Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rákkeltő italok?

  • 2006. április 10.
  • humusz

Amerikai vizsgálatok szerint egyes üdítõitalok 8-szor annyi benzolt (rákkeltõ anyag) tartalmaznak mint az ivóvízben engedélyezett mennyiség. A megkérdezett szakértõk szerint ez a benzolkoncentráció nem okozhat azonnali egészségügyi problémákat, de szükséges a kérdéssel foglalkozni.

A benzol a leukémia kialakulási kockázatának növelése mellett más megbetegedésekkel is kapcsolatba hozható. A benzol feltehetően két gyakran alkalmazott élelmiszeradalék a nátrium-benzoát (E211) és az aszkorbinsav (C-vitamin, E300) reakciójának eredményeként képződött a termékekben, melynek lehetősége már 15 éve ismert.

Az angol üdítőipari szövetség szóvivője szerint az ütítőitalokban fellelhető mennyiség nem okozhat egészségügyi gondokat, hiszen egy városi lakos szervezetébe, akár napi 400 g benzol is kerülhet a kipufogogázokból, ami 50 liter üdítő elfogyasztásával azonos mennyiséget jelent.
A fogyasztóvédők szerint azonban tudományosan nem bizonyított, hogy van-e olyan benzolmennyiség, melynek nincs egészségügyi kockázata. Etikai kérdéseket is felvet, hogy miért nincs joga a fogyasztóknak tudni, hogy a gyakran a fiatalok számára készített egészséget ígérő (C-vitamin tartalmú) italok milyen anyagokat tartalmaznak. Továbbá kérdéses, hogy az a benzolmennyiség, ami az ivóvízben már nem engedélyezett, miért biztonságos az üdítőitalokban.

Forrás: Levegő Munkacsoport vegyi anyag hírlevél