Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Reklám- korlátozással a kövérség ellen

  • 2006. november 14.
  • humusz
Kétszer több a túlsúlyos gyerek, mint öt éve. A gyermekek védelmében az élelmiszerreklámok szigorítására készül ötven ország, köztük hazánk egészségügyi minisztere. Vita folyik a reklámok szerepérõl abban, hogy mind több gyerek túlsúlyos.

 

Az étel- és italreklámok korlátozását, egyes termékek népszerűsítésének a tiltását tervezi az Egészségügyi Világszervezet. Rövidesen ötven ország egészségügyi miniszterei írnak alá megállapodást arról: az élelmiszer-forgalmazók ne befolyásolhassák reklámjaikkal a gyermekek fogyasztási szokásait.

Brit szakemberek az üdítők reklámozásának teljes tilalmát tartanák indokoltnak, de korlátoznák az édességek fogyasztására ösztönző propagandát is. A szigorítás pártolói szerint a reklámirodák ma már gyermekpszichológusokhoz fordulnak tanácsért, miként manipulálhatnák úgy a gyermekek vágyait, hogy az a szülői ellenállást letörje.

Magyar reklámszakemberek ezt vitatják. Szerintük a reklámok nincsenek közvetlen hatással a gyermekekre, s elsősorban a szülőktől függ, mit esznek a kicsik. Fazekas Ildikó, az Önszabályozó Reklámtestület főtitkára elmondta: a szakma számos, az élelmiszerek promócióját szabályozó korlátozást bevezetett már. Tilos például termékeket úgy reklámozni, hogy valaki a tévé előtt, egy fotelben tespedve, a népszerűsített terméket óriási kondérból majszolja, vagy négy-öt csokoládés papír fölött a következőt bontogatja, mintha ez teljesen természetes és jó volna. Az üdítőitalok reklámja pedig mindig mozgással van összekapcsolva. A szakember hozzáteszi: kutatásaik szerint a szülők többsége hasznosnak tartja a reklámokat, hiszen megtanítják a fiatalokat különbséget tenni a vágyaik és a szükségleteik között.

Magyarországon az elmúlt öt évben megkétszereződött a túlsúlyos gyerekek aránya: minden negyedik fiatal súlyfelesleget hordoz, egyre többnél diagnosztizálnak magas vérnyomást és az anyagcsere zavarai miatt jelentkező panaszokat.

Az ELTE társadalomkutatóinak nemrég lezárult, mintegy 25 ezer gyereken végzett vizsgálata szerint az ifjabb korosztály leginkább otthon és az iskolában "tanulja" meg, hogy mit egyen. Bodzsár Éva egyetemi docens, a kutatás vezetője szerint az iskolai menzák kínálata általában a 20-30 évvel ezelőtti állapotokat idézi. Egy-egy étlap kész "időutazás", a kínálatot ugyanis a sertéshúsból, zsírral készült ételek, tészták uralják, a csirke legfeljebb pörkölt formájában található meg, a marha, a hal, a friss gyümölcs vagy a nyers zöldség pedig szinte ismeretlen az iskolái étkezdékben. Új jelenség, hogy míg korábban a 17-18 éves korcsoportban jellemzően több volt a súlyproblémákkal küzdő lány, ma inkább a fiúk vannak többségben. Az Amerikában két évtizede jellemző trend elért minket is: mind több fiatal lány koplal, sőt éhezik, hogy megfeleljen a reklámok szépségideáljainak. (A reklámkódex készítői ezért külön fejezetet szántak a súlycsökkentő termékek népszerűsítésének szabályaira: nem szólhatnak a 18 éven aluliaknak, és nem sugallhatják, hogy a kóros soványság vonzó.)

Szamosi Tamás gyermekorvos is elsősorban az iskolai menzától tiltaná el a gyerekeket, ahol - mint mondja - az ételek 99 százaléka egészségtelen. Szerinte azonban a gyerekek elhízásának legfőbb oka mégsem ez, hanem a napi mozgás, a rendszeres sportolás hiánya. Ő úgy látja: a gyorséttermek csábítása és az iskolai menzák ételkínálata ezek mellett csak másodlagos ok.

 

Forrás: Népszabadság Online