, vagyis kb. csoda csőnek neveztek), ami lehetővé tette, hogy megkerüjék a hajó szennyezésvédelmi rendszerét, ami kiszűri az olajat, és monitorozza a hajó vízkészletében fellelhető olaj mennyiségét.

tenger szennyezes

A hajó működése akkor került az amerikai nyomozóhatóság látókörébe, amikor egy mérnök 2013 augusztusában bejelentést tett egy Anglia partjainál történt illegális lerakásról.

A mérnök a hajó Southamptonba érkezésekor felmondott.

Az ügyben érintett kikötők Florida, Maine, Massachusetts, New Jersey, New York, Rhode Island, Dél-Karolina, Texas and Virginia államokban találhatók, továbbá a Virgin szigeteken, és Puerto Ricoban.

Jeremy Smart, az angliai partiőrség felelős vezetője szerint az eset egy világos üzenet az iparág felé arról, hogy ez a fajta hulladékkezelési a világon sehol sem lesz tolerálva. 

A Princess Cruise Lines a Carnival Corporationnek, a világ legnagyobb luxus hajózási vállalatának tulajdona.

Az Igazságógyi Minisztérium szerint eddig ez a legmagasabb büntetési összeg, amit hajóról elkövetett szándékos szennyezésért kiszabtak. 

 

Forrás: bbc.co.uk